Bárcsak ne mutatuttuk volna meg Donald bácsinak a halunkat!

Ma volt az ügyvédjelölti avatás. Így utólag sajnálom, hogy nem sikerült lemosnom a jobb kezemről a tollal rajzolt halat, amit tegnap rajzoltunk rá a főnököm kislányával. Főleg akkor nézett ki rosszul, amikor a BÜK elnöke fehér kesztyűs kezét ráztam meg az oklevél átvételekor.

Szuszpenzió

Mit tagadjam, elég sok problémát okoz a Gedeon okán fennálló permanens hányinger. Az elmúlt 5 héten végigpróbáltam a könyvekben, fórumokon és hasonló helyeken fellelhető összes természetes ellenszert - teljesen eredménytelenül. Mivel felvilágosult kismama vagyok, aki hisz a modern orvostudomány eredményeiben, nőgyógyászom tanácsának kikérése után vásároltam egy szuszpenziót a tünetek enyhítésére. Többek között az alábbi mellékhatásokkal számolhatok: agyvelőbántalmak, szellemi hanyatlás, csontanyagcsere zavarok. Megoszlanak a vélemények a hatásmechanizmusról, Ei szerint az agylágyulást követően nem fogom tudni, mi az hányinger, szerintem pedig a titok nyitja, hogy amikor már annyira rosszul vagyok, hogy elindulok az üvegért, eszembe jut a tájékoztató és rögtön arra gondolok, hogy egy kicsit még azért bírom.

A motor

Mr. Február ma igazán szerepelhetett volna egy Mastercard reklámban - műanyag gyerekmotor: 3400 Ft, az öröm: megfizethetetlen. Mr. Feb. általában nem a tárgyaknak örül, hanem a velük kapcsolatos eredményeinek, pl. lap jól sikerült besatírozása, kirakós kirakása, bármilyen ketyere működésbe hozatala, ami nagyon jó, mert ezzel gyakorlatilag egész nap leköti magát, néhány malőrrel persze, pl. fal jól sikerült besatírozása (itt főleg a sebesség volt figyelemre méltó, amíg pisilni voltam egy teljes alakos képpel elkészült az előszoba falon), vekker beállítása fél 5-re, stb.

De hát itt volt ez a motor kérdés. Mr. Feburár minden motorozó gyereket (a 1.5-2 éves populáció 99%-a) hosszan megbámult az utcán, a bölcsiben többször kirontott az előtérbe, ahol a motorokat parkolják, hogy szemrevételezze őket. Persze, mi nem vagyunk ám olyan szülők, akik az összes hype-nek bedőlnek, mert hová is vezetne az, ha minden kutyafülét megvennénk, ami más gyereknek van (pl. itt és most ünnepélyesen megfogadom, hogy hozzánk playstation a lábát be nem fogja tenni, akkor sem, ha egészen Csádig kell költöznünk, hogy emiatt ne rekesszék ki majd kis társai).

Más szempontból nézve viszont itt volt ez a hosszú és ronda betegség, és Mr. Feburárnak már nagyon régen nem volt jó kedve, ma végre elég jól volt, sétáltunk és hát pont elsétáltunk a motorbolt előtt.

És akkor megvettük, és Mr. Február nem is hitt a szemének, hogy neki lett egy motorja és nem is merte sokáig megfogni sem, aztán meg nem akarta elengedni, még akkor sem, amikor 300 m motorozás után gyakorlatilag ledőlt róla, annak ellenére sem, hogy az első 5 méteren már az első balesetet is sikerült elszenvedni, amikor egy éles kanyarban kicsúszva a zöldséges előtt landolt.

Ugyan ez fotóképregény formájában:
Meglepődik:


Még mindig nem hiszi:


Örül:


Még jobban örül:

itthon

Végre van időm blogot írni, kár hogy azért, mert itthon vagyunk betegen. Mr. Február ezúttal láz, torok- és fülfájás formájában jelentkező betegséget szedett össze a bölcsiben, majd ezzel megfertőzte közeli hozzátartozóit is.

Viszont jó hír, hogy Gedeon szépen nő, már akkora, mintha 9-10 hetes lenne (pedig csak 7), teljes méretét tekintve 5,23 mm, és már vannak kezei és lábai is, íme:

Mára virradóan a kismamáknak javalott, éppen ezért magasan minden más vitamin fölé árazott táplálékkiegészítőm megpenészedett. Kiváncsi vagyok, mit csinál az a két darab, ami már a gyomromban van. Ezen kívül az egyetlen antibiotikum, amit fel lehetett írni a kórság legyűrésére, allergiás reakciókat váltott ki. Enni nem tudok, még tejbegrízt sem, fogalmam sincs, hová fog mindez vezetni. Persze, leadhatnék pár kilót, ugyanis a terhességi súlykalkulátor szerint a vörös veszélyességi zónában vagyok a 1.5 kg súlygyarapodásommal. Talán Természetanyó nyújtja felém mentő karját torokgyulladás formájában.

Dadus néni

Mr. Február bölcsődébe jár már 3 hete, igaz, hogy ebből mindjárt kettőt itthon töltött, mert a 3. napon fertőzte meg köhögős vírussal egyik kis társa. Most van a "beszoktatási periódus", aminek az a lényege, hogy nem hagyják ott a szülők a gyereket bömbölni, hanem szép fokozatosan történik mindez, az első héten még végig ott maradnak velük, a második héten pedig egy-két órára már el is mennek. Szóval, a beszoktatást apukám csinálja, Ei átviszi reggel Mr. Februárt, hármasban odamennek, Ei el, apukám halált megvető bátorsággal marad a randalírozó kétévesek között (én közben munkával ütöm el az időt), majd néhány óra múlva lelépnek. Ma maradt Mr. Február először hosszabb időre egyedül, Ei ment érte azzal a meghagyással, hogy ha bármi baj lenne, felhív. A bármi baj 1 perccel az érkezés után következett be, nevezetesen, hogy a dadus néni kíván velem beszélni. Dadus néni belerikoltott a telefonba, hogy asszongya: itt van egy férfi és el akarja vinni a gyereket. Mondom, hogy alighanem, az a férjem lesz. Na ő biztosan nem, mert ő már többször látta a férjemet, aki kopaszodik és alacsonyabb is, mint az, aki most van itt. Nem kopasz/de kopasz, nem kopasz/de kopasz - beszélgettünk még el így egy darabig. Majd a háttérből hallatszódó sírás valószínűleg megzavarhatta, mert hirtelen témát váltott, és számonkérő hangon folytatta, hogy most mit csináljon azzal a tisztasági csomaggal, amit reggel bevittünk (és aminek minden egyes elemét tegnap ő vetett papírra). A tisztasági csomag papírszalvéta részét felajánlottam a köznek, ezzel taktikai fölényre tettem szert és kértem Mr. Február kiadását a férfinak, hajmennyiségtől függetlenül. (Csak zárójelben jegyzem meg, ha Ei valóban a gyerekrabló maffiának dolgozna, biztosan beszervezett volna egy női hangot, aki váltig állítja, hogy márpedig az adott maffiózó a férje, de legalábbis vett volna egy parókát.)

Nem tudok másra gondolni, mint hogy Wang mester jár be a Dob utcai bölcsibe és szemrevaló félázsiai gyerekek szülőjének adja ki magát.