Sőt, most már 5 napos. A nagy esemény november 16-án történt, este 8-kor elindultunk a kórházba, betegfelvétellel, folyosón való ücsörgéssel (minden hely foglalt volt) együtt 3 órát vett igénybe, az igazán nagyon rossz rész pedig kábé fél óra volt. Miron sem sírt, amikor megszületett, csak amikor a csecsemősnővér magához kaparintotta, sőt, édesapjának azt is mondta, hogy 'gagaga', amivel még jobban meglepte környezetét, mint a nemsírással. Családi hagyományokat követve, ő sem hasonlít egyikünkre sem, Ei szerint leginkább olyan, mint egy
combini omusubi - persze az omusubik közül is a leghelyesebb.
Már második napja itthon vagyunk és többé-kevésbé jól vesszük az akadályokat. A legnehezebb a fürdetés, amit Miron ki nem állhat - illetve nem is konkrétan a kádban ülős részt, hanem az oda vezető utat, Mr. Feb. pedig mindent elkövet, hogy jól lássa az eseményeket, ami egy kicsit sem segít.
2 comments:
Komolyan egy kis csomag rizshez hasonlítota a szerető apa a gyerekét? Nagyott nőtt a szememben, én ezt biztosan nem merném megtenni.
Nahát nagyon ügyesek vagytok mindannyian! Miron, ha olvasta volna a titkos jelszót biztosan azt mondta volna, hogy "maramat", de lehet, hogy a nővért még ez sem hatotta volna meg.
Post a Comment