Hóemberkollázs

Fáradok

Anya kimety ajunni - rázott fel Mr. Február a mese után és megsimogatta a fejemet.

Kiskarácsony vol. 2

Télapó szerencsére sok ajándékott hozott a srácoknak, szépet is, hasznosat is. Mindkét kategóriának megfelel a Japán vasúthálózata című dvd, amely szigetekre lebontva bemutatja, hogy milyen vonatok közlekednek az országban. Az epizódok felépítése a következő. Képanyag: az állomáson áll, majd onnan kigördül egy vonat, voice over Miniegér hang az alábbi információkat közli: ez a vonat ez és ez a város között megy, x kiló a súlya, y évben állították forgalomba, z számú utas fér el rajta, +1 érdekes információ, pl. a kijelzőjén darumadarak vannak. Játékidő: 121 perc. Densha, densha tíví néz, kiabálja a mi többnyelvű szemünk fénye nap mint nap.

Egy másik nagy kedvenc (bár nem érhet a vonatok nyomába) Anpanman kalandjai. Anpanman egy kenyérfejű szuperhős, aki (legalábbis a régebbi részekben) úgy segít a bajba jutottakon, hogy felajnálja megevésre a fejét. Amúgy érdekes ez az anime-erőszak, mert Mr. Február, aki képes végigzokogni egy Kockásfülű nyúl epizódot, érdeklődéssel szemléli, amint Baikinman (Anpanman ellenlábasa) egy giga-robotot vezérelve ízzé-porrá zúzza a kenyérgyárat, ahol Anpanman és barátai élnek.

Indirekt

Amíg mi csak találgatunk, hogy Ervin bácsiék mit csinálnak éjjelente felettünk, ami olyan, mintha tekéznének, addig az alsó szomszédaink pontosan tudják, hogy nálunk mi zajlik:
P. néni: Olyan kis drágák a gyerekeid, nagyon elevenek!
Én: Ööö, igazán? (eddig 20 mp-re tetszett látni a nagyobbikat a lift előtt)
P. néni: Bizony, bizony, ahogy egész nap futkosnak (sic!) és sikoltoznak! P. bácsival mindig mondjuk, hogy ezeknek a gyerekeknek még akkor is mennyi energiájuk van, amikor mi már rég ágyban vagyunk!

Más: a lúzerségi mutatónk nagyon megemelkedett az utóbbi napokban. Kezdve azzal, hogy rögtön Miron első sétája alkalmával sikerült összetörnöm a babakocsit. Éreztem én a zebrán, hogy egy kicsit félre húz, de arra a horrorfilmre emlékeztető élményre, amikor az ember lassított felvételen látja, hogy a lift előtt álló babakocsi hirtelen megroggyan és az 1 hónapos gyerekkel együtt felborul, nem számítottam. Szerencsére Miron az erős rögzítésnek és a húsz réteg téli cuccnak köszönhetően fel sem ébredt az incidensre. Így elrohantam a legközelebbi bababoltba, ahol hosszas nézelődés után az eladó megvetésétől sújtva a legolcsóbb (52 ezer forintos) modellt vettem meg ("ebben az_olcsó_modellben_ha egyszerre 2 óránál többet tölt egy ilyen kicsi gyerek, visszafordíthatatlanul károsodhat a gerince") Vessetek a mókusok elé, de nekem nem jutott eszembe 2 óránál többet sétálni egy ilyen kicsi gyerekkel. Ezzel a karácsonyi utazásra szánt teljes büdzsét sikerült elvernem. Hosszas tépelódés után végül mégis rászántuk magunkat, hogy ennek ellenére megvegyük az akciós repülőjegyeket Rómába, hogy aztán annál keserűbb legyen a csalódás, amikor kiderült, hogy már minden jegy elkelt.

Kiskarácsony

"Kacs, kacs,
Pici, nagy,
kics kacs, nagy kacs."

Ma a MÁK-os ügyintéző meglepődött, hogy gyerekem van, pláne kettő, mert állítása szerint "olyan fiatalnak" nézek ki. Ugyanakkor hazafelé a metron egy néni meghúzkodta a kabátom ujját, hogy kiscsillag, nem akar leülni? Gondolom, rossz a szeme és nem vette észre, hogy milyen fiatal vagyok.

Prés

Nem elég, hogy a zöldségcentrifuga 6 darab, nehezen elmosható részből áll, és hogy úgy szétszedve, mint összeszerelve a fél spájzot elfoglalja, és hogy a céklától az egész konyha lila lesz, és hogy kábé 3 kg cuccból egy kancsónyi levelet sem lehet előállítani, még mindennek tetejében a végtermék is olyan, hogy az ember gyorsan, lehetőleg levegő vétel nélkül felhajtja, hogy minél hamarabb túl essen rajta.

Télapó

Nekem a Mikulás már csak Télapó marad, gondolom azért, mert amikor ez nálam aktuális volt, akkor éppen ez volt a hivatalos verzió. Erőst gondolkoztam is megfelelő dalon, amit a neves alkalomból majd énekelhetünk Mr. Februárral, de csak a "Télapó itt van" kezdetűt tudtam felidézni. Ezért vasárnap kicsit félszegen indultunk a Pagony által szervezett ünnepségre, ahol az a kellemes meglepetés ért, hogy a nagyon kedves csellista lány is csak ezt az egyet ismerte. Mr. Februárt még sosem láttam ennyire megszeppentnek, egy kukkot sem szólt, amikor arról kérdezték, hogy viselkedett az év során, csak bólogatott és a fejét rázta, amikor a Télapó végül áttért az eldöntendő kérdésekre.

Később itthon is lett egy csomó ajándék: beltéri hinta és kültéri szánkó (kár, hogy mióta ez utóbbit beszereztük, olvadásnak indult a maradék hó is), hogy csak a legfontosabbakat említsem. Miron egy plüss Boribonnal lett gazdagabb, ami ezen a képen nem látszódik, de majd csinálunk róla egyet, mert pont olyan alakú feje van, mint itt Mironnak.

Egy estém otthon

Amikor majd tinédzser korukban azon aggódunk, hogy drogoznak-e, bizonyára nosztalgiával gondolunk majd vissza ezekre a napokra, amikor Miron zokog, hogy nem akar az ágyában aludni és Mr. Február késő estig hótaposóban vagy egy doboz tejjel a hóna alatt sikítva rohangál körbe-körbe a lakásban, most azonban elég nehezen viseljük a késői órákat és emiatt így nézünk ki a közös családi fotón:

Bár ma az empátia első jelei mutatkoztak Mr. Februárnál: egy pillanatra abbahagyta a kiabálást és megkérdezte, hogy fáj-e a fejem.

Organic boy

Azt már a terhesség során elhatároztam, hogy éjszaka nem fogok szoptatni, hanem Tojás úr fogja cumisüvegből etetni Miront, és akkor sem fogok idegeskedni, ha nincs elég tej vagy ha cumihoz kell fodulni. Sajnos Miron ebben nem működik együtt, a cumisüvegből anyatejet az éhenhalás előtt közvetlenül elfogad, de a tápszert kicsurgatja a szájából, a cumit pedig termetéhez képest messzire köpi - és bár nem vagyok ellensége a cumiztatásnak, arra mégsem visz rá a lélek, hogy belenyomjam a szájába. Mr. Február meglepő módon nem a hangos sírásra szokott felébredni, hanem a szülői bénázásra a konyhában, amikor mindennek ellenére mégis legyártunk egy adag tápszert.

Megérkezett Miron

Sőt, most már 5 napos. A nagy esemény november 16-án történt, este 8-kor elindultunk a kórházba, betegfelvétellel, folyosón való ücsörgéssel (minden hely foglalt volt) együtt 3 órát vett igénybe, az igazán nagyon rossz rész pedig kábé fél óra volt. Miron sem sírt, amikor megszületett, csak amikor a csecsemősnővér magához kaparintotta, sőt, édesapjának azt is mondta, hogy 'gagaga', amivel még jobban meglepte környezetét, mint a nemsírással. Családi hagyományokat követve, ő sem hasonlít egyikünkre sem, Ei szerint leginkább olyan, mint egy combini omusubi - persze az omusubik közül is a leghelyesebb.

Már második napja itthon vagyunk és többé-kevésbé jól vesszük az akadályokat. A legnehezebb a fürdetés, amit Miron ki nem állhat - illetve nem is konkrétan a kádban ülős részt, hanem az oda vezető utat, Mr. Feb. pedig mindent elkövet, hogy jól lássa az eseményeket, ami egy kicsit sem segít.

Önképzőkör

Mr. Február is szívére vette a védőnő megjegyzését, ezért elhatározta, hogy belehúz egy kicsit a nyelvtanba. Először Maki úr látogatásának tiszteletére rakta ki a teljes kirakóst, azóta a szintidejét 5 perc alá csökkentette.

Átlagostól elmaradt

Valószínű, hogy minden esetleges védőnői kifogás, ami Mr. Február testi vagy szellemi fejlődésével kapcsolatos, szíven ütött volna, ám azt a megállapítást, miszerint nyelvi fejlettség tekintetében elmarad az átlagostól, azért a valóságtól némileg elrugaszkodottnak tartom. Megkockáztattam, hogy bár kétségetelen, hogy nem formál mondatokat, mondjuk japánul valószínűleg jobban tud kortársainál, és ezzel talán kompenzálhatná a mondatképzésbeli hiányosságait, de süket fülekre találtam, mert sajnos a tesztlapon nincsen hely az ilyen kiegészítő információk feltüntetésére. Nem mintha számítana.

Terrible twos

"Wondering quite what will occur at the sports day for sakura tomorrow. Competitive tantrum throwing?"

Ezt Jennifer barátnőm postolta a minap a Facebookon és én ma ezzel vidítottam fel magam, miközben a bömbölő Mr. Februárt vontattam a Petőfi Sándor utcában. Ezúton üzenem minden kedves járókelőnek, aki megvető pillantásával sújtott: a szülő is ember.

Private import

Nálunk jártak Tojás úr barátai Japánból, és kívánságunkra csupa olyan instant ételt hoztak, amit korábban szigorúan tiltottam. Alighanem a felhasznált mesterséges anyagok függőséget okoztak, mert már hetek óta arra készülünk, hogy hamarosan kapunk UFO márkájú yaki-sobát és japán curry-t. Természetesen a zsákmányt nem osztjuk meg Mr. Február fejlődésben lévő szervezetével és titokban, éjszaka járunk rá a zacskó tartalmára.

Az erőszakmentes televíziózásért

Mr. Feb. nevében követelem, hogy a sün elrablásáró szóló részt kockázzák ki! Amúgy azt hiszem, felhagyunk a rajzfilmnézéssel.

doktorandusz hallgatónak

lenni jó, mert:
- mindenki kedves (kiv. az informatikai csoport dolgozói - FYI: a patkányszerű srác már nincs ott)
- a büfében igazi bögrében és nem műanyag pohárban jár a tea
- korlátlan keksz hozzáférés van a tanszéken
- köszön a portás bácsi
- a gondnokságon viccelődnek az elveszett kulccsal kapcsolatban
- kölcsön lehet venni könyvet a könyvárból
- többször is elhangzik az "ezt még ma el tudom intézni" mondat

Alvajárás

Mr. Február a gyerekpopuláció azon 15%-ba tartozik, akik alvajárnak. Erre egy pár hete lettünk figyelmesek, amikor is Mr. Feb szó nélkül átgyalogolt a szobán, majd visszafeküdt az ágyába. Azóta már ennél vakmerőbb kalandokat is végrehajt: hallottuk már motorozni, építőkockázni és lámpát kapcsolgatni is, egy ízben pedig a szoba sarkába bújva találtuk. Kicsit ijesztő, de már kezdünk hozzászokni. Az okos fórumok azt javasolják, hogy ilyenkor ne ébresszük fel az alvajárót, hanem kísérjük vissza az ágyába - most már azt is tudom, hogy miért. Ma Mr. Február annyira hitelesen játszotta, hogy ébren van (levette a hálózsákját és előkészített egy könyvet), hogy simán bedőltem, és amíg azt magyaráztam, hogy most már késő van és majd holnap lehet olvasni, egyszer csak felébredt (ezt így nehéz körülírni, mert alvajárás közben is nyitva van a szeme, de valahogy másként) és hirtelen elkezdte a nevét kiabálni, majd keserves zokogásban tört ki. Az események hatására azt hiszem, én leszek az, akinek ma alvásproblémái lesznek.

A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója

"Április 3. Szombat
Reggel 8. Anglia hadban áll Argentínával! Épp most mondták be a negyedik műsorban.Halálizgatott vagyok. Egyrészt azt gondolom, hogy ez szörnyű, másrészt, hogy marha izgalmas.
Reggel 10. Felébresztettem apát, és elújságoltam: Argentína megszállta a Falkland-szigeteket. Kiugrott az ágyból, azt hitte, hogy a Falkland-szigetek a skót partoknál vannak. Amikor elárultam, hogy tizenháromezer kilométerre, visszafeküdt, és fejére húzta a takarót."

Pontosan ennyit tudok a Falkland-szigeteki háborúról, ezt viszont fejből, mert Adrian Mole titkos naplóját legalább tízszer olvastam, de ez pont elég volt arra, hogy ma állati okosnak tűnjek nemzetközi jog órán. (Gondolom, a most alapkézésre járó diákoknak olyan Adrian Mole, mint nekem Timur Lenk és csapata.) Ezzel le is tudtam az órai felszólalást, így nem derült ki, hogy a többi említett nemzetközi jogi konfliktusról még sohasem hallottam.

Tanulás

Csak hogy igaza legyen Bálintnak, diákként tényleg azzal jövök, hogy hülyék a tanárok. Legalábbis az, aki a mai, Első Hivatalos PhD-seknek Szóló Órát tartotta. A bevezetőből megtudtuk, hogy bár pár éve felmerült az igény, hogy egy tudományegyetemen oktasson módszertant, a diákok mégsem örültek annak, amikor ez megvalósult, ezért most nem is igazán lehet tudni, hogy ezen az előadássorozaton mit fogunk tanulni, de mindegy is, mert a phd nem ér semmit, és a dolgozatunk - ha egyáltalán megírjuk - úgyis nélkülözni fog mindenféle empirikus hátteret. Majd az is kiderült, hogy a mai prezentáció vírus áldozata lett, az idézendő könyvből pedig kiestek a könyvjelzők, az ajánlott irodalom címére viszont fejből nem emlékszik, de ne aggódjunk, mert úgysem lesz igazi számonkérés. Jó, hogy a csoportos öngyilkosság gondolata nem vetődött fel, bár ennek kivitelezésére egyébként jó esélyünk lett volna, mert ha még 20 percet töltünk a szellőzés nélküli teremben, tuti elfogyott volna az összes levegő.

Ezzel éles kontrasztot alkot az International and Comparative Tax Law névre hallgató szeminárium, amit egy holland bácsi tart napi 5 órában, főként erasmusos diákoknak. Az első öt percben játékosan megpróbálta kitalálni, hogy ki hol dolgozott a nyáron, ami után adót kell majd fizetnie - rám mint pincérnőre gondolt. Előre örültem, hogy majd jól megbánja, hogy így alábecsült, amikor villantok valami intelligens kérdést, amiből kiderül, hogy én már milyen okos doktorandusz vagyok - ehhez képest nagyon gyorsan kezdtem elveszíteni a fonalat, amit egy óra után érzetem az nagyjából annyi volt, hogy ennél jobban leegyszerűsítve már tényleg nem lehetne elmagyarázni a dolgokat és aktívan reménykedtem, hogy soha nem derül ki, hogy én már szigorlatoztam pénzügyi jogból.

Korhatáros

Mr. Február ma különösen jól viselkedett, ezért engedélyeztünk egy epizódot a Kockásfülű Nyúlból, amit egyébként nagyon szeret, különösen a főcímet. Ma a Menyus és a rajzverseny került sorra, de viharjelenet teljesen kikészítette Mr. Feb-et, a mécses 3:30-nál tört el, amikor már a foxi kutya sem tudja kezelni a tomboló szelet.

Munka

Nekem jutott a világ legkisebb íróasztala, de legalább jutott. Viszont a titkárnő óránként megkérdezi, hogy kérek-e teát, kávét, kekszet stb-t. Ilyen sem volt még. Ezen kívül az épület felújítása miatt a Szerb utcai rész fel van állványozva, az ablak előtt időröl időre mesteremberek masíroznak át, amitől első ízben frászt kaptam, lévén a másodikon van a tanszék és nem számítottam övmagasságig látszódó testekre a látómezőmben.

És a múltkorról elmaradt pozitív update: bár pótszékeket nem kellett behozni, azért várakozáson felül jöttek diákok, sőt, azóta még további jelentkezők is érkeztek, akiket társaik lelkesítettek be.

alma, apple, ringo

Amint az az oldalsó videon is jól látszik, Mr. Február minden kétséget kizáróan egy nyelvzseni, bár itt kicsit zavarba jött a kamerától. (Valamiért a bloggerre nem tudom közvetlenül feltölteni, de majd még próbálkozom.)

TDK

Mint elsőéves phd-hallgatónak, az én tisztem a TDK megszervezése. Elég klassz programot találtam ki, illetve legalább nekem tetszik. A mai előadáson annak rendje szerint be is mutatkoztam, röviden beszéltem a TDK munkájáról, majd mindenkit kapacitáltam, hogy jöjjön el a ma délutáni alakuló ülésre. Nagyjából olyan érzés volt, mintha egy csoport ponty előtt ismertettem volna a TOTO-eredményeket. Az egyetlen kérdés az volt, hogy tudnék-e hangosabban beszélni. Zárójelben jegyzem meg, hogy állati nehéz egy nagyelőadót bekiabálni technikai segítség nélkül, így utólag is respect minden oktatónak, akinek sikerült. A legjobb az volt, amikor Csilla nénivel a hallgatóság előtt "beszélgetünk", azaz fél méterről egymás arcába ordítottunk, hogy a hátsó sorban is lehessen hallani. Amúgy azt sosem értettem, hogy ha egy 300 férőhelyes teremben ötvenen vannak, akkor ebből 25-en miért a leghátsó sorokban ülnek. Remélem, hogy este egy nagyszerű update-et írhatok arról, hogy bár látszólag senkit nem érdekelt, amit mondtam, mégis pótszékeket kellett behozni az alakuló ülésre.

Van egy epizód a Desperate Housewives-ban, amikor Lynette, hogy az iskolai felvételin ne tomboljanak az ikrek, előbb felásatja velük a kertet. Ez nyilván túlzás, nincs is kertünk, legfeljebb a parkettát szedethetném fel, de tagadhatatlan, hogy az erőteljes fizikai aktivitás hatására a jólviselkedési mutatók nagyban javulnak, az étvágy és az alvási hajlandóság nő, a polcról levert tárgyak száma pedig csökken. Ez annyira jó érzés, hogy hajlandó vagyok nagyobb összeget fektetni mindenfajta víz- és hidegálló gyerekruhába, annak érdekében, hogy bármilyen időjárási körülmény között képesek legyünk folytatni a negy sétákat és a hosszú játszóterezéseket.

Baleset

- Most pedig anya ezzel a távcsővel nézi, ahogy kimész a fürdőszobába fogat mosni. (A papírtörlő gurigáját szeméhez emelve elindul a szobán keresztül.)
- Ööö... anya egy kicsit később jön utánad, mert lefejelte az ajtófélfát és jeget tesz rá.

És eljött a nap

amikor én mondtam, hogy "inkább másolj!".

Üzletpolitika

Van diákigazolványom. Ez mondjuk nem ment ennyire gyorsan, mert pontosan 70 várakozó volt előttem a Questura irodában. A várakozás 2.5 órája alatt annyira kiolvastam a velem lévő újságot, hogy az olvasói levelekre* és az autóstesztre is sort kerítettem. De ez egyébként még mindig nem volt elég, ezért a maradék időt mások beszélgetésének a kihallgatásával ütöttem el. Mellettem két lány és egy fiú ült, sajnos az eszmefuttatás elejéről lemaradtam, de a fiú hosszan értekezett arról, hogy a japánok képtelenek megtanulni angolul, mert olyan a nyelv szerkezete, hogy ha már egyszer valakinek az agya rááll erre, akkor egyszerűen képtelen más nyelvet elsajátítani, ez egyetlen megoldás az lehetne, ha előbb tanulnának meg angolul, mint japánul. Az egyik lány megerősítette, hogy az angol nyelvtudás igen fontos manapság, ő pl. - idézem - angol tolmácsként dolgozott a nyáron: a Sárkányhajó verseny parkolójában irányította a külföldi gépkocsivezetőket. Szerencse, hogy a tehetség nem vész el.

Majd sorrakerültem, és az alábbi tanulságos beszélgetést folytattam az ügyintézővel:

Ügyintéző: (...) és még be kell fizetned 1800 Ft bírságot, mert nem adtad le a cégünknek az előző diákiazolványodat.
Én: Amikor én végeztem, a ti cégeteket még nem alapították meg.
Ügyintéző: Erre nincs üzletpolitikánk. Inkább fizesd be, ok?!

[Inkább másolj.]

*Feladvány Bandinak: Ki írta az alábbi - a cikk szempontjából irreleváns - olvasói levelet:
"Szép gondolat a Summa Artium részéről a Baumgarten-díj újraindításának javaslata. Volt már egy ilyen kezdeményezés. Tíz évvel ezelőtt elhunyt barátom, Baumgarten Artúr, a család utolsó férfitagja, Baumgarten Ferenc fivérének, Ignácnak a fia írt Antall Józsefnek. (...) hic Rhodus, hic salta!"

Kóla

Pompásan indult a szerdai nap, Mr. Februárral nagy sétát tettünk a környéken, utána közösen zöldborsófözeléket készítettünk, délután Ferber Kati könyvbemutatójára mentünk, ahol Mr. Február példásan viselkedett, egy hang nélkül ült 1 teljes órán kersztül. Büszkeségtől dagadó kebellel találkoztam egy volt japán kollégánkkal, akit rögtön meg is hívott Tojás úr vacsorázni magunkhoz. Vendégszertő ember lévén nem is tiltakoztam, ugyan éppen semmi nem volt, amit vacsoraként felszolgálhattunk volna, de hát végül is mi másra találták ki a pizzarendelést, ha nem az ilyen esetekre? Leugrottam a sarki közértbe, ahol közkívánatra gyümölcslevet és nagy kiszerelésű kólát vásároltam, hogy ezzel is teljesebbé tegyem a közös vacsora élményét. Miután hazatérve levettem a cipőmet, a szatyor kiszakadt, a nagy kiszerelésű kólásüveg pedig G-vel gyorsulva, kupakkal lefelé a lábujjamra esett. Egyrészt megdagadt, másrészt bekékült. A gyors családi kupaktanács úgy döntött, hogy nincs szükségem orvosi beavatkozásra, mert a) nem tudjuk meg, hogy eltört-e, mert nem mehetek röntgenbe, b) ha el is tört, nem lehet vele mit csinálni, mint borogatni és fáslizni.

A fentiek szellemében ma a borogatást és a fáslizást felváltva használtam a panaszok enyhítésére - elmondhatom, hogy szinte eredménytelenül (bár már nem kék, hanem halványzöld). Ha nem fáslizom, akkor fáj, mert mozog, ha befáslizom, fáj, mert nem fér bele a cipőbe, ha anyu cipőjét veszem fel, akkor nem befáslizott lábam kijár a másik fél cipőből. A legjobban azonban akkor fáj, amikor Mr. Február motorral áthajt rajta, Mr. Február viszont akkor ordít a legjobban, ha elkobozzuk a motort. Patthelyzet.

Hétvége

A hétvége jó része az volt, amikor a Londonból látogatásunkra érkező Dietmarral és Charlotte-tal jártuk a várost (az eső ellenére) és utána annyi szusit ettünk a Kyoto nevű étteremben, amennyi csak belénk fért.

A hétvége nem annyira jó része az volt, amikor éppen elindultunk volna, hogy megnézzük az Andrássy úton a zenei fesztivált, mikor Mr. Februárt pont nem sikerült megakadályozni abban, hogy motorral zúzzon le a lépcsőn, így felszakította az állát. Gyerekorvosi ügyelet, vígaszsütizés, stb. stb.

Watery discharge - vol.2

Ezt a postot most idemásolhatnám azzal a különbséggel, hogy nem volt olyan gép, ami azt mondja, 'ping' és bár a tünetek hallatán a betegfelvételen a srác belenyomott egy tolókocsiba és végigszáguldott velem a fél kórházon, a szülészeten már nyugodt hangulatban várakoztam egy stóc zománcozott lavór és egy "placenta" feliratú hűtő között.

Meg kell jegyeznem, hogy az ügyeletes doktornéni annyira kedves és megnyugtató volt, mintha egy Disney filmből lépett volna elő. De az most sem derült ki, hogy mi folyik, csak annyi, hogy nem a magzatvíz. Emellett két haszna is volt a sürgősségi látogatásnak: egyrészt már tudjuk, hogy hol van a kórház, másrészt ezúttal nem a magánrendelő 70-es években szanált 7x12-es, hangyaháborús képernyőjén lehetett látni Gedeont, hanem pompás LCD-kijelző mutatta, hogy teljesen vízszintesen, fejét fogva fekszik.

100 cm

Ennyi a körfogatunk Gedeonnal. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy Mr. Februárral hétre pontosan ugyanekkora voltam. Sőt, valójában eddig minden adat megegyezik az első terhességével. A fő különbség abban van, hogy itt senki nem aggódik a súlyom miatt, Japánban ilyenkor már rég heti rendszerességgel beszélgettem a táplálkozási tanácsadóval arról, hogyan tudnám megfékezni a rapid súlygyarapodást. Emiatt hatalmas bálnának éreztem magam, pedig visszanézve a képeket, nem voltam olyan óriási. Ezzel szemben most úgy látom, hogy egész jól tartom magam, viszont elnézve a nyaraláson készült fotókat, a valóságban hatalmas bálna vagyok.

új lakás

2 hétig nem volt internet a költözés miatt. Most kábé 2. órája nézzük az olvasatlan üzeneteinket. De azért volt jó oldala is, pl. többet aludtunk.

Az új lakás állati szuper, nem sok extra bútort szereztünk be (bár bizonyos fajtából átlagon felül teljesítettünk - kanapéból 3 is van), ezért Mr. Február komoly kártevés nélkül tud lakáson belül motorozni, viszont elég sokat kell keresni, mert kicsit zeg-zugos a lakás és észrevétlenül el tud bújni egy sarokba, ilyenkor rettegek, hogy zsírkrétával rajzol a tapétára. Ez a tapétán esztétikailag nem rontana, de nehéz ledörgölni. Amúgy kezdek megbarátkozni vele, most, hogy lekerültek róla a 70x120-as vadász- és zsánerképek, egész elfogadható. De ezen kívül tényleg csak jó tulajdonságai vannak a lakásnak, ezek közül is az egyik legjobb a mosogatógép létezése. Majd készítek képeket.

Más: egyértelmű, hogy számunkra a Balaton a riviréra. 2.5 pompás napot töltöttünk Esztiéknél Felsőörsön. (Ez majdnem 3 lett, de pont kisiklott egy vonat és ezért értékes órákat töltöttünk azzal, hogy rászántuk magunkat a buszos utazásra, majd ennek megfelelően buszoztunk. Ez egyébként sokkal kényelmesebbnek bizonyult, mint a vonat.) A következő programokat szerveztük: hosszan tartó, mértéktelen evés (különösen sült húsból és helyi kifliből), borivás (mértékkel), strandolás (ezen belül is sült hekk, főtt kukorica és lángos fogyasztása). A Balaton nagyon bejött Mr. Februárnak, aki ezidáig nem szerette, ha vizes lesz az arca, most viszont erővel kellett partra vonszolni, ahonnan különböző cselfogásokkal próbált visszasurranni a vízbe. Voltunk Füreden is, itt a Szabadság téri szökőkút ikertestvére és a hattyúk voltak a főbb látványosságok.

Megint más: Mr. Február szókincse ugrásszerűen megnőtt. Hogy majd a jövőben elérzékenyülhessünk ezen, most összegyűjtöm a már kimondott szavakat nyelvekre lebontva.

magyarul:
- nem
- tej
- anya
- atya (édesapját érti alatta)
- kuka
- kaka(ó)
- hattyú
- majom
- páva
- meleg
- néni
- kakuc (kukac)

angolul:
- apple
- car
- ball
- kitchen

japánul:
- achi (meleg)
- itai (fáj)
- gan (ütést követő hangutánzó)
- ofuro (fürdő)
- atta (megtaláltam)
- hachuko (hattyú)

Különösen a japán szókincs alakulása érdekes, ezek jól tükrözik a Tojás úrral kettesben töltött elfoglaltságokat, illetve ezek kimenetelét. A "na, és hogy telt a délután?" kérdésre ilyen és ezekhez hasonló válaszokat kapok:
- Hát, úgy néz ki, hogy allergiás lehet valamire, mert miután kürtős kalácsot ettünk piros foltok lettek rajta és a fél szeme eltünt, ahogy kicsit bedagadt az arca, sírt, de adtam neki gumicukrot és akkor abbahagyta.
- Jó volt, fociztunk. Mondjuk egyszer véletlenül úgy rúgtam a labdát, hogy elgáncsoltam vele, és amikor elesett, elharapta a száját, de már nem vérzik.
- Amikor kergettem, rosszul lépett, lefejelte a konyhabútor fogantyúját és letört egy darab a fogából, szerintem nem kell orvoshoz vinni, végül is ez tejfog.

holnap

Szétszereltük/leszedtük, bőröndbe, dobozba pakoltuk/zacskóba tömtük/jobbhíján cellux-szal körbetkertük ingóságainkat, holnap pedig mindezek átszállítódnak az új lakásba. Micsoda jó hír továbbá, hogy a tengapi csőtörés kikerülte az ingatlant, és ezúttal csak - jól megérdemelten - az első emeleti lakót áztatta el, ők már úgyis háromszor megúszták.

Csövek

Pont 3 héttel ezelőtt éppen anyuéktól indultam volna vásárolni, amikor becsöngetett két mesterember, hogy "hipp-hopp" kibontanák a falat a fürdőszobában, merthogy szétáztattuk a harmadikon lakó szomszédot. A hipp-hoppból végül az lett, hogy kábé 3 órán át verték kalapáccsal a falat, míg végül mellkas magasságban megtalálták a lyukat a csövön - foltozás, vakolás.

Tegnap aláírtuk a bérleti szerződést az anyuék alatt 2-vel lévő lakásra, jövő hét hétvégén költözünk. A bérbeadó elmondáa szerint már csak annyi hiányzik, hogy a gázművek kiszálljon helyszíni ellenőrzést tartani, erre várhatóan a napokban sor kerül, majd értesít. Ma reggel éppen tornára indultnuk Mr. Februárral, amikor telefonált a bérbeadó, gondoltam is, hogy milyen gyors ez a gázművektől, hogy már másnap kiszállnak, de sajnos ehelyett azt kellett hallanom, hogy a hirtelen felhőszakadás miatt ismét probléma adódott a legfelső szinten (aka anyuéknál) a csövekkel, ami miatt csöpög a víz a fürdőszobában, és jönnék-e át, hogy a távollévő szüleim helyett megnézzem, mi a helyzet. Mire átértünk, addigra a mi új lakásunkban már klasszul spriccelt a csempéből a víz, ami kisebbrészt művészien elrendezett vödrökben, nagyobbrészt a padlón gyűlt.

A liftben amúgy összefutottam a hipp-hopp mesterekkel, akik nevetve mondták, hogy ne aggódjak, most nem a szüleimhez jönnek - mondtam, hogy tudom, abba a lakásba, amit tegnap béreltem ki, ettől hipp-hopp az arcukra fagyott a mosoly, de gyorsan visszatért a jókedvük, amikor kiderült, hogy tényleg a szüleimnél van a gond, mert ott még friss a vakolat, könnyebb lesz bontani. Tényleg gyorsabban haladtak, mint a múltkor, viszont sajnos az is megállapítást nyert, hogy a plafonig szét kell verni a falat, valamint opcionálisan az alsó burkolat is felbontandó, mert miközben a falat kalapálták, addig egy tócsa keletkezett a padlón. A mai nap tapasztalatait Mr. Február hasznosította a legjobban, aki egész délután tócsafeltörlőset játszott a nappaliban.

It's not easy bein' green

Ray Charles Kermit remek dalát énekli. Ezt a youtube ajnálott videoi között láttam kábé egy éve, de onnan azóta levették, most idementem szűkösebb időkre.


Ray Charles singing Being Green
Uploaded by Wrestlegameshow. - Watch the latest news videos.

Süni

Még nem szóltam Süniről. Sünit a nagymamától kapta Mr. Feb. nem sokkal a kórházból való távozást követően, azóta elválaszthatatlan jóbarátok. Süni pl. megeszi az összes maradékot, rendszeresen mos fogat, szól, ha vécére kell mennie (sajnos Mr. Február még nem), fényvédő krémmel védekezik a Nap káros sugarai ellen. Fürödni azonban nem hagyom - ez már vezetett konfliktushoz.

Ma mindenki tiszta ágyneműt kapott, Süni egy korábbi nyálkendőt használ takarónak, ezeket a költözés keretében már elcsomagoltam, de Mr. Február addig balhézott, amíg ki kellett nyitni a bőröndöt és előkeresni egy tiszta nyálkendőt. Kicsit izgulok, hogy tetszeni fog-e majd neki az új szobája, különben kereshetünk új lakást.

Torna

Mr. Február vadonatúj képességeit gyakorolja -

lábemelés:


és bukfenc:

Aláásom az egészségbiztosítási rendszert

Élősködöm. Az ilyen emberek miatt tart itt az egészségügy mint én. Ezt egy hónapon belül másodjára dörgölik az orrom alá. Először a Bajcsy-Zsilinszky kórház genetikai tanácsadója kérdezte meg süvöltve, hogy tudom-e, hogy mennyibe kerül egy magzatvíz-vizsgálat, és hogy hol tartana az egészségügy, ha ők boldog-boldogtalannak megcsinálnák, csak mert aggódik. Én nem voltam sem boldog, sem boldogtalan, csak azt okoskodtuk ki a nőgyógyásszal, aki btw beutalt hozzá, hogy ez mondjuk egy biztos módszer lenne a Down-kór kiszűrésére, ellentétben a többi módszerekkel, és még csak a kórház kapujához sem láncoltam magam, hogy márpedig addig maradok, amíg el nem végzik a vizsgálatot, hanem - valószínűleg a tanácsadás szót rosszul értelmezve - arra gondoltam, hogy itt majd elbeszélgetünk pro és contra a vizsgálatról.

Ma pedig a körzeti orvosi rendelő helyettesítő orvosa vágta a fejemhez, hogy mennyi plusz kiadást okozok az OEP-nek azzal, hogy másfél éves gyerekemet hypoallergén tápszerrel itatom, ahelyett, hogy gyógyszert adnék neki, ami lebontja a tejcukrot, és különben is, miből gondolom, hogy laktózérzékeny, hová is vezetne ez finanszírozási szempontból, ha ezt minden szülőnek bemondásra elhinnék. Érvelésem, miszerint a japán orvos meggyőzőnek találta, hogy tejtermék fogyasztását követően Mr. Februárt elborítják a vörös kiütések, természetesen hatástalan volt.

Csak a kredit kedvéért jegyzem meg, hogy ugyan ittlétünk óta már legalább 10 doboz tápszert megitattam Mr. Februárral, amivel feltehetően jelentősen hozzájárultam az államháztartási hiány növekedéséhez, én vagyok az, aki egyáltalán nem jogosult semmiféle biztosításból fedezett támogatásra, sem Mr. Február sem Gedeon után, és bár nem terveztem, hogy a TGYÁS-ból fogok megélni, kicsit sajnálom, hogy eddig csak befizetni volt módomban.

Kuka

Lapozza a fiam az új könyvét
, egyszer csak rábök a kukára, és azt mondja: kuka. Ez a negyedik, teljes értékű szava, amit teljes egészében kimond. Az első természetesen a "nem" volt, ezt követte nagyjából egyszerre az "anya" és a "tej". Roppantul bizakodtunk, hogy legközelebb mondjuk munkából fáradtan hazatérő édesapjának azt kiáltja: apu!, netán végre vau-vau helyett előáll egy kutyával. Tény, hogy Mr. Februárt lenyűgözi a kukásautó, a múltkor pedig kitartóan integetett az iroda előtt lerobbant autó munkásainak, ezért szinte biztosra veszem, hogy szakmai érdeklődése is ez irányba fordult. Egyébként a kukás pálya engem is érdekelt, gondoltam is, hogy jó lenne beküldeni a Három Kívánságba, hogy vigyenek el egy körre, de akkor még nem tudtam írni, és mire megtanultam, addigra az érdeklődési köröm is megváltozott: állatkerti gondozó akartam lenni, meg is írtam, hogy egy napot szeretnék eltölteni ilyen minőségben az állatkertben, de nem választottak be. Később egy gimis kosármeccsen az ellenfélről kiderült, hogy az ő iskolájukból toborozzák a gyerekeket a műsorba, és két titokról is lerántották a leplet az öltözőben: 1) a valóságban szponzor cégek ajánlják fel, hogy mire vállalkoznak, és keresenek egy gyereket, akinek van hozzá kedve, 2) (ez talán még sokkolóbb) az adás ideje alatt Tibi bácsi műcsokit dobál, amit a forgatás után vissza kell adni. Bicskanyitogató.

Randi-kit

Mostanában gumírozott, térdig érő visszérharisnyában és pocaktartó övben vadítok, valamint nem teszem ki a lábam a lakásból magnéziumtabletta nélkül - ha Mr. Február is velem tart, akkor a retikül tartalma természetesen kiegészül pelenkával és váltásruhával. Szexi... Arról nem is szólva, hogy beújítottam méretes fehérneműből - ez nehéz választás volt, először természetesen szemügyre vettem a kismamáknak készült darabokat, amik egyrészt- mint minden kismamának kínált termék - durván sokba kerültek, másrészt fazonra leginkább ejtőernyőhöz hasonlítottak. Ezt követően átmentem a normál női osztályra, itt kinéztem egy darabot, majd megkerestem a jelenlegi méretemet és rendre elcsodálkoztam, hogy ez mennyire gázul néz ki ekkorában. Végül vettem két szettet a leértékelt és újraakciózott készletből, majd a szülés után lefjetem a csipkét és csinálok belőle vitrázst a konyhában.

monotóniatűrés

Mr. Február ma délelőtt 2 órát homokozott megszakítás nélkül, majd torka szakadtából visított, amikor megpróbáltam hazaterelni, ilyen gyenge szöveggel, hogy most már eléggé esik az eső, de igaziból már nagyon szerettem volna mást csinálni. Erősebb vagyok és nagyobb is, ezért sikerült hazavonszolnom, de a visítást csak akkor hagyta abba, amikor megígértem, hogy du. visszajövünk. Szavatartó szülő lévén ez meg is történt, újabb 2 órát töltöttünk a homokozóban. Az eredmény 100+ homokteknős létrehozása és szétrombolása. Próbáltam olvasni, hogy mindenki saját kedve szerint töltse a délutánt, de az nem volt jó, mert minden teknőst külön meg kellett dícsérni. A 4 óra alatt alkalmam volt megfigyelni, hogy minden gyereknek ugyan az a 3 szett homokozókészlete van: IKEA, Metro, sarki bolt a Hollán Ernőn. Ezért ma este szépen ráfilctollaztam a mi készletünkre, hogy "Áron", majd némi gondolkodás után - mivel legalább 3 Áron volt ma a homokozóban - azt is, hogy Yamashita. Bár nem látom magam előtt, hogy leállok vitatkozni egy műanyag hal felett.

Most arról nem is írok, hogy hányszor néztük végig azt a 4 Süsü epizódot, ami DVD-n a birtokunkban van, különösen a kórház alatt, de azóta is töretlen népszerűségnek örvend. A mentális kondíviónk megőrzése végett bevezettük azt a szabályt, hogy Süsüt legfeljebb másnaponta és csak egy epizód erejéig nézünk, ez utóbbi úgy sikerül tartani, hogy Mr. Feburár maga kapcsolhatja ki a DVD-lejátszót, most már a gombot sem kell megmutatni neki. Rosszabb világ jön, amikor bekapcsolni is tudja majd.

Kutyajóga

Vajon mi olyan attraktív a jógamatracban, hogy egyik kutyát sem lehet leküldeni róla? Tegnap este egy eredménytelen szóváltást követően végül a szőnyegre kényszerültem, miközben ők ketten ültek a matracon és a képembe lihegtek. Morzsi egyenesen azon aludt.

Filc

Mr. Február ma papírt és rajzeszközt kért, mivel a zsírkrétákat nem találtam, ezért odaadtam az én tolltartómat. Mire eszembe jutott, hogy mintha az alkoholos filcet is beletettem volna, már elég késő volt, mert Mr. Február fél arca, valamint Tojás úr alátétként használt laptopja is részben fekete volt. A gyerekről dörgöléssel, később bébifürdető és popsikrém bevonásával jól lejött a cucc, a laptophoz nem nyúltam.

Ezt követően mégis megkerestem a zsírkrétákat és kérésre sok kutyát és Süsüt rajzoltam, majd Mr. Február maga is készített néhány rajzot, köztük van ez is, ami engem ábrázol, bár szerintem a koncepciót utólag találta ki, majd berajzolta Gedeont is (ő az ábra bal oldalán látható):

Feleségek

Van az az ügyfél, aki elhozza magával szerződéskötéskor a feleségét. Az ilyen magukkal hozott feleségek nem részesei az ügyletnek, megfigyelőként vannak jelen és kérdéseket tesznek fel, majd az arra adott válaszokat nem értik vagy félreértik. Ekkor újra és újra el kell magyarázni, egészen addig, amíg az ott ülő másik félben is végképp tudatosodik, hogy a szerződést úgy írtuk, hogy az a mi ügyfelünknek (aka férj) legyen kedvezőbb (nem baj akkor, ugye, ha ezt most nem írom alá, amíg az én ügyvédem nem látta?). Vagy mondjuk nem hiszik el, hogy ha valamit az ügyvéd letétbe vesz, akkor tényleg nem adja oda a másik félnek idő előtt, akkor sem, ha az nagyon szépen kéri, valamint hogy a letétbe vevés nem jelent páncélszekrényben való elhelyezést (nem, nem fog különben elveszni). Vagy hogy ha egyébként szerződésmintából dolgoznánk, akkor sem tudtuk volna az ő szerződésüket az alapján csinálni, és emiatt nem adunk árengedményt, még akkor sem, ha beszél a főnökömmel (vagy az annak nem létező főnökével). Vagy hogy nem lehet megkérni a bírót, hogy inkább az ismerőst rendelje ki igazságügyi szakértőnek, akkor sem, ha a barátnőjénél nagyon jól végezte a munkáját (ne, ne tessék ezért felhívni a bírót, most amúgy is biztos szabadságon van). Vagy hogy az ügyvédi munkadíjat az illetéktől függetlenül ki kell fizetni, mert azt nem mi kapjuk, akkor sem, ha nekünk adta a férje a pénzt (teccik látni, ezeket a bélyegeket vettük rajta, igen, sajnos ilyen drága, nincs is olcsóbb).

Erkályláda-kertészet

Az erkélyünkön lakó növények gonoszak. Az ember 5 napon át locsolja őket (szigorúan csak kora reggel és napnyugta után), méregdrága, kimondottan városi növények részére kifejlesztett, stressztűrő képességet növel spay-vel permetezi őket, majd elutazik a hétvégére, és mikor vasárnap délután kimegy az erkélyre, akkor azt kell látnia, hogy 40%-uk tőből kiszáradt, a fennmaradó 60%-ot pedig megtámadta egy olyan kór, amitől ragacsos bevonat képződik a szirmokon. Vagy az is lehet, hogy engem utál a petúnia. Az unokatesómat például a kistestű kutyák utálják, meg is szokták harapni. Akárhogy is, valahogy csak nem akar szárba szökkenni a mi kapcsolatunk. A virágok legjobb 3 hete volt, amíg a kórház miatt nem voltam itthon és Tojás úr gondozta őket. Itt a személyes szimpátián túl még az időjárás sajátosságaira tudok gondolni, akkor ugyanis nem volt 35 fok.

Miközben ezt a postot írom, Mr. Február másodjára kandikál ki a szobájából. Én nem értem, hogyan lehetséges, hogy valakinek, aki gyakorlatilag nem vesz magához szilárd táplálékot (harmadik kikandikálás - feküdj le, fiam, édesanyád dolgozik (majd tényleg mindjárt, csak még nem tudtam rászánni magam)), annyi energiája legyen, hogy egy pillanatig se hagyja abba a mozgást, és még közvetlenül elalávás előtt is, csukott szemmel 8-10 csípőemelést végezzen. Persze az elalvást azt sem segíti, hogy a troli ötpercenként húz el az erkély alatt oly módon, hogy a Hollán Ernő sarkán lévő lámpa előtt tövig nyomja a vezető a gázt (áramot?), hogy átcsússzon a sárgán-piroson, majd azon nyomban beletapos a fékbe, hogy meg tudjon állni az 50 méterre lévő megállóban. Ennek nyomán sokat gondolkoztunk, hogy az új lakásban hol helyezzük el a gyereke(ke)t, és a kisszobára esett a választásunk, mert az ugye igen csendes. Viszont a hétvégén, amikor anyuéknál voltunk (negyedik kikandikálás - beküldöm apádat!) és bementem lekvárért az ugyanolyan kisszobába, arra gondoltam, hogy legfeljebb trópusi kisállatunkat (ha lenne) tudnánk érdemi veszélyeztetés nélkül ott tartani.

Póráz

Amikor először láttam, szörnyű barbár dolognak tartottam olyan kantárt adni egy gyerekre, ami pórázban végződik (valószínűleg tényleg az), de amikor ma Mr. Február egyáltalán nem arra akart menni az utcán mint én, sőt egy idő után azt is megtagadta, hogy fogja a kezemet, akkor komolyan elgondolkoztam rajta. A praktikuma tényleg vitathatalan, kérdés, hogy milyen pszichés károkat okoz, főleg egy olyan korban, amikor amúgy is majdnem mindenről kijelenti, hogy az egy vau-vau.

hajvágó és lakás

A héten mind a kettővel igen nagy szerencsénk volt. A hajvágót hétfőn vettük, hogy lenyisszantsuk Mr. Február j-pop sztárokat megszégyenítő hajzatát. Eddig - a korábbi hajvágások keserű tapasztalataival a hátunk mögött - azzal hitegettük magunkat, hogy milyen aranyos is így, de most a 35 fokban patakokban folyt a fejéről a víz, ezért elszántuk magunkat egy újabb kalandra. E célból beszereztünk egy hajvágógépet, Mr. Februárt pedig leültettük Süsüt nézni, ami 1 epizód erejéig garantáltan a képernyőhöz szögezi. Mr. Február valóban belemerült a bábfilmnézésbe, mi pedig ráillesztettük a kis tarkóra a gépet, beindítottuk, huzogattuk, majd nyugtáztuk, hogy nem történt semmi. Egy értékes fél részt elvesztegettünk, mire rájöttünk, hogy igaziból a pengében van a hiba és nem mi bénázunk. Ekkor előkaptuk az ollót (Ei előkapta az ollót, mert én a nagy konyhai ollóval nem merek kiskorúak felé közelíteni) és remekül lenyírtuk (Ei lenyírta - ld. fenn) Mr. Feb-et hátul. Erre sajnos pont véget ért az epizód és az eddig teljesen nyugodt Mr. Február hirtelen két kézzel kezdte védeni a fürtjeit, ami meghátrálásra kényszerített bennünket és beletörődtünk, hogy egy kis tévémacink lesz itthon.
Kedden visszavittem a gépet a beszerzési helyre és útközben azon gondolkoztam, hogy miként fogom bebizonyítani, hogy nem mi vagyunk bénák anélkül, hogy merészen kivágnám, hogy ha nem hiszi, próbálja meg levágni vele az én hajamat (mi van, ugye, ha esetleg mégis bénáztunk?). A vevőszolgálatos néni gyakorlatilag ránk sem nézve kérdezte, hogy mi a probléma, vázoltam, szó nélkül adott egy darab papírt, amit fel kellett mutatni az eladónak, aki ugyan ezt megkérdezte, röviden megválaszoltam, majd visszakaptuk a pénzt. Hurrá.
A lakásnézés hasonlóképpen flottul ment, odamentünk, megnéztük, megpróbáltunk lealkudni az árból, mert a tapéta a botrányosan ronda (ezt nem mondtuk, de gondoltuk), nem sikerült, megállapodtunk. Ebből kifolyólag augusztus közepén beköltözünk az anyuék alatti lakásba. Hurrá.

papucs

Amikor visszafordultam, hogy a lábamon felejtett 41-es férfipapucsot a saját cipőmre cseréljem, arra gondoltam, hogy lehet valami Zsuzsi elméletében, miszerint az agysejtek tejmirigyekké alakulnak a terhesség során.

Mozgalmas

Szerdán este megnézünk egy kiadó lakást anyuék alatt, átköltözés céljából. Erről az jutott eszembe, hogy az elmúlt 5 évben hatszor költöztem, ebből háromszor más országba, ebből kétszer más kontinensre (jó, oda-vissza, de akkor is 2). Ehhez képest a 6. kerületbe gyerekjáték lesz átmenni, még általam nemigen beszélt idegen nyelven sem kell költöztetőket rendelni.

Objektív

Jó kis újság ez a Magyar Jelen, eleget tesz a megfelelő tájékoztatás kötelezettségének. Ezt onnan tudom, hogy orvul beleolvastam a metrón a mellettem ülő bácsi példányába. A szerkesztőség mindenkiról leránotta a leplet, a karvalytőkét több cikk is ostorozta és Pintér Sándort is elhelyezték a Tel-Aviv-Budapest tengelyen. Két teljes oldalt szenteltek a szittya világtalálkozónak, - szerencsére idén nagyon jól sikerült a rendezvény (sajnos a bácsit ez nem érdekelte annyira, ezért azt már nem tudtam meg, hogy a világ mely tájairól érkeztek még szittyák) -, és keretes hirdetésben jelent meg az aktuális Turulfesztivál programja (ezt is átlapozta - nem is igazi magyar az ilyen -, de utána néztem: "A szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom már délelőtt íjászkodással, nemezeléssel, rovásírással, fémlemez domborítással, gyöngyfűzéssel várja az aprótalpúakat és szüleiket (...),majd az est fénypontjaként a nemzeti ellenállás legelismertebb zenekara, a Romantikus Erőszak lép színpadra. Ezen kívül nagy választékban lesz kapható nemzeti ruházat, és kiegészítők, faműves termékek, ugyanakkor magyaros ételekkel, italokkal várjuk a Hazafiakat, Honleányokat!"). Kiváncsi lennék, mi lenne, ha Mr. Február apró talpait is elvinnénk egy ilyen rendezvényre, kiszúrnák-e az idegenszívűségét

További hírek

Nem mondhatnám, hogy az előző, mindenről beszámolós post nagyon alapos munka lett volna. Azt mondjuk kifelejtettem, hogy végül a Bevándorlási Hivatallal vívott csatánkból mi kerültünk ki győztesen és ennek hála Tojás úr sikeresen elhelyezkedett egy jó kis japán cégnél, akik dízelmotorokhoz gyártanak kicsi, de annál fontosabb kütyüket. A Cégben mindenkinek világoskék egyenruhája van, különböző színű sapkával, ami egyrészt a japán óvodáscsoportokat, másrészt az 1984-et juttatja eszembe.

Meg az is van, hogy megkaptam a phd-ösztöndíjat, ami soha jobbkor nem jöhetett volna, ezt már kétszer is megünnepeltük. A szabályok értelmében én a saját munkahelyemmel szakítani kényszerültem, de azért napjában egyszer belátogatok.

A névválasztás keretében - bár úgy a Samu, mind a Yoda kiválónak tűnik - mégis fellapoztam a magyar utónévtárat, rögtön a B-nél kezdtem, mert nehogymár még egy Á-betűs legyen. Szerintem legalább a fele kamu, nem hiszem, hogy bárkit is a valóságban Becegónak, Bocsárdnak vagy Bozdurgánnak hívnak.

És akkor két hónap kihagyás után...

... néhány friss hír (hátha valaki még olvassa a blogot). Először azért nem írtam, mert sajnos Mr. Február összeszedett egy rusnya betegséget, aminek okán 3 hetet kórházban is töltöttünk, de szerencsésen hazatértünk, és most meg minden nap visszamegyünk tornázni, ami a terápia része (pontosabban egyetlen eleme). Másrészt az is közrejátszott, hogy aznap, amikor hazajöttünk a kórházból, a közös képviselő azzal fogadott bennünket, hogy ugye holnap után itthon leszünk, amikor 3 hétre elzárják a gázt (főzés és fürdés volt a két érintett terület), mondtuk, igen, majd egy mozdulattal átköltöztünk anyuékhoz. De mától van gáz és mi is vagyunk.

A mai nap nagy híre, hogy - bár nem állt szándékunkban - mégis kiderítettük, hogy Gedeon kisfiú. Ez a névválasztás problémáját vetette fel. Játékos kedvű blogolvasók részére ajnálom a következő feladványt: a képen látható szótagokból (és csak azokból) kell utónevet kirakni:

Most a kórházbavisszajárás miatt majdnem igazi HTB lettem megint, de csak egy majdnem igazi, mert azért így is szorgalmasan dolgozom, esténként egyedül, napközben pedig Mr. Február segítségével, aki kábé 1 órát tud eltölteni az irodában jelentősebb bajkeverés nálkül, főleg, ha van szabad számítógép, ahol a youtube-on nézheti a Süsüt a cybergyermek. A betegség alatt több nevelési elvemet is feladtam amúgy, az egyik a tévénézés volt, a másik az egészséges ételekkel való táplálás, ezeket azért még átbeszéljük a teljes gyógyulás után, már csak azért is, mert ezeken kívül alig maradt nevelési elvem, és ezek nélkül meg ugye, hol is tartana a világ.

Bárcsak ne mutatuttuk volna meg Donald bácsinak a halunkat!

Ma volt az ügyvédjelölti avatás. Így utólag sajnálom, hogy nem sikerült lemosnom a jobb kezemről a tollal rajzolt halat, amit tegnap rajzoltunk rá a főnököm kislányával. Főleg akkor nézett ki rosszul, amikor a BÜK elnöke fehér kesztyűs kezét ráztam meg az oklevél átvételekor.

Szuszpenzió

Mit tagadjam, elég sok problémát okoz a Gedeon okán fennálló permanens hányinger. Az elmúlt 5 héten végigpróbáltam a könyvekben, fórumokon és hasonló helyeken fellelhető összes természetes ellenszert - teljesen eredménytelenül. Mivel felvilágosult kismama vagyok, aki hisz a modern orvostudomány eredményeiben, nőgyógyászom tanácsának kikérése után vásároltam egy szuszpenziót a tünetek enyhítésére. Többek között az alábbi mellékhatásokkal számolhatok: agyvelőbántalmak, szellemi hanyatlás, csontanyagcsere zavarok. Megoszlanak a vélemények a hatásmechanizmusról, Ei szerint az agylágyulást követően nem fogom tudni, mi az hányinger, szerintem pedig a titok nyitja, hogy amikor már annyira rosszul vagyok, hogy elindulok az üvegért, eszembe jut a tájékoztató és rögtön arra gondolok, hogy egy kicsit még azért bírom.

A motor

Mr. Február ma igazán szerepelhetett volna egy Mastercard reklámban - műanyag gyerekmotor: 3400 Ft, az öröm: megfizethetetlen. Mr. Feb. általában nem a tárgyaknak örül, hanem a velük kapcsolatos eredményeinek, pl. lap jól sikerült besatírozása, kirakós kirakása, bármilyen ketyere működésbe hozatala, ami nagyon jó, mert ezzel gyakorlatilag egész nap leköti magát, néhány malőrrel persze, pl. fal jól sikerült besatírozása (itt főleg a sebesség volt figyelemre méltó, amíg pisilni voltam egy teljes alakos képpel elkészült az előszoba falon), vekker beállítása fél 5-re, stb.

De hát itt volt ez a motor kérdés. Mr. Feburár minden motorozó gyereket (a 1.5-2 éves populáció 99%-a) hosszan megbámult az utcán, a bölcsiben többször kirontott az előtérbe, ahol a motorokat parkolják, hogy szemrevételezze őket. Persze, mi nem vagyunk ám olyan szülők, akik az összes hype-nek bedőlnek, mert hová is vezetne az, ha minden kutyafülét megvennénk, ami más gyereknek van (pl. itt és most ünnepélyesen megfogadom, hogy hozzánk playstation a lábát be nem fogja tenni, akkor sem, ha egészen Csádig kell költöznünk, hogy emiatt ne rekesszék ki majd kis társai).

Más szempontból nézve viszont itt volt ez a hosszú és ronda betegség, és Mr. Feburárnak már nagyon régen nem volt jó kedve, ma végre elég jól volt, sétáltunk és hát pont elsétáltunk a motorbolt előtt.

És akkor megvettük, és Mr. Február nem is hitt a szemének, hogy neki lett egy motorja és nem is merte sokáig megfogni sem, aztán meg nem akarta elengedni, még akkor sem, amikor 300 m motorozás után gyakorlatilag ledőlt róla, annak ellenére sem, hogy az első 5 méteren már az első balesetet is sikerült elszenvedni, amikor egy éles kanyarban kicsúszva a zöldséges előtt landolt.

Ugyan ez fotóképregény formájában:
Meglepődik:


Még mindig nem hiszi:


Örül:


Még jobban örül:

itthon

Végre van időm blogot írni, kár hogy azért, mert itthon vagyunk betegen. Mr. Február ezúttal láz, torok- és fülfájás formájában jelentkező betegséget szedett össze a bölcsiben, majd ezzel megfertőzte közeli hozzátartozóit is.

Viszont jó hír, hogy Gedeon szépen nő, már akkora, mintha 9-10 hetes lenne (pedig csak 7), teljes méretét tekintve 5,23 mm, és már vannak kezei és lábai is, íme:

Mára virradóan a kismamáknak javalott, éppen ezért magasan minden más vitamin fölé árazott táplálékkiegészítőm megpenészedett. Kiváncsi vagyok, mit csinál az a két darab, ami már a gyomromban van. Ezen kívül az egyetlen antibiotikum, amit fel lehetett írni a kórság legyűrésére, allergiás reakciókat váltott ki. Enni nem tudok, még tejbegrízt sem, fogalmam sincs, hová fog mindez vezetni. Persze, leadhatnék pár kilót, ugyanis a terhességi súlykalkulátor szerint a vörös veszélyességi zónában vagyok a 1.5 kg súlygyarapodásommal. Talán Természetanyó nyújtja felém mentő karját torokgyulladás formájában.

Dadus néni

Mr. Február bölcsődébe jár már 3 hete, igaz, hogy ebből mindjárt kettőt itthon töltött, mert a 3. napon fertőzte meg köhögős vírussal egyik kis társa. Most van a "beszoktatási periódus", aminek az a lényege, hogy nem hagyják ott a szülők a gyereket bömbölni, hanem szép fokozatosan történik mindez, az első héten még végig ott maradnak velük, a második héten pedig egy-két órára már el is mennek. Szóval, a beszoktatást apukám csinálja, Ei átviszi reggel Mr. Februárt, hármasban odamennek, Ei el, apukám halált megvető bátorsággal marad a randalírozó kétévesek között (én közben munkával ütöm el az időt), majd néhány óra múlva lelépnek. Ma maradt Mr. Február először hosszabb időre egyedül, Ei ment érte azzal a meghagyással, hogy ha bármi baj lenne, felhív. A bármi baj 1 perccel az érkezés után következett be, nevezetesen, hogy a dadus néni kíván velem beszélni. Dadus néni belerikoltott a telefonba, hogy asszongya: itt van egy férfi és el akarja vinni a gyereket. Mondom, hogy alighanem, az a férjem lesz. Na ő biztosan nem, mert ő már többször látta a férjemet, aki kopaszodik és alacsonyabb is, mint az, aki most van itt. Nem kopasz/de kopasz, nem kopasz/de kopasz - beszélgettünk még el így egy darabig. Majd a háttérből hallatszódó sírás valószínűleg megzavarhatta, mert hirtelen témát váltott, és számonkérő hangon folytatta, hogy most mit csináljon azzal a tisztasági csomaggal, amit reggel bevittünk (és aminek minden egyes elemét tegnap ő vetett papírra). A tisztasági csomag papírszalvéta részét felajánlottam a köznek, ezzel taktikai fölényre tettem szert és kértem Mr. Február kiadását a férfinak, hajmennyiségtől függetlenül. (Csak zárójelben jegyzem meg, ha Ei valóban a gyerekrabló maffiának dolgozna, biztosan beszervezett volna egy női hangot, aki váltig állítja, hogy márpedig az adott maffiózó a férje, de legalábbis vett volna egy parókát.)

Nem tudok másra gondolni, mint hogy Wang mester jár be a Dob utcai bölcsibe és szemrevaló félázsiai gyerekek szülőjének adja ki magát.

mit képzelek?

Direkt elhatároztam, hogy nem fogok puffogós-szapulós posztokat írni, mert nem akarok sokáig rágódni a sérelmeken, de kénytelek leszek kivételt tenni, mert mostanra egy egész csokorra való történet gyűlt össze "mit képzel?!" témában.

Pénteken voltam a Kamarában, hogy leadjam az ügyvédjelölti papírokat. Már majdnem dél volt, ezért az ügyfélszolgálaton eleve rossz néven vették, hogy bejöttem (2-ig vannak nyitva amúgy), mert az Erika már elment, és ost akkor őt vissza kell hívni. Kisvártatva visszajött Erika, sejthető, hogy mennyire örült nekem. Amit egyébként roppantul sajnálok, mert Erika rendkívül figyelemreméltó jelenség, jó lett volna összebarátkozni vele, aztán megkérni, hogy modellkedjen Bandinak. Erika asszimetrikus frizurát visel, de nem kicsit, piros nájlongarbójához pedig zebramintás műszőrnadrágot választott (vö. vukihatású szőrnadrág). Beadtam az un. egységcsomagot, Erika kelletlenül szétszórta a papírokat az asztalán (tüntetőleg végig kabátban maradt), majd két ujja közzé csippentve felvette az önéletrajzomat, és megkérdezte, hogy hát ez mi? Mondok, önéletrajz. Angolul??? Mit képzel, a maga kedvéért itt majd valamennyien meg fogunk tanulni angolul??? Rögtön rájöttem, hogy nem. Nem nagyon lepődtem meg, hogy nem kaphattam meg a befizetésről, stb-ről szóló tájékoztatást, de azt egy kicsit zokon zokon vettem, hogy indoklásként azt kaptam, hogy majd meglátja, hogy előbb sikerül-e nekem összeszedni rendesen az iratokat, mert ő feleslegen nem mondja ezt el senkinek.

A hét elején telefonáltam az OEP-be, hogy ha sem postán nem küldik ki Mr. Február TAJ-kártyáját, sem személyesen nem lehet azt kiváltani az ügyfélszolgálaton, akkor vajon hogyan fogunk hozzájutni. A központi számon nem lehet igazi emberrel beszélni, ezért kikerestem a titkárság közvetlen számát, gondolván, hogy ott akár ezzel is foglalkozhatnak. Úgy hiszem, valami titkos belső használatra szóló számot találhattam, mert a néni kedélyesen azzal vette fel a telefont, hogy ki vagy és mit akarsz? Mindkét kérdésre megfeleltem, erre belevisított a kagylóba, hogy mit képzelek én, hogy csak így felhívom, kérdéseket intézek hozzá, és most jól gondolkozzak el, hogy milyen számot hívtam, majd lecsapta.

Ma pedig a DM-ben kérdezte meg a biztonsági őr, hogy mégis, mit képzelek, mit csinálok, amikor meggondoltam magam szappanválasztás közben, és a kék flakont a sárgák közé tettem vissza.

Hát igen, ez az idő is eljött, amikor Mr. Február már jobban tud bizonyos dolgokat, mint én. Történt ugyanis, hogy megtanulta a Nagypapájától, hogy melyik a jobb és melyik a bal lába.

Maja Starzynska megerkezett!

es mar otthon is van!

A megrögzött radikális

A szomszédban lakó Nusi néni (92) elkötelezett híve a radikális változásoknak. Ezt elsősorban a liftbéli beszélgetéseinkből, valamint az általa bömböltetett különböző rádió- és tévéműsorok jellegéből tudom. Nusi néni ráadásul a térítős típusba tartozik (szerintem nem állt még össze benne a kép az országot elfoglaló idegenek és a férjem viszonylatában), egy találkozást sem hagy ki: sose lehet tudni, mikor fog meggyőzni arról, hogy eljön majd az az idő, amikor ismét a magyaroké lesz az ország. Eddig valaki azt skandálta a rádiójából, hogy "Most vagy soha!" meg hogy "Igazságot - életfogytiglani börtönt a kutyáknak" [?], majd egy másik valaki, akinek retorikai képességei a Süsüben szereplő lila kancelláréhoz mérhetők, elszavalta A nép nevébent. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen csoportnak támogatói legyenek, bár addig nem félek, amíg a nusinéniknél ér célba az üzenet, mert a 90 feletti korosztály nehezen mobilizálható mondjuk lincselésnél, de majd megmondom Mr. Februárnak, hogy ne fogadjon el tőle édességet.

Update: haha, az Index is felfigyelt a rendezvényen elhangzott szavalatra.

Balfogás

"Remélem, hamarosan személyesen is találkozunk" Ezt egy jó fordulatnak tartom telefonos elköszönésnél, ha olyan valakivel beszélünk, akit még nem láttunk. Sőt, annyira elégedett vagyok vele, hogy gyakorlatilag automatikusan ezzel köszönök el ilyen helyzetben. És igazán röstellem, hogy ezt ma annak az ügyfelünknek mondtam, aki éppen meglehetősen hosszú szabadságvesztés büntetését tölti és a börtönből telefonált, hogy rákérdezzen egy polgári ügyére.

Csókolom, melyik az orgona?

Minden úgy volt egészen reggel 9:30-ig, hogy ma 8 és 12 között hozzák a dobozokat. Ekkor telefonált Klári, hogy a teherautós bácsi saját hatáskörében úgy dönött, hogy nem hozza ki a mi cuccunkat, mert abban benne van egy 300 kilós zongora is. Majdnem elbőgtem magam. Ehelyett inkább elmagyaráztam Klárinak, hogy az nem egy zongora, pláne nem 300 kilós, hanem egy kisebbfajta pianínó, nincs mechanikája és a férjem egyedül is fel tudja emelni (kábé 3 másodpercre). Erre megenyhült a teherautós bácsi, mondta, hogy majd hétfőn kihozza. Mondok, az nem jó, bölcsödébe kell iratni a gyereket. Na jó, akkor délután 4 felé, de nem ám a gyűjtőfuvarral, hanem direktbe, felárért. Engem minden megoldás érdekel, könnyen zsarolható típus vagyok. Ennek szellemében elmentünk itthonról és fél egykor éppen befordultunk Mr. Februárral a Hollán Ernő utcából, amikor megláttunk egy teherautót, mondtam is, ott áll egy szép teherautó, majd a mi holmijaink is ilyennel jönnek délután. Mire felértünk, már telefonált is Klári, hogy otthon vagyok-e, mert a sok átszervezésnek az lett a vége, hogy mégis a reggeli gyűjtőfuvarral hozták a cuccot. (Ezt amúgy csak akkor tartom lehetségesnek, ha a teherautó egyben időgép is). Már csörög is kaputelefon: Keziccsókolom, tessék már legyünni megnézni az árut, rácsavart (?) egyet a targonca, azt' ki van nyílva az oldala. Mr. Februárral lefáradtunk a szakadó esőbe és inspekciót tartottunk javaink felett, majd jobb híján jóváhagytuk annak kibontását. Csókolom, melyik az orgona? kérdezte a Bácsi 2, aki eddig szendvicsezett vezetőfülkében. Rámutattam egy random dobozra, majd megkértem, hogy én a lakásból izgulhassak, hogy sikerül-e kibontani a raklapra kötözött dobozokat. Ezek után már minden sínen volt, kábé fél óra alatt mindent felhordtak, az orgona - ami amúgy 6 darabra volt szedve - minden elemét külön rosszallóan méregették amit időnként megjegyzésekkel is fűszereztek (hogy fér ez ilyen kis helyre? én nem örülnék, ha a szomszédba orgonálnának, stb.) de nem ejtették le, vagy legalábbis én nem láttam. Ezt követően 2 és 10 között kipakoltam a dobozokat és nagy részüket el is tudtam helyezni különböző szekrényekben. Egy további érdekesség, hogy mindennek fáradt olaj szaga van, ez különösen a ruhák esetében zavaró. És tessék egy újabb szett 'ilyen volt-ilyen lett' kép, valamint egy remek felvétel a szállítólevélről.

Working Girl

Ez lesz keddtől. Viszont erről majd nem fogok blogolni. Persze a szuper irodámról majd teszek fel képeket.

Logisztika

Na, hát gondoltam, nem írok addig, amíg nem történik valami más, mint a lakásfelújítás meg a költözés, mert azt már úgyis mindenki unja, néha már én is. A költözéshez kapcsolódóan, mintegy mellékszálként futott a csomagok nyomon követése és az értük való izgulás. Először az történt, hogy a japán iroda küldött egy vices számlát, amiben 25 ezer jent felszámoltak azért, hogy Ei szétszerelte a pianínót. Amikor mondtuk, hogy nem fizetünk, akkor ők mondták, hogy akkor nem rakodják be a cuccot. Erre berezeltünk (gondolom, ez volt a cél) és végül kifizettük a felét. Ezután 1 hónapig nem történt semmi, ami arra késztetett, hogy hosszan beszéljek a brémai irodával, ahol ilyen és ehhez hasonlókat mondtak, mint: "Azt mégis honnan kéne tudnunk, hogy hol van most a teherhajó?" "Ilyen csomag egyáltalán nincs a rendszerben" "Maga kínai?" Aztán írtam Jeremynek (akinek megpróbáltam jó áron eladni a hűtőt), hogy most már csináljon valamit, de mire csinált volna bármit is, ma reggel kaptam egy emailt egy budapesti cégtől, aminek nem volt semmilyen szövege, csak Klári aláírással 9 melléklete, ezekben mindben valakit meg kellene hatalmaznom, hogy általam értelmezhetetlen dolgokat hajtson végre a nevemben. Erre felhívtam Klárit, aki azt mondta, hogy kénytelen volt ezeket elküldeni, mert már itt az ideje, hogy valaki elvigye a cuccunkat (ami az egyik melléklet szerint amúgy tegnap éjjel érkezett) a vámterületről, mert majd meglátom, hogy micsoda fekvőköltséget (?) fogok fizetni. És még sok más is kiderült, legyen most csak elég annyi, hogy egy másik melléklet szerint a csomagok kinyitva és megrongálódva érkeztek, amiért minden érintett cég minden felelősséget kizár. Erre Klári azt mondta, hogy ha nagyon izgulok (miért is izgulnék, végül is csak az összes mozdítható cuccunkról van szó?), akkor majd holnap küld fényképet, mert szerinte nincs nagy baj, ez amolyan rutineljárás. Azért ennek ellenére még egy kicsit izgulok.

UPDATE: 19 oldal mellékletet küldtem végül át Klárinak, aki cserébe küldött képeket a raklapunkról, és sajnos nem sok jóra számítok.

Ilyen volt-Ilyen lett:


Most csak azért nem aggódom (mert egyrészt nem vagyok dohányos), mert ma a leendő főnököm azt mondta, hogy ő olyannak képzeli a férjemet, hogy egy ilyenért simán kettévágja a katanájával a fuvarvállalat vezetőjét. Már csak a nevezett katanát kell beszereznünk, Ei úgyis jön vasárnap.

Fiatal dogmások találkozója

Farewell

Először Kiotóba akartunk menni, de az több dolog miatt nem jött össze, ezért inkább visszamentünk Enoshimába egy jó kis farewell-kirándulásra. Igazán pompás nap volt, voltunk Hase Kannonnál, meglátogattuk Daibutsut, ettünk okonmiyakit Mixune néni éttermében (ahol a legnagyobb szám a bunkó kiszolgálás, most is jól indult, Mixune bácsi ránkförmedt, hogy ugye nem gondoljuk, hogy behozzuk a babakocsit, de aztán valamiért hirtelen tök kedvesek lettek, Mr. Február kapott képeskönyveket, hogy lekösse magát, amíg mi a forró platnin sütögetünk, nem is értettük, bár lehet, hogy azért csinálták, hogy tönkretegyék az élményünket). Aztán lesétáltunk az óceánpartra, ami annyira szép volt, mint mindig, még Fuji bácsi is látszódott a háttérben. Mr. Februárnak nagyon tetszettek a hullámok, sajnos a mókának véget vetett, hogy egy hirtelen magas hullám térdig eláztatta, mivel váltócucc nem volt nálunk, kénytelen volt a hazautat az összes fellelhető pulcsinkban és sálunkban megtenni, zokni gyanánt pedig az én ötujjas kesztyűmet viselte. Töltök majd fel képeket.

Kicsomagolás

Korábban azt hittem, hogy Ei az, aki kibontott néhány dobozt, mondjuk, hogy beletegyen valamit, de ma rajtakaptam Mr. Februárt, amint a ragasztószalaggal babrál, majd óvatosan, de dinamikusan, egy mozdulattal lerántja azt. Ez igazán figyelemreméltó, mivel Mr. Február alig magasabb a dobozoknál.