Dadus néni

Mr. Február bölcsődébe jár már 3 hete, igaz, hogy ebből mindjárt kettőt itthon töltött, mert a 3. napon fertőzte meg köhögős vírussal egyik kis társa. Most van a "beszoktatási periódus", aminek az a lényege, hogy nem hagyják ott a szülők a gyereket bömbölni, hanem szép fokozatosan történik mindez, az első héten még végig ott maradnak velük, a második héten pedig egy-két órára már el is mennek. Szóval, a beszoktatást apukám csinálja, Ei átviszi reggel Mr. Februárt, hármasban odamennek, Ei el, apukám halált megvető bátorsággal marad a randalírozó kétévesek között (én közben munkával ütöm el az időt), majd néhány óra múlva lelépnek. Ma maradt Mr. Február először hosszabb időre egyedül, Ei ment érte azzal a meghagyással, hogy ha bármi baj lenne, felhív. A bármi baj 1 perccel az érkezés után következett be, nevezetesen, hogy a dadus néni kíván velem beszélni. Dadus néni belerikoltott a telefonba, hogy asszongya: itt van egy férfi és el akarja vinni a gyereket. Mondom, hogy alighanem, az a férjem lesz. Na ő biztosan nem, mert ő már többször látta a férjemet, aki kopaszodik és alacsonyabb is, mint az, aki most van itt. Nem kopasz/de kopasz, nem kopasz/de kopasz - beszélgettünk még el így egy darabig. Majd a háttérből hallatszódó sírás valószínűleg megzavarhatta, mert hirtelen témát váltott, és számonkérő hangon folytatta, hogy most mit csináljon azzal a tisztasági csomaggal, amit reggel bevittünk (és aminek minden egyes elemét tegnap ő vetett papírra). A tisztasági csomag papírszalvéta részét felajánlottam a köznek, ezzel taktikai fölényre tettem szert és kértem Mr. Február kiadását a férfinak, hajmennyiségtől függetlenül. (Csak zárójelben jegyzem meg, ha Ei valóban a gyerekrabló maffiának dolgozna, biztosan beszervezett volna egy női hangot, aki váltig állítja, hogy márpedig az adott maffiózó a férje, de legalábbis vett volna egy parókát.)

Nem tudok másra gondolni, mint hogy Wang mester jár be a Dob utcai bölcsibe és szemrevaló félázsiai gyerekek szülőjének adja ki magát.

mit képzelek?

Direkt elhatároztam, hogy nem fogok puffogós-szapulós posztokat írni, mert nem akarok sokáig rágódni a sérelmeken, de kénytelek leszek kivételt tenni, mert mostanra egy egész csokorra való történet gyűlt össze "mit képzel?!" témában.

Pénteken voltam a Kamarában, hogy leadjam az ügyvédjelölti papírokat. Már majdnem dél volt, ezért az ügyfélszolgálaton eleve rossz néven vették, hogy bejöttem (2-ig vannak nyitva amúgy), mert az Erika már elment, és ost akkor őt vissza kell hívni. Kisvártatva visszajött Erika, sejthető, hogy mennyire örült nekem. Amit egyébként roppantul sajnálok, mert Erika rendkívül figyelemreméltó jelenség, jó lett volna összebarátkozni vele, aztán megkérni, hogy modellkedjen Bandinak. Erika asszimetrikus frizurát visel, de nem kicsit, piros nájlongarbójához pedig zebramintás műszőrnadrágot választott (vö. vukihatású szőrnadrág). Beadtam az un. egységcsomagot, Erika kelletlenül szétszórta a papírokat az asztalán (tüntetőleg végig kabátban maradt), majd két ujja közzé csippentve felvette az önéletrajzomat, és megkérdezte, hogy hát ez mi? Mondok, önéletrajz. Angolul??? Mit képzel, a maga kedvéért itt majd valamennyien meg fogunk tanulni angolul??? Rögtön rájöttem, hogy nem. Nem nagyon lepődtem meg, hogy nem kaphattam meg a befizetésről, stb-ről szóló tájékoztatást, de azt egy kicsit zokon zokon vettem, hogy indoklásként azt kaptam, hogy majd meglátja, hogy előbb sikerül-e nekem összeszedni rendesen az iratokat, mert ő feleslegen nem mondja ezt el senkinek.

A hét elején telefonáltam az OEP-be, hogy ha sem postán nem küldik ki Mr. Február TAJ-kártyáját, sem személyesen nem lehet azt kiváltani az ügyfélszolgálaton, akkor vajon hogyan fogunk hozzájutni. A központi számon nem lehet igazi emberrel beszélni, ezért kikerestem a titkárság közvetlen számát, gondolván, hogy ott akár ezzel is foglalkozhatnak. Úgy hiszem, valami titkos belső használatra szóló számot találhattam, mert a néni kedélyesen azzal vette fel a telefont, hogy ki vagy és mit akarsz? Mindkét kérdésre megfeleltem, erre belevisított a kagylóba, hogy mit képzelek én, hogy csak így felhívom, kérdéseket intézek hozzá, és most jól gondolkozzak el, hogy milyen számot hívtam, majd lecsapta.

Ma pedig a DM-ben kérdezte meg a biztonsági őr, hogy mégis, mit képzelek, mit csinálok, amikor meggondoltam magam szappanválasztás közben, és a kék flakont a sárgák közé tettem vissza.

Hát igen, ez az idő is eljött, amikor Mr. Február már jobban tud bizonyos dolgokat, mint én. Történt ugyanis, hogy megtanulta a Nagypapájától, hogy melyik a jobb és melyik a bal lába.

Maja Starzynska megerkezett!

es mar otthon is van!

A megrögzött radikális

A szomszédban lakó Nusi néni (92) elkötelezett híve a radikális változásoknak. Ezt elsősorban a liftbéli beszélgetéseinkből, valamint az általa bömböltetett különböző rádió- és tévéműsorok jellegéből tudom. Nusi néni ráadásul a térítős típusba tartozik (szerintem nem állt még össze benne a kép az országot elfoglaló idegenek és a férjem viszonylatában), egy találkozást sem hagy ki: sose lehet tudni, mikor fog meggyőzni arról, hogy eljön majd az az idő, amikor ismét a magyaroké lesz az ország. Eddig valaki azt skandálta a rádiójából, hogy "Most vagy soha!" meg hogy "Igazságot - életfogytiglani börtönt a kutyáknak" [?], majd egy másik valaki, akinek retorikai képességei a Süsüben szereplő lila kancelláréhoz mérhetők, elszavalta A nép nevébent. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen csoportnak támogatói legyenek, bár addig nem félek, amíg a nusinéniknél ér célba az üzenet, mert a 90 feletti korosztály nehezen mobilizálható mondjuk lincselésnél, de majd megmondom Mr. Februárnak, hogy ne fogadjon el tőle édességet.

Update: haha, az Index is felfigyelt a rendezvényen elhangzott szavalatra.

Balfogás

"Remélem, hamarosan személyesen is találkozunk" Ezt egy jó fordulatnak tartom telefonos elköszönésnél, ha olyan valakivel beszélünk, akit még nem láttunk. Sőt, annyira elégedett vagyok vele, hogy gyakorlatilag automatikusan ezzel köszönök el ilyen helyzetben. És igazán röstellem, hogy ezt ma annak az ügyfelünknek mondtam, aki éppen meglehetősen hosszú szabadságvesztés büntetését tölti és a börtönből telefonált, hogy rákérdezzen egy polgári ügyére.

Csókolom, melyik az orgona?

Minden úgy volt egészen reggel 9:30-ig, hogy ma 8 és 12 között hozzák a dobozokat. Ekkor telefonált Klári, hogy a teherautós bácsi saját hatáskörében úgy dönött, hogy nem hozza ki a mi cuccunkat, mert abban benne van egy 300 kilós zongora is. Majdnem elbőgtem magam. Ehelyett inkább elmagyaráztam Klárinak, hogy az nem egy zongora, pláne nem 300 kilós, hanem egy kisebbfajta pianínó, nincs mechanikája és a férjem egyedül is fel tudja emelni (kábé 3 másodpercre). Erre megenyhült a teherautós bácsi, mondta, hogy majd hétfőn kihozza. Mondok, az nem jó, bölcsödébe kell iratni a gyereket. Na jó, akkor délután 4 felé, de nem ám a gyűjtőfuvarral, hanem direktbe, felárért. Engem minden megoldás érdekel, könnyen zsarolható típus vagyok. Ennek szellemében elmentünk itthonról és fél egykor éppen befordultunk Mr. Februárral a Hollán Ernő utcából, amikor megláttunk egy teherautót, mondtam is, ott áll egy szép teherautó, majd a mi holmijaink is ilyennel jönnek délután. Mire felértünk, már telefonált is Klári, hogy otthon vagyok-e, mert a sok átszervezésnek az lett a vége, hogy mégis a reggeli gyűjtőfuvarral hozták a cuccot. (Ezt amúgy csak akkor tartom lehetségesnek, ha a teherautó egyben időgép is). Már csörög is kaputelefon: Keziccsókolom, tessék már legyünni megnézni az árut, rácsavart (?) egyet a targonca, azt' ki van nyílva az oldala. Mr. Februárral lefáradtunk a szakadó esőbe és inspekciót tartottunk javaink felett, majd jobb híján jóváhagytuk annak kibontását. Csókolom, melyik az orgona? kérdezte a Bácsi 2, aki eddig szendvicsezett vezetőfülkében. Rámutattam egy random dobozra, majd megkértem, hogy én a lakásból izgulhassak, hogy sikerül-e kibontani a raklapra kötözött dobozokat. Ezek után már minden sínen volt, kábé fél óra alatt mindent felhordtak, az orgona - ami amúgy 6 darabra volt szedve - minden elemét külön rosszallóan méregették amit időnként megjegyzésekkel is fűszereztek (hogy fér ez ilyen kis helyre? én nem örülnék, ha a szomszédba orgonálnának, stb.) de nem ejtették le, vagy legalábbis én nem láttam. Ezt követően 2 és 10 között kipakoltam a dobozokat és nagy részüket el is tudtam helyezni különböző szekrényekben. Egy további érdekesség, hogy mindennek fáradt olaj szaga van, ez különösen a ruhák esetében zavaró. És tessék egy újabb szett 'ilyen volt-ilyen lett' kép, valamint egy remek felvétel a szállítólevélről.

Working Girl

Ez lesz keddtől. Viszont erről majd nem fogok blogolni. Persze a szuper irodámról majd teszek fel képeket.

Logisztika

Na, hát gondoltam, nem írok addig, amíg nem történik valami más, mint a lakásfelújítás meg a költözés, mert azt már úgyis mindenki unja, néha már én is. A költözéshez kapcsolódóan, mintegy mellékszálként futott a csomagok nyomon követése és az értük való izgulás. Először az történt, hogy a japán iroda küldött egy vices számlát, amiben 25 ezer jent felszámoltak azért, hogy Ei szétszerelte a pianínót. Amikor mondtuk, hogy nem fizetünk, akkor ők mondták, hogy akkor nem rakodják be a cuccot. Erre berezeltünk (gondolom, ez volt a cél) és végül kifizettük a felét. Ezután 1 hónapig nem történt semmi, ami arra késztetett, hogy hosszan beszéljek a brémai irodával, ahol ilyen és ehhez hasonlókat mondtak, mint: "Azt mégis honnan kéne tudnunk, hogy hol van most a teherhajó?" "Ilyen csomag egyáltalán nincs a rendszerben" "Maga kínai?" Aztán írtam Jeremynek (akinek megpróbáltam jó áron eladni a hűtőt), hogy most már csináljon valamit, de mire csinált volna bármit is, ma reggel kaptam egy emailt egy budapesti cégtől, aminek nem volt semmilyen szövege, csak Klári aláírással 9 melléklete, ezekben mindben valakit meg kellene hatalmaznom, hogy általam értelmezhetetlen dolgokat hajtson végre a nevemben. Erre felhívtam Klárit, aki azt mondta, hogy kénytelen volt ezeket elküldeni, mert már itt az ideje, hogy valaki elvigye a cuccunkat (ami az egyik melléklet szerint amúgy tegnap éjjel érkezett) a vámterületről, mert majd meglátom, hogy micsoda fekvőköltséget (?) fogok fizetni. És még sok más is kiderült, legyen most csak elég annyi, hogy egy másik melléklet szerint a csomagok kinyitva és megrongálódva érkeztek, amiért minden érintett cég minden felelősséget kizár. Erre Klári azt mondta, hogy ha nagyon izgulok (miért is izgulnék, végül is csak az összes mozdítható cuccunkról van szó?), akkor majd holnap küld fényképet, mert szerinte nincs nagy baj, ez amolyan rutineljárás. Azért ennek ellenére még egy kicsit izgulok.

UPDATE: 19 oldal mellékletet küldtem végül át Klárinak, aki cserébe küldött képeket a raklapunkról, és sajnos nem sok jóra számítok.

Ilyen volt-Ilyen lett:


Most csak azért nem aggódom (mert egyrészt nem vagyok dohányos), mert ma a leendő főnököm azt mondta, hogy ő olyannak képzeli a férjemet, hogy egy ilyenért simán kettévágja a katanájával a fuvarvállalat vezetőjét. Már csak a nevezett katanát kell beszereznünk, Ei úgyis jön vasárnap.

Fiatal dogmások találkozója