トイレスリッパ,

Két és fél év alatt nem sikerült megszoknom, hogy a vécében át kell cserélni a papucsot ilyenre:

azután ha az ember végez, akkor nem elfelejteni visszacserélni. Még Varsóban láttam egy vicces japán rajzfilmet, amiben a külföldiek vécépapucsban voltak ábrázolva. Akkor azt gondoltam, hogy ezek a külföldiek nyilván buta amerikak, akiknek semmi érzékük a különböző kultúrákhoz, de annyira nincs értelme, hogy igaziból képtelenség megszokni.

Szamuráj

Ha ma lépést akartam volna tartani Mr. Február vacsorájával, akkor testtömegemhez viszonyítva meg kellett volna ennem egy akkor mangót, mint a fejem, leöblítve egy karton almalével. Amúgy Mr. Február úgy tűnik, megmenekült a lelencbe adástól.

Ma elmentem ajándékot vásárolni annak a srácnak, aki kedvesen megtalálta, majd visszajuttatta az útleveleinket. Megálltunk az áruház játszósarkában, hogy Mr. Február kinégykézlábazza magát. Egy 3 éves-forma kisfiú szemétkosárral a fején azt üvölltötte, hogy ő egy szamuráj, majd amikor anyukája megpróbálta elkapni, átesett két másik gyereken, azután mindenki egyszerre üvöltött. Ennek a szakasznak is megvan a maga bája, bár most csak egy kicsit várom.

Egytálétel

Mr. Február nem hajlandó megenni a tintahalas bébiételt - amiért szeretném, de mégsem tudom kárhoztatni -, így kénytelen voltam tápszerkészítésbe fogni. Először főztem egy húslevest, majd szétválogattam a hozzávalókat, ezeket egyenként leturmixoltam és utána különböző felállásban újra összekevertem. Így előállítottam répás-krumplis-csirkés, spenótos-krumplis-csirkés és brokkolis-krumplis-csirkés kajákat.¹ Ha mondjuk valaki kiskoromban megmutatta volna, hogy néz ki a főtt csirkemell turmixolás közben/után, egy életre vegát csinált volna belőlem, még így is fontolgatom. Nettó két óra alatt max. 3 napi adagot sikerült lebotmixereznem, plusz a lefolyó is eldugult a brokkolipéptől. Ez nem valami hatékony, különösen az (elmegyek a közértbe+végtelen mennyiségű bébiételt veszek) = 15 perchez képest. Ha ezek után nem eszi meg, amit főztem, lelencbe adom.


¹Most, hogy így nézem, a krumpli és a csirke eléggé dominálnak.

Hazaérkezés

Hazaérkeztünk. Útközben semmi bonyodalom sem volt (kivéve talán, hogy Mr. Február Moszkvában kicsusszant a babakocsiból). Most már tényleg biztos, hogy az Aeroflotnál sem a légi, sem a földi személyzet nem beszél angolul. Illetve ez nem igaz, mert angol szavakat tudnak, csak sajátos kontextusban használják őket, és (mint Bálint nagymamája - vö. "István nagyon konok") ha értetlenséggel szembesülnek, akkor hangosabban és tagoltabban mondják. Mint pl:

• "Itt nem lehet bemenni, forduljon vissza és a folyosó végén jobbra" = Ahead!
• "A babakocsit most elkérem, majd kiszálláskor visszaadjuk" = Stop! No board!
• "Megkérjük az egyik utast, hogy cseréljen önnel helyet, mert ide nem tudjuk felszerelni a bébikosarat" = Sit!

Ei időközben meg/visszaszerezte a jogosítványát, és egy pompás bérelt autóval várt bennünket a reptéren. A nyaralás alatt elszoktam a baloldali közlekedéstől, de szokásomtól eltérően most előbb gondolkoztam és csak azután beszéltem, így végül nem kérdeztem meg, hogy miért a külső sávban megyünk az autóúton.

Mr. Február tegnap főzött nekünk vacsorát. Kibontott egy csomag tésztát, meglocsolta szójaszósszal és egy kiürült cipősdobozban tálalta. Igazán figyelmes.

Kaputelefon

Ma egy néni felcsöngetett a kaputelefonon és hosszan magyarázott valamit, amiből egy szót sem értettem, ezt meg is mondtam. Megkérdezte, anyukám otthon van-e, mondtam, nincsen. Ennyiben maradtunk.

Lépcsőzés

A metróban általában senki sem segít a babakocsit felvinni a lépcsőn, ezt már egészen megszoktam, mert ülőhelyet sem adott át senki, amíg terhes voltam, szóval ez elég logikusnak tűnik. Az utazóközönség legeslegrosszabb tagjai amúgy a nyuggerek, akik korukat meghazudtoló tempóban nyargalnak a metró felé, és a babakocsisokat afféle könnyen lehagyható akadálynak tekintik, amit több lépcsőben szoktak beelőzni: először a liftnél nem várnak senkire, sőt az erre rendszeresített gomb segítségével belépés után, illetve azzal mintegy párhuzamosan zárják az ajtókat, majd második lépésként a peronon beszálláskor a botjukat beakasztják a babakocsi kerekek közé.

Ezzel szemben ma egy fickó már a lépcső aljáról integetett, hogy most mindjárt segít, majd segítés után hosszan elnézést kért a metróvállalat nevében, amiért nem építettek ki megfelelő felvonóhálózatot. Ez amúgy nem igaz, mert az állomások 90%-nál van, de azért jól esett utólag és összesítve az eddigi megpróbáltatásokért.

Mr. Február beszél

És azt mondta - a célszemély szemébe nézve-: Daddy. Nekem nem mondja, ezért feltételezzük, hogy valóban édesapját érti alatta.

Ma amúgy oltáson voltunk, Mr. Február a szokásos bátor formáját hozta, kitátotta a száját a vizsgálatkor, nyugodtan hőmérőzött, és akkor a semmiből egyszer csak ott termett egy debella nővér, kicsavarta Mr. Február karját és a doktornő hirtelen beledöfött egy bazi nagy tűt. Miután túljutottunk a sokkon és feltöröltük a könnyeket, megpróbáltam elmagyarázni, hogy ezt mi nem így szoktuk csinálni, hanem én előbb elmondom, hogy mi fog történni, azután Mr. Február tűri a beavatkozást, de úgy csináltak, mintha nem értenék.

A nap egy másik jó híre, hogy hála a Peti mamájától származó kommentnek, ma sikerült egy tintahalat úgy feldarabolnom, hogy egy csepp tinta nem sok, annyi sem került ki belőle. Gondolkozom, hogy esetleg szusiszakácsnak megyek. Na jó, nem, ez majdnem annyira nem vonz, minthogy hentes legyek.

Edededededededededededede

Ma egész nap ez ment, szerencsére a kitartó gyakorlás után Mr. Február mély álomba zuhant, amiből még az sem ébresztette fel, hogy a mosógép tetején felejtett ruháskosár lezuhant, magával rántva a törülközőtartót - én konkrétan azt hittem, hogy gázrobbanás történt.

Már egy hete lakunk az új lakásban, és tök jó, amint az a mellékelt képekről is kiderül. Sőt, még annál is jobb, mert a sarkon van egy játszóház, ahová egész nap le lehet menni, és rengeteg gyerek meg játék van. Sajnos rengeteg anyuka is. Minél többet értek a beszélgetésekből, annál inkább szeretném, hogy ne értsem. Különösen az idegesít, amikor összehasonlítgatják a gyerekeket, pénteken megtudtam, hogy Mr. Február egy óriáscsecsemő, ma viszont egy orosz anyuka (és egy hozzá tartozó irgalmatlanul nagy csecsemő [tessék, most én is csinálom]) megkérdezte, hogy táplálkozási zavarai vannak-e a Mr. Februárnak, vagy genetikailag ilyen kicsi. Úgy látszik, ez valami családi vonás, mert egyszer anyukámtól is megkérdezték a Gólya áruházban, hogy törpe vagyok-e.

Beköltöztünk

Sőt, már internetünk is van. Viszont ma annyira sokat ettem, hogy képtelen vagyok többet írni.

Útlevél, gumicsizma, kulcs, egy eredeti Sükösd, karaoke

Tegnap még véletlenül sem dobozoltunk. Ehelyett korán felkeltünk, hogy átvetessük Mr. Februárral az útlevelét, amit csak neki adhatnak oda. Az itteni kellemes koranyári idő Yokohamában tomboló viharrá módosult, ami ellen a tartalék összecsukható esernyő szart sem ért, ráadásul elrontottuk a metróban a kijáratot, ami Japánban a tájékozódás és minden más szempontjából is katasztrófális, mivel nincsenek utcanevek, így 30 percet bóklásztunk a szakadó esőben és bugyiig (gatyáig, pelenkáig) vizesek lettünk. Amíg Mr. Február ruháit szárítottam a női vécében az elektromos kézszárító alatt, addig ő topless átvette az útlevelét. Belül figyelmeztetés olvasható: az útlevelet nem szabad mikrosütőbe tenni. Nincs külön specifikáció, de gondolom, összenyálazni sem, ezért azonnal kicsavartuk a kezéből. Visszafelé beszereztünk egy halálfejes HelloKitty esernyőt és egy pöttyös gumicsizmát, mivel a cipőmből kiázott a talpbetét, ez amúgy, amint nem kell bokáig érő pocsolyákon átgázolni, ritka kellemetlen viseletté válik.

Ezután elmentünk az új lakás kulcsáért. Az ügynökségnek fényképeket kellett benyújtani a lakókról. Mr. Február az útlevélképét használta, Ei a jogosítványhoz készültet - ezek un. akkreditált fényképésznél készültek, mert speciális beállítást igényelnek, ezért mindenki felismerhetetlen rajtuk. Mr. Február fülén átsüt az ellenfény és nincs nyaka, nemhogy nem hasonlít magára, de humán volta is megkérdőjelezhető, Ei egy besurranó tolvajra emlékeztet. Én ismét készítettem egy automatás sorozatot arcomba tapadó vizes hajjal. Szép család. Amúgy nem tudom, mire kell nekik, talán időről időre razziát tartanak, és ha másik gyereket veszünk ki a kölcsönzőből, akkor kilakoltatnak bennünket?

Leadtuk Mr. Februárt a nagymamánál és elmentünk megnézni a Hungarian Spirit kiállítást, amin Péter képe is szerepel. Igazi műértőként egyből kiszúrtam, hogy el vannak számozva a képek, legalábbis Péteré. A galériatulajdonos hallgatásunkat a követségtől szerzett Tokajival kivánta megvásárolni, amíg a segédje lekapargatta a képek melleti számokat és kicserélte őket.

A kulcsátvételt karaokeval ünnepeltük. Én kiváló teljesítményt nyújtottam, mint Cindy Lauper, Ei sem volt rossz egyszemélyes Blues Borthers-ként, de a legemlékezetesebb az eseményt záró RHCP duónk lett, ez kitartott a metróig és a sétáló utcán siető morózus üzletemberek és kirakatokat nézegető lányok arcába üvöltöttük a refrént.

Közérdekű információ következik: 1) a hazamenetelünk dátuma és minősége úgy változott, hogy június 14-től július 23-ig leszünk otthon, ebből az első 10 napot Eivel, 2) hétfőn költözünk, az új lakásban még nem lesz internet, ebbe a lakásba 6 hét volt a beszerelés, ezért nem valószínű, hogy sokat fogok posztolni, levelezni a következő 2 hétben.