A ház réme

- Alsó szomszéd: Hallottuk, megjöttetek a nyaralásból.
- Igazán? És kitől?
- Öööö...

Ma este empátiával gondoltam rájuk, amikor Mr. Feb. 7 és h8 közötti periódusban azt rikoltozta, hogy kukoricasiló, kukoricasiló eladó.

A nagy utazás

Előjáték: vasárnap túlterheltük a konyhai elektromos hálózatot, ami látványos külsőségek között kimúlt. Másnap szereztem villanyszerelőt, aki promt ki is szállt felmérni a kárt. Mivel a gyerekek nem voltak itthon, én az un. tanulós szerkómban tanultam, amit még az egyetemi évekből sikerült átmentenem. Kez'csókolom, magácska pizsamában? Nem kérem, és a konyhába vezettem a 60 körüli, szökött fegyencre emlékeztető mestert és az ötvenes évei végén járó, szintén Rejtő-karakterre hajazó tanítványát. Fogalmam sem volt, hogy miről beszélnek per időnként ordítoznak egymással biztosíték témakörben, a felszerelésükből pedig hiányzott az általam egyedüliként ismert villanyszerelési segédeszköz, a fázisceruza, ezt a tanítvány egy dróton lógó villanykörtével helyettesítette és a vita hevében időnként a konektorba helyezte, hogy igazát védje. Később kiderült valami fontos, amire a mester jött rá, még később áram is lett, majd megállapodtunk, hogy tanítvány másnap reggel kilenckor visszajön véglegesíteni valaminek a beszerelését. Fél kilenckor már meg is érkezett, emiatt én a zuhany alól voltam kénytelen kiugrani, törülközőbe csavarva nyitottam ajtót. Elnézést, későbbre vártam. Nem tesz semmit, már fel se tűnik, hogy mibe van.

Előjáték kettő: csütörtök este, amikor kihúztam a hajszárítot a konnektorból, galádul megrázott az áram. Hosszas töprengés után végül nem mentem el az ügyeletre EKG-t csináltatni, de azért nem aludtam túl jól.

Akkor most rátérek az utazásos részre. Nehéz elképzelni, de húsz évvel ezelőtt Tojás úr tuningolt sportkocsis vagány volt, amely életszakasznak a sokadik gyorshajtás miatt elkobzott jogosítvány vetett végett. Azóta ismét lett jogosítványa, sőt, lokalizálta és már magyar is van neki, bár eddig még nem használta. Mivel csütörtökről péntekre virradóra a fentiek miatt nem sokat aludtam, gondoltam, hogy klassz lenne, ha Nagykörűbe Tojás úr vezetne le, míg én nézem a tájat és általában kikapcsolódom. Tojás úr vagány vezetési stílusa azonban a balkormányos autózásra limitált, erre akkor kezdtem gyanakodni, amikor a benzinkútnál tolatás közben kevés híján átment a lábamon. Később ennek már nyilvánvalóbb jelei is mutatkoztak, mint például az, hogy az index és az ablaktörlő karját folyamatosan felcserélte - ez egyrészt látszódott, másrészt pedig minden egyes sávváltásnál hangosan szidta a mellettünk autózókat, hogy még véletlenül se engednék besorolni. Mint az automatához szokott vezetőknek általában, Tojás úrnak is gondot okozott a manuális váltás, ezért Ceglédig hármasban nyomtuk. Páni félelmemben megettem egy családi csomag sajtos kekszet, majd amikor a kiürült sztaniolra ráizzadt ujjaim végleg begörcsöltek, kértem, hogy engedje át.

Hazafelé indulás előtt azt találtuk ki, hogy a gyerekeket lent kéne hagyni még egy pár napra a nagyszülőkkel, de Mr. Február ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy ő velünk tart. Hasztalan próbáltuk jobb belátásra bírni, becsomagolt egy kisebb doboz fagylaltostyát és beült az autóba. A győzködés közben viszont annyira eltököltük az időt, hogy végül este 6-kor indultunk el, így előre látható volt a hazút gyötrelmes volta. A körzetben nem lehetett fogni a Bartók rádiót, Szolnokig egy helyi adó magyar nótáit hallgattuk, de aztán megmondtuk Mironnak, hogy ezt mégsem várhatja tőlünk. Abonyig elénekeltem az összes általam ismert nép- és műdalt, Miron az ismétlésre nem volt kíváncsi és konkrétan a ház előtt való leparkolás pillanatáig teli tüdőből ordított. Ahogy az várható volt, Mr. Február az úton atomjaira morzsolta az ostyát és akkurátusan bedolgozta azt a gyerekülésbe. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy gyakorlatilag egész úton a lemenő nappal szemben vezettem, ezért ahhoz hogy valamit is lássak, kénytelen voltam a dipotriás szemüvegem tetejére tenni a napszemüvegemet. Viszontagságaink közepette azzal vigasztaltuk magunkat, hogy Miron majd a sírástól kimerül és hamar elalszik, ezzel szemben a valóság az volt, hogy állatira nem fáradt el és még negyed 11-kor is az ágy rácsába kapaszkodva kurjongatott. Egyébként megint megnőtt haja, most úgy néz ki, mint Phil Collins a nyolcvanas években.

A Baker's Dozen

Most olvasok egy könyvet thai üzemi demokráciáról, amiből megtudtam, hogy 13 féle mosoly létezik az üzleti életben:

1. Yim thang nam taa: The “I’m-so-happy-I’m-crying” smile.
2. Yim thak thaai: The polite smile for someone you barely know.
3. Yim cheun chom: The “I-admire-you” smile.
4. Fuen Yim: The stiff smile, also known as the “I-should-laugh-at-the joke-thoughit’s-
not-funny”smile.
5. Yim mee lessanai: The smile which masks something wicked in your mind.
6. Yim yaw: The teasing, or “I-told-you-so” smile.
7. Yim yae-yae: The “I-know-things-look-pretty-bad-but-there’s-no-point-in-cryingover-
spilt-milk” smile.
8. Yim sao: The sad smile.
9. Yim haeng: The dry smile, also known as the “I-know-I-owe-you-the-money-but-
I-don’t-have-it”smile.
10. Yim thaat thaan: The “I-disagree-with-you” smile, also known as the “You-cango-
ahead-and-propose-it-but-your-idea’s-no-good” smile.
11. Yim cheuat-cheuan: The “I-am-the-winner” smile, the smile given to a losing
competitor.
12. Yim soo: The “smile-in-the-face-of-an-impossible-struggle” smile.
13. Yim mai awk: The “I’m-trying-to-smile-but-can’t” smile.
(copyright: DR. JAMNEAN JOUNGTRAKUL)

Kavicsgyanú

Ha élnék a blog ilyen lehetőségével, akkor ehhez a poszthoz a "gyerek", "horror" és "idegentest-aspiráció gyanúja" címkéket adnám. Ti. tegnap délután, amikor kimentem a konyhába, hogy bekapcsoljam a vízforralót, arra lettem figyelmes, hogy a szőnyegre helyezett Miron teljes erőből elkezd bömbölni és nagyon furcsán veszi a levegőt, illetve hogy inkább nem veszi. Iszonyatosan megijedtem, hogy valamit lenyelt, azért villámgyorsan taxit hívtam, hogy kórházba vigyem. Közben sokkot okoztam a délutáni álmát alvó Mr. Feb-nek, akit úgy, ahogy volt, pizsamában kitéptem az ágyából és betuszkoltam a taxi hátsó ülésére. A sofőr eleinte mókázott, hogy nahát, fiatalember, nem volt ideje felöltözni, de megkértem, hogy inkább siessünk a fulladásveszély miatt. Örök hálával tartozom neki, mert tényleg 5 perc alatt elértünk a kórházba, a stresszt közben valamelyest enyhítette, hogy Miron elkezdett normálisan lélegezni és figyelmét a megmaradt fél pár zoknija kötötte le (a másikat valahol elvesztettük). A sürgősségi betegfelvételen a legtöbb, amit el tudtam mondani az volt, hogy talán egy játszótérről hazahozott kavicsot nyelhetett/szippanthatott be. Gyanús lehettem, mert egy egész kis csoport gyűlt körém emócionális nyomásgyakorlás céljából, plusz a váróban minden szempár rám szegeződőtt, a vizsgálóból kilépőket egyből tájékoztatták, hogy a nő nem tudja, hogy mit nyelt le a gyerek. A lincshangulatnak véget vetett, hogy a fül-orr-gége ügyelet egy másik kórházban volt aznap, ezért oda át kellett mentőautóznunk. Mr. Feb. az orvosoknak fenntartott ülésen feszített Sünivel, akit az ágyból kirántás óta görcsösen szorított, és büszkeséggel vegyes megilletődés ült az arcán, a mentőorvos megkereste a Bartók rádiót a beteg kedvéért, benyomták a szirénát és átrobogtunk a városon. Mikorra megérkeztünk, Miron rettenetesen örült, hogy véget ért a szirénázás, ezért a felvételen nem hitték el, hogy ő érkezett rohammentővel, de azért soron kívül megvizsgálták, megkopogtatták, megröntgenezték, orrába, szájába, fülébe sokszor belenéztek, és szerencsére nem találtak semmit. A megfigyelésre benttartásnak saját felelősségemre ellenálltam és én végeztem az éjszakai őrködést. Először féltem, hogy majd el fogok aludni a fárasztó nap után, de ebben a 60x120 cm-es tartalék gyerekmatrac, amire Mr. Feb. is felkéretőzött, hatékonyan akadályozott. Ma visszamentünk kontrollra, ahol még öten megnézték Miront, aki éhgyomorral és nagyon rossz hangulatban érkezett, de idegen testet most sem találtak. A mentőautón utazás pedig nagyon megnövelte az ázsiómat a 2-4 éves korosztály szemében.

10000

A blogot hamarosan eléri a tízezredik látogató, ami nem kis megtiszteltetés. A statisztikák alapján töretlen népszerűségnek örvendenek a "Hozzátáplálás" és a "D.I.Y" bejegyzések, bár nem hiszem, hogy azok, akik az utóbbi kategóriában hasznos tippekre számítottak, megtalálták, amit kerestek. Cserébe azért elmesélem, hogy júniusban azért szünetelt a blogírás, mert az akkoriban futó lakásfelújítás projekt keretében, amikor a szüleim lakásából hoztam el egy könyvespolcot, két ipari mágnes közé szorult és eltört a középső ujjam, ezért nem tudtam gépelni.

A leggyakoribb keresőszavak a "felnőtt tartalom" "felnőtt blog, videoval" voltak, ami valószínűleg a"felnőtt(es) blog" címnek köszönhető. Azért, hogy a csalódott olvasók táborát minimálisra szorítsam, ezt az elnevezést töröltem. Sokan próbálkoztak a "Japán humor"-ral is, ezek az olvasók is legfeljebb csak rendszeres látogatóként találhatták meg a számításukat.

A jubileumi alkalomból illene valamilyen jutalmat tűznöm a szerencsés tízezredik látogatónak, de hogy mit, azt még nem találtam ki. Esetleg egy adag bébiételt.

ei.yamashita's photostream

ei.yamashita's photostream on Flickr.

Megvan a kulcsszó: fergeteges

Tojás úr cégének jóvoltából családi napon vettünk részt. A meghívó valójában nagyon is jól kifejezte azt az ambivalenciát, ami az egész rendezvényt átjárta, ez a következőképpen néz ki: vidám, élénk színekkel rajzolt erdei kép, rét felett átívelő hatalmas szivárvánnyal, a szivárványon félkövér comic sans fonttal felirat: "A nap során rengeteg kalandban vehetnek részt". A távolságtartó beharangozás alatt fergeteges bulit és színes programokat ígértek a szervezők, a kettő kölcsönhatása pedig szükségszerűen szánandó volt. Fergeteges élményeinket az alábbiak szerint összegezhetjük.

Fergeteg #1: maximálisan eltévedtünk. Az első 100%-ban az én hibám, elnéztem az MO-s lehajtót, mert ökörködtönk a kocsiban. Innen sok km és 30 perc után végül sikerült megtalálni a megfelelő mellékutat, de igaziból ekkor jött az igazán zúzós rész, a célállomás neve a konkrét faluig egyetlen irányjelző táblán sem szerepelt, hogy azután a semmiből bukkanjon fel és azonnali balra kanyarodást kívánjon, majd pedig - mivel nem vállaltam be a satuféket -, később a több helybéli útbaigazitásában is szereplő CBA-áruház a parkolójának végében tűnjön fel újra. Az eredmény: 33 km 95 perc alatt.

Fergeteg #2: érkezésünkkor a(z általam mindeddig nem ismert, de a villámteszt alapján több szülő által betiltott) Buborék együttes adott koncertet, egy korpulens hölgy konkrétan 0 db gyereknek énekelte, hogy egyenek több zöldséget és kevesebb csokit. A fergeteges program amúgy nagy részt az egészséges életvitel köré szerveződött, ennek némileg ellentmondott, hogy a büfésátorban ("árusitandó termékek" címszó alatt) tökipompost és hurka-kolbászt kínáltak, kint pedig nyárson forgott egy ökör.

Fergeteg #3: a programsátrak változatos (és természetesen szintén fergeteges) kalandokkal kecsegtettek, voltak játékok "kicsiknek-nagyoknak, gyerekeknek-felnőtteknek" (ezt a különbségtételt nem tudom amúgy mire vélni, mert vélhetően nem alacsoknyakra és magasakra gondoltak), ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az animátorok fáradt hangon ismételgették a mikrofonba, hogy a gyerkőcöket és a játékos kedvű felnőtteket várják a lufifújó versenyre. A gyerkőcök azonban nem mentek, hanem giga felfújhatós várakon ugráltak, ahol nem volt idő-, sem korlimit és a felügyelő srác mindenkit bátorságra biztatott, így a vakmerőnek éppen nem mondható Mr. Február is közel egy órát pattogott öccse társaságában, aki apró termete ellenére jól szerepelt, a játékoskedvű felnőtteket pedig jobban vonzotta a csocsó és vizisízés.

Fergeteg #4: a pattogás után egy Beatles emlékzenekar szórakoztatta az egybegyűlt ebédelőket, meglehetősen jól, bár a közönség bevonására tett kisérleteik rendre kudarcba fulladtak, mint az ilyen próbálkozások általában, ugyanakkor a tele szájjal grillcsirkézőktől nem elvárható, hogy beleéléssel harsogják, we all live in a yellow submarine. Mr. Februárt teljesen magával ragadták az örökzöld slágerek a jó hangultat megörökítésére szerződtetett obligát kameraman legnagyobb örömére, míg a kizárólag Bartók rádiózó Miron sikítva követelte, hogy vigyük ki. Ezt követően eljöttünk, így a fergeteges esti buliról, amelyet majd megfűszerez egy hangulatos kareoke (sic!) parti, nem tudok beszámolni. Visszafelé már nem volt gond, mert székesfővárosunk szerencsére mindenhol szerepelt a közúti jelzőtáblákon, bár az utazást beárnyékolta, hogy a Bartók rádió egész idő alatt ritkán hallható kontratenor áriákat közvetített. Képek hamarost érkeznek.

összefogkefézte

Álom, valóság

Azt álmodtam, hogy Óbudán járunk egy elhagyatott házban, ahová Sünit is magunkkal visszük, és aki később kiesik a táskából. Ezt később észrevettük, visszarohantunk érte, de addigra kóbor kutyák széttépték. Rettenetes. Azt hiszem, ez érződhetett reggel a hangomon, amikor telefonáltam a rendelőbe:

- Jó reggelt kívánok, EKG-ra szeretnék időpontot foglalni.
- Rendben, hozza magával az utolsó tüdőszűrésről szóló leletét is.
- Hm, olyanom nincsen.
- Pedig 40 év fölött kötelező. Dohányzik?

Később a kontaktológus* asszisztensével is beszéltem, hogy aztán délután ezzel fogadjanak:
- Jó napot kívánok, 4 órára van időpontom.
- Igen, telefonált az édesanyja. Foglaljon helyet.

A kontaktlencse amúgy igen klassz dolog, segítségével szemüveg nélkül is láthatunk. Kontaktlencsét mindenkinek! Az olvasás megy vele a legkevésbé, ezt még gyakorolni kell. A bemelegedés** ideje alatt is kellett olvasgatnom a váróteremben található magazinokat, egy májusi Cosmopolitanből megtudtam, hogy idén nyáron a legnagyobb divatcsászároknak olyan fokozatosan, nagy árnyalatkülönbséggel van lenőve a hajfestésük, mint nekem, ami több okból is nagyszerű: egyrészt jó érzés spontán übertrendinek lenni, másrészt így fodrászhoz is elég ritkábban járni, ami azért is jó hír, mert a kontaktlencse eddig észlelt legnagyobb hibája, hogy rohadt sokba kerül. (Arról nem is szólva, hogy aki igényes frizuráját akarja "napszítta tincsekre" cserélni, annak nagyjából kétszer annyit kell rá költenie, mint egy hagyományos hajfestésre.)

*új szó, most tanultam, kontaktlencsével foglalkozó szemészt jelent
** szakkifejezés, a kontaktlencse és a szem egymáshoz szoktatása, ami 5-10 percet vesz igénybe

Update: most, hogy nem mosolyog mellettem biztatólag a kontaktológus asszony, elég rémisztő volt kivenni a lencséket.