Kutyajóga

Vajon mi olyan attraktív a jógamatracban, hogy egyik kutyát sem lehet leküldeni róla? Tegnap este egy eredménytelen szóváltást követően végül a szőnyegre kényszerültem, miközben ők ketten ültek a matracon és a képembe lihegtek. Morzsi egyenesen azon aludt.

Filc

Mr. Február ma papírt és rajzeszközt kért, mivel a zsírkrétákat nem találtam, ezért odaadtam az én tolltartómat. Mire eszembe jutott, hogy mintha az alkoholos filcet is beletettem volna, már elég késő volt, mert Mr. Február fél arca, valamint Tojás úr alátétként használt laptopja is részben fekete volt. A gyerekről dörgöléssel, később bébifürdető és popsikrém bevonásával jól lejött a cucc, a laptophoz nem nyúltam.

Ezt követően mégis megkerestem a zsírkrétákat és kérésre sok kutyát és Süsüt rajzoltam, majd Mr. Február maga is készített néhány rajzot, köztük van ez is, ami engem ábrázol, bár szerintem a koncepciót utólag találta ki, majd berajzolta Gedeont is (ő az ábra bal oldalán látható):

Feleségek

Van az az ügyfél, aki elhozza magával szerződéskötéskor a feleségét. Az ilyen magukkal hozott feleségek nem részesei az ügyletnek, megfigyelőként vannak jelen és kérdéseket tesznek fel, majd az arra adott válaszokat nem értik vagy félreértik. Ekkor újra és újra el kell magyarázni, egészen addig, amíg az ott ülő másik félben is végképp tudatosodik, hogy a szerződést úgy írtuk, hogy az a mi ügyfelünknek (aka férj) legyen kedvezőbb (nem baj akkor, ugye, ha ezt most nem írom alá, amíg az én ügyvédem nem látta?). Vagy mondjuk nem hiszik el, hogy ha valamit az ügyvéd letétbe vesz, akkor tényleg nem adja oda a másik félnek idő előtt, akkor sem, ha az nagyon szépen kéri, valamint hogy a letétbe vevés nem jelent páncélszekrényben való elhelyezést (nem, nem fog különben elveszni). Vagy hogy ha egyébként szerződésmintából dolgoznánk, akkor sem tudtuk volna az ő szerződésüket az alapján csinálni, és emiatt nem adunk árengedményt, még akkor sem, ha beszél a főnökömmel (vagy az annak nem létező főnökével). Vagy hogy nem lehet megkérni a bírót, hogy inkább az ismerőst rendelje ki igazságügyi szakértőnek, akkor sem, ha a barátnőjénél nagyon jól végezte a munkáját (ne, ne tessék ezért felhívni a bírót, most amúgy is biztos szabadságon van). Vagy hogy az ügyvédi munkadíjat az illetéktől függetlenül ki kell fizetni, mert azt nem mi kapjuk, akkor sem, ha nekünk adta a férje a pénzt (teccik látni, ezeket a bélyegeket vettük rajta, igen, sajnos ilyen drága, nincs is olcsóbb).

Erkályláda-kertészet

Az erkélyünkön lakó növények gonoszak. Az ember 5 napon át locsolja őket (szigorúan csak kora reggel és napnyugta után), méregdrága, kimondottan városi növények részére kifejlesztett, stressztűrő képességet növel spay-vel permetezi őket, majd elutazik a hétvégére, és mikor vasárnap délután kimegy az erkélyre, akkor azt kell látnia, hogy 40%-uk tőből kiszáradt, a fennmaradó 60%-ot pedig megtámadta egy olyan kór, amitől ragacsos bevonat képződik a szirmokon. Vagy az is lehet, hogy engem utál a petúnia. Az unokatesómat például a kistestű kutyák utálják, meg is szokták harapni. Akárhogy is, valahogy csak nem akar szárba szökkenni a mi kapcsolatunk. A virágok legjobb 3 hete volt, amíg a kórház miatt nem voltam itthon és Tojás úr gondozta őket. Itt a személyes szimpátián túl még az időjárás sajátosságaira tudok gondolni, akkor ugyanis nem volt 35 fok.

Miközben ezt a postot írom, Mr. Február másodjára kandikál ki a szobájából. Én nem értem, hogyan lehetséges, hogy valakinek, aki gyakorlatilag nem vesz magához szilárd táplálékot (harmadik kikandikálás - feküdj le, fiam, édesanyád dolgozik (majd tényleg mindjárt, csak még nem tudtam rászánni magam)), annyi energiája legyen, hogy egy pillanatig se hagyja abba a mozgást, és még közvetlenül elalávás előtt is, csukott szemmel 8-10 csípőemelést végezzen. Persze az elalvást azt sem segíti, hogy a troli ötpercenként húz el az erkély alatt oly módon, hogy a Hollán Ernő sarkán lévő lámpa előtt tövig nyomja a vezető a gázt (áramot?), hogy átcsússzon a sárgán-piroson, majd azon nyomban beletapos a fékbe, hogy meg tudjon állni az 50 méterre lévő megállóban. Ennek nyomán sokat gondolkoztunk, hogy az új lakásban hol helyezzük el a gyereke(ke)t, és a kisszobára esett a választásunk, mert az ugye igen csendes. Viszont a hétvégén, amikor anyuéknál voltunk (negyedik kikandikálás - beküldöm apádat!) és bementem lekvárért az ugyanolyan kisszobába, arra gondoltam, hogy legfeljebb trópusi kisállatunkat (ha lenne) tudnánk érdemi veszélyeztetés nélkül ott tartani.

Póráz

Amikor először láttam, szörnyű barbár dolognak tartottam olyan kantárt adni egy gyerekre, ami pórázban végződik (valószínűleg tényleg az), de amikor ma Mr. Február egyáltalán nem arra akart menni az utcán mint én, sőt egy idő után azt is megtagadta, hogy fogja a kezemet, akkor komolyan elgondolkoztam rajta. A praktikuma tényleg vitathatalan, kérdés, hogy milyen pszichés károkat okoz, főleg egy olyan korban, amikor amúgy is majdnem mindenről kijelenti, hogy az egy vau-vau.

hajvágó és lakás

A héten mind a kettővel igen nagy szerencsénk volt. A hajvágót hétfőn vettük, hogy lenyisszantsuk Mr. Február j-pop sztárokat megszégyenítő hajzatát. Eddig - a korábbi hajvágások keserű tapasztalataival a hátunk mögött - azzal hitegettük magunkat, hogy milyen aranyos is így, de most a 35 fokban patakokban folyt a fejéről a víz, ezért elszántuk magunkat egy újabb kalandra. E célból beszereztünk egy hajvágógépet, Mr. Februárt pedig leültettük Süsüt nézni, ami 1 epizód erejéig garantáltan a képernyőhöz szögezi. Mr. Február valóban belemerült a bábfilmnézésbe, mi pedig ráillesztettük a kis tarkóra a gépet, beindítottuk, huzogattuk, majd nyugtáztuk, hogy nem történt semmi. Egy értékes fél részt elvesztegettünk, mire rájöttünk, hogy igaziból a pengében van a hiba és nem mi bénázunk. Ekkor előkaptuk az ollót (Ei előkapta az ollót, mert én a nagy konyhai ollóval nem merek kiskorúak felé közelíteni) és remekül lenyírtuk (Ei lenyírta - ld. fenn) Mr. Feb-et hátul. Erre sajnos pont véget ért az epizód és az eddig teljesen nyugodt Mr. Február hirtelen két kézzel kezdte védeni a fürtjeit, ami meghátrálásra kényszerített bennünket és beletörődtünk, hogy egy kis tévémacink lesz itthon.
Kedden visszavittem a gépet a beszerzési helyre és útközben azon gondolkoztam, hogy miként fogom bebizonyítani, hogy nem mi vagyunk bénák anélkül, hogy merészen kivágnám, hogy ha nem hiszi, próbálja meg levágni vele az én hajamat (mi van, ugye, ha esetleg mégis bénáztunk?). A vevőszolgálatos néni gyakorlatilag ránk sem nézve kérdezte, hogy mi a probléma, vázoltam, szó nélkül adott egy darab papírt, amit fel kellett mutatni az eladónak, aki ugyan ezt megkérdezte, röviden megválaszoltam, majd visszakaptuk a pénzt. Hurrá.
A lakásnézés hasonlóképpen flottul ment, odamentünk, megnéztük, megpróbáltunk lealkudni az árból, mert a tapéta a botrányosan ronda (ezt nem mondtuk, de gondoltuk), nem sikerült, megállapodtunk. Ebből kifolyólag augusztus közepén beköltözünk az anyuék alatti lakásba. Hurrá.

papucs

Amikor visszafordultam, hogy a lábamon felejtett 41-es férfipapucsot a saját cipőmre cseréljem, arra gondoltam, hogy lehet valami Zsuzsi elméletében, miszerint az agysejtek tejmirigyekké alakulnak a terhesség során.

Mozgalmas

Szerdán este megnézünk egy kiadó lakást anyuék alatt, átköltözés céljából. Erről az jutott eszembe, hogy az elmúlt 5 évben hatszor költöztem, ebből háromszor más országba, ebből kétszer más kontinensre (jó, oda-vissza, de akkor is 2). Ehhez képest a 6. kerületbe gyerekjáték lesz átmenni, még általam nemigen beszélt idegen nyelven sem kell költöztetőket rendelni.

Objektív

Jó kis újság ez a Magyar Jelen, eleget tesz a megfelelő tájékoztatás kötelezettségének. Ezt onnan tudom, hogy orvul beleolvastam a metrón a mellettem ülő bácsi példányába. A szerkesztőség mindenkiról leránotta a leplet, a karvalytőkét több cikk is ostorozta és Pintér Sándort is elhelyezték a Tel-Aviv-Budapest tengelyen. Két teljes oldalt szenteltek a szittya világtalálkozónak, - szerencsére idén nagyon jól sikerült a rendezvény (sajnos a bácsit ez nem érdekelte annyira, ezért azt már nem tudtam meg, hogy a világ mely tájairól érkeztek még szittyák) -, és keretes hirdetésben jelent meg az aktuális Turulfesztivál programja (ezt is átlapozta - nem is igazi magyar az ilyen -, de utána néztem: "A szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom már délelőtt íjászkodással, nemezeléssel, rovásírással, fémlemez domborítással, gyöngyfűzéssel várja az aprótalpúakat és szüleiket (...),majd az est fénypontjaként a nemzeti ellenállás legelismertebb zenekara, a Romantikus Erőszak lép színpadra. Ezen kívül nagy választékban lesz kapható nemzeti ruházat, és kiegészítők, faműves termékek, ugyanakkor magyaros ételekkel, italokkal várjuk a Hazafiakat, Honleányokat!"). Kiváncsi lennék, mi lenne, ha Mr. Február apró talpait is elvinnénk egy ilyen rendezvényre, kiszúrnák-e az idegenszívűségét

További hírek

Nem mondhatnám, hogy az előző, mindenről beszámolós post nagyon alapos munka lett volna. Azt mondjuk kifelejtettem, hogy végül a Bevándorlási Hivatallal vívott csatánkból mi kerültünk ki győztesen és ennek hála Tojás úr sikeresen elhelyezkedett egy jó kis japán cégnél, akik dízelmotorokhoz gyártanak kicsi, de annál fontosabb kütyüket. A Cégben mindenkinek világoskék egyenruhája van, különböző színű sapkával, ami egyrészt a japán óvodáscsoportokat, másrészt az 1984-et juttatja eszembe.

Meg az is van, hogy megkaptam a phd-ösztöndíjat, ami soha jobbkor nem jöhetett volna, ezt már kétszer is megünnepeltük. A szabályok értelmében én a saját munkahelyemmel szakítani kényszerültem, de azért napjában egyszer belátogatok.

A névválasztás keretében - bár úgy a Samu, mind a Yoda kiválónak tűnik - mégis fellapoztam a magyar utónévtárat, rögtön a B-nél kezdtem, mert nehogymár még egy Á-betűs legyen. Szerintem legalább a fele kamu, nem hiszem, hogy bárkit is a valóságban Becegónak, Bocsárdnak vagy Bozdurgánnak hívnak.