Overtime

Tegnap azt tanultuk, hogy örvendetesen csökken a túlmunka mértéke Japánban, 2007-ben átlagosan csak 134 óra volt. Mármint havonta.

Bajusz

Varratszedésre menet szembe jött velem egy óriásplakát, amin Bradd Pitt, alias Burapi bajusszal hirdeti az egyik mobilszolgáltatót. Kiábrándító.

A varratszedés amúgy pompásan sikerült, bár először megrémültem, amikor a kis papíron megláttam, hogy az előttem várakozók száma 27, de szerencsére a visszarendelt betegek soron kívüli elbánásban részesülnek. Még egy hónapig kell valami spéci tapasszal járkálnom, és utána tök jó lesz.

Hazafelé csináltattam a diákigazolványhoz 6 igazolványképet, amin olyan arcot vágok, mintha most kaptam volna kézhez egy határozatot, miszerint nem kaphatok menekült státuszt. Kamakurában újdonság, hogy átrendezték a buszpályaudvart. Nem sokat járok busszal, mert még az első Japánról szóló útikönyvben azt olvastam, hogy a buszhálózat áttekinthetetlen és megbízhatatlan. De azt csak most vettem észre, hogy a buszok nincsenek megszámozva és a megállók neve mindenhol csak kanjival van kiírva. Ezért kénytelen voltam sorra járni a beállókat és az ott várakozóktól megkérdezni, hogy ez a busz megáll-e itt és itt. De megnyugtat, hogy másokat is láttam körbe-körbe mászkálni.

És nekiláttam a tanulásnak is, mondjuk, ha ki kellett volna találnom, hogy melyik ország munkajogi szabályait olvasom, akkor inkább Ghánára tippeltem volna. A Labour Standard Law, ami a kötelező minimumot szabályozza, nem sokban mutat túl a rabszolgamunka tilalmán. Ennek fényében az én munkaszerződésem igazi kiváltságlevél, például annak írásba foglalásával, hogy nemzeti ünnepeken nem kell dolgoznom.

Miközben írok, Áron a kobra pózt gyakorolja, nagyon helyes, mit ne mondjak.

Fél nap Kamakurában

Kellett nyitnom egy új bankszámlát, ehhez pedig felnőtt segítségre volt szükségem. Kaya-san eljött velem és kitöltött 3 oldalnyi kérdőívet, amit elvileg nekem kellett volna az ügyintéző szeme láttára csinálnom, de egy liberális bankos kisasszonyt fogtunk ki. Szert tettem még egy hankora is, ami itt az aláírást helyettesíti, és a legtöbb embernek egyéni szuperdizájnos van (Einek annyira dizájnos, hogy nem is látom, hogy az a neve lenne), nekem a közeli papír-írószer boltból van egyen-yamashitás, még jó, hogy ilyen gyakori nevünk van, illetve hogy senki sem firtatta, hogy valóban felvettem-e a férjem nevét, ezért ha a liberális bankos kisasszonyon múlik, akár alá is aknázhattuk volna a rendszert egy fiktív ügyfél nyilvántartásba vételével. De biztos van egy beépített hazugságmérő az ügyfélpultnál, ami nem jelzett, sőt, még egy király Miki egeres kitűzőt is kapott Áron, aki ezért mosolyával ajándékozta meg a bankos kisasszonyt, aki ennek annyira örült, hogy később még egy szintén Miki egeres műanyag kütyüt is adott. Lett egy bank-bookom is, ami egy kis piros könyvecske, amit kártya helyett kell az automatába tenni, és akkor ki lehet venni vele pénzt, és az egyenleg begépelődik a könyvecskébe. Persze kapok majd bankkártyát is. Ez jól példázza az itteni adminisztrációs rendszer hülyeségét, miszerint mindenből kettő van, egy analog és egy digitális, ezért minden ügyintézés 2-4 hétbe telik, mert ez dupla annyi időt igényel. De azért a bank-bookra büszke vagyok, mert a korábbi bankom nem tartott érdemesnek rá, ez a bank pedig egyáltalán nem tartott érdemesnek arra, hogy ügyfelévé fogadjon, csak most, a Yamashita (ál)névnek köszönhetően.

A sikeres ügyintézést megünnepelendő, elmentünk a biopiacra, ahol ekkora retket vehettünk volna, ha szükségünk lett volna 5 kg-ra:


Hazafelé menet pedig megnéztük a helyi iskolások rajzkiállítását. Úgy látszik, egy hatodikos sem kerülheti el a lino-metszet készítést.

Politically incorrect

A The Daily Yomiuri híradása a beiktatásról:

"Obama sworn in as the first black president"

Be akartam linkelni, de közben az online változatban "..as the 44th US president"-re cserélték.

Brumi az iskolaban

A figyelmes blogolvaso pajtasok mar tudjak, hogy a mai nappal akartam magam PR-szakemberre atkepezni. Szoval reggel attoltam a gyereket (meg kabe 5 kg hozzatartozo cuccot) Kaya-sanhoz, es nyakamba vettem a varost. Iskola elott elugrottam a festoboltba,a sogorom szulinapi ajandekaert, iden nagymeretu festovasznat szeretett volna. Pompasan mutattam a 1.5x5 m gurigaba tekert vaszonnal, bezsebeltem egy csomo, muveszeknek kijaro elismero pillantast, amikor nagyobb tetel learazott pulovert gyujtottem be a tura kovetkezo allomasanal. Ezt kovetoen mar csak egy tortara volt szuksegem. Mig Ginzabn minden sarkon van min 3 cukraszda, addig Shinjukuban a penetracio joval alacsonyabb, jo haromnegyed orat koroztem az egyre terhesebbe valo gurigaval, mire vegre talaltam egyet. Irany az iskola, eloszor szetfottem a tulfutott metroban, majd a felszinen szomoruan tapasztaltam, hogy teljes erobol esik az eso, az eddigi szabad kezemben most mar a tortaval egyensulyoztam, ami most mar nem csak olvadt
, hanem vizes is lett, mivel ernyo hijan pillanatok alatt elazott a papirdoboz. Arcomba tapado hajjal erkeztem az egyetemre, ahol sikertelenul kerestem a Sajtokapcsolatok orat. Mint a diakirodan megtudtam azert, mert elneztem a datumot, tegnap kezdodott. A diakirodas lany, aki eddig kovetkezetesen dr. Hunglernek cimzett az emailekben megcsappant tisztelettel ajanlotta, hogy jelentkezzem at a ma indulo kepzesre, ami... nem fogja senki kitalalni: The Law and HR management, introduction to Japanese Labour Law. Ugy latszik, az a vegzetem, hogy HR-es legyek, arrol nem is szolva, hogy ez a masodik eset, hogy vegul nem kommunikacio szakon, hanem jogi tovabbkepzesen kotok ki. Szerencsere az ora elejen nem kellett bemutatkoznunk es elmondani, hogy miert ezt a kepzest valasztottuk.

Heidi Klum visszavág

Ma éppen egy termetes fánkkal vigasztalódtam a bibircsók-műtét után, amikor a metrón a velem szemben ülő bácsi megfordította az újságját, ahonnan Heidi Klum mosolygott, mintha csak azt mondaná: neked úgysem fog sikerülni. Azért befejeztem a fánkot.

Majdnem-történet az analfebétizmusomról és adalék a talpmasszázshoz

Ma yakisobát (sült nudlit) akartunk főzni, Ei ígérte, hogy főz, a bevásárlást magamra vállaltam. Japán ételekhez vásárolni mindíg kihívás, mert ezeknek a csomagolására nem írják rá katakanával, hogy mit tartalmaz, én pedig csak korlátozott mennyiségű kanjit ismerek fel. De most bizakodó voltam, mert csak két nehéz eleme van a receptnek: az előfőzött nudli és a szósz. Szószból volt kábé 200 fajta a polcon, a gyorsaság kedvéért inkább az eladó segítségét kértem. Sőt, azt is gondoltam, hogy majd az erre írt kanjit megkeresem a nudlik között. Igen ám, de a nudlikon más betűtípust használtak, emiatt több esélyest is felfedeztem a hűtőpultban, és végül majdnem a rosszat vettem meg, de az utolsó pillanatban kicseréltem a jóra. Az olvasás, illetve annak hiánya mindig is inferior érzéssel töltött el, de ez tovább annyival súlyosbodott. Ki hallott már olyat, hogy valaki csak az Arial karaktereket ismeri fel, a Times New Roman-t már nem.

Főzés előtt elmentünk a szigetre, és egészen zokniig meztelenített lábbal próbáltuk ki a talpmasszázs pályát. Kinek több, kinek kevesebb élvezetet okozott.



És egy újabb tábla:

Frutti di mare

Most vettem először és utoljára nem konyhakész tintahalat, de az is lehet, hogy tintahalat úgy általában. Bakker, az egész konyha úszik a fekete tintában! És biosz órán sem ártott volna jobban figyelni, hogy melyek az ehető részek. Végül mindent, amit nem sikerült fehérre mosnom, likvidáltam. Pedig a helyi bulvársajtó biztosan lecsapott volna a hírre: Végzetes vacsora - tintahallal mérgezett az anya.

Tábla

Ezeket a jelzőtáblákat a sziget nem-túristás részén láttuk a mai sétán, pedig komoly idegenforgalom növelő hatása lenne, ha a sétáló utcában is kitennék.
Ez 300 ezer jenes bírságot helyez kilátásba azoknak, akik kisállataikat kidobják az utcára. Szép kezdeményezés, bár gondolom, egy ilyen gazdi előbb leveszi a nevét/címét tartalmazó bilétát a kisállat nyakáról és csak azután teszi ki a szűrét.
Ezt a talpmasszázs-pályát egy bácsi próbálgatta is, igaz, hegymászó bakancsban. Úgy sejtem, mezítláb hatásosabb, de nem kárhoztatom, hogy nem vette le a cipőjét, én még a kesztyűt (de jó, hogy van!) is csak akkor, amikor végképp nem tudtam benne exponálni.



Ez pedig a móló végén volt, ebből egyik kanjit sem értem, de szerintem elég egyértelmű, hogy az óvatlan balettáncosokat megeszi a sziklamanó:

Turgenyev, a Burgonya

Ha az ember elég mókás majompofát vág, akkor a babuka mosolyog, sőt, néha kacag is. Viszont ha nem sikerül túl viccesre a grimasz, akkor úgy néz, mint Woody Allen az Annie Hall-ban az énekes-komikus bemutatkozása közben.
És ha már a mókás arckifejezésknél tartunk:

Fodrászat és iskola

Ha fodrászhoz megyek, két eset lehetséges: vagy tiszta hülyén nézek ki, vagy ugyan úgy nézek ki, mint előtte. Most a második eset áll fenn, pedig szépen elmagyaráztam, le is rajzoltam, hogy mit szeretnék, az angolul beszélő kollégával mégegyszer ellenőríztük a tervet, majd Kanai-san az oldalán lógó hatalmas tartóból némi gondolkodás után a konyhai ollót vette elő, egy kerek órán át csattogtatta, hogy azután olyan legyen, mintha hozzá se nyúlt volna.

Hosszas töprengés és a dolgok alapos megvitatása után végül mégis jelentkeztem a Temple University Sajtókapcsolatok tanfolyamára. Ha szép nem, legalább okos hadd legyek.

Merre jársz Rigyóc Pál?

Ma, amikor letisztogattam a konyhai barátaimat, hirtelen nagyon hiányzott Pali.

New feature

Áron új dolgot tud: hason csúszni. Tegnap este betettem az ágyába és ma reggel egy teljesen másik helyen vettem ki belőle. Hacsak nem az ufók tették át.

Ma hosszú idő őta először esik az eső, ez leginkább azért baj, mert ebből vettem észre, hogy a babakocsihoz nincsen esernyő, fólia stb, ami a babukát védené a cseppektől. Ezért ma bevásárolni a hordozókendőben vittem, hazafelé a tornádószerű szélben a hordozőkendő-cekker-esernyő kombinációval bemutatott mutatványommal akár még a jövő évi Sas-kabaré felfedezettje is lehetek.

Ha

nincsennek a mosógépben, a szárítókötélen, a fiókban vag amögé csúszva és feltételezzük, hogy egyszer sem jöttünk haza félig mezítláb, akkor vajon hol vannak a fél pár zoknik?

És még egy ruházkodással kapcsolatos bejegyzés: ma, hála a diós bejgli és a brokkoli kiegyensúlyozott fogyasztásának, a régi farmeromban vagyok. Nadrágtartóra egyelőre nem kell költenem, de az most amúgy sem divat.

Nagykövetségi kaland - befejező rész

Ma, pontosan 7 hónap után megkaptuk a házassági anyakönyvi kivonatunkat a Nagykövetségtől. A 10 sorból álló dokumentum majdnem tökéletes, egyedül Ei születési helye van rosszul feltüntetve, Kyogo prefektust Kyotora cserélte az ügyintéző, miközben arra gondolhatott, hogy diszgráfiás vagyok. Kicsire nem adunk, így hagyom.

Karácsonyi visszatekintés

Még nem szóltam a Karácsonyról, pedig igen jól telt, technikai okokból ugyan vasárnap ünnepeltük, de ez nem rontott a kedvünkön. Apu főzött halászlevet a közértben talált random halakból, és még így is szuper finom lett, bár apu ebben annyira jó, hogy talán még májas hurkából is tudna finomat csinálni. Én véletlenül az összes bejglit megettem, mert nem merült fel bennem, hogy idén végesek a készleteink (egy rúd).

Itt már mindenki nagyon vidám, pedig még nem is tudjuk, hogy mit kaptunk ajándékba:
Itt pedig a szerény, de szívet melengető műkarácsonyfánk látható:

Újév Lorán Lenke nélkül

Nem állok nagy szilveszteri bulizós hírében, de engem is meglepett, hogy az éjfél idén fürdőszobatakarítás közben ért. És mire Ágiék befejezték a Sas-kabarét, mi már túl voltunk a napfelkelte-nézésen is, ugye, amit nem hagyományörző módon a hálószobából élveztünk, így ráadásul ki sem kellett bújni a takaró alól. 1-én átmentünk Kaya-sanhoz, aki hagyományos újévi menüvel várt minket (majd apu gépéről megszerzem az illusztrációt), a nagy része finom volt, még anyuéknak is ízlett, pedig ők nincsenek is edzésben, egyedül a mocsit nyelték le egészben, ami egy szájpadlásra ragadó rizssüti, ennek élvezetéhez kell vagy két évi helybenlakás. De azért jól jött, hogy a sógorom B-tervként csinált ratatouille-t.