Tmogasd az Egy Sima Egy Fordított Egyesületet!

http://www.jougyekert.hu/hu/jo_ugyek_tamogatoinak/kovetek_es_vallalasaik/nevess_az_inkluzioert.html#.YUSUqH28pEY

7/31/2012

ELMÜ-matek

Elnézést a hosszú szünetért és köszönet a kitartó bloggereknek, akik esetlég még visszalátogatnak. Energiánkat felemésztette a költözés és az állóháborúba merevedő harc az ELMÜ-vel, hogy visszafizethessük a pénzt, amit az előző blogbejegyzésben megkaptunk. A főbb állomások a következők voltak:
- először kaptunk egy levelt, hogy örömmel értesültek róla, hogy a Wesselényi utcai fogyasztási helyünkön is az ELMÜ-t választottuk (ez felthetően a másik bácsi lakása, aki a pénzt a mi kódunkkal fizeti), és rögtön fizessünk is 97 ezer forintot. Ekkor megint telefonáltam, hogy inkább írjanak arról egy levelet, ami a valóságban történt, mert nem szeretném a Wesselényi utcai fogyasztóban azt a képzetet kelteni, hogy eztán én fizetem a számláját.
- Ezután kaptunk egy újabb levelet, amiben leírták a szerencsétlen eseményt, és küldtek egy csekket 102 ezer forintról Gondoltam, hogy ezen az 5 ezer forinton már nem fog múlni, befizettem.
- Két héttel ezelőtt postán kaptunk 112 ezer forintot, ezzel párhuzamosan egy értesítőt, miszerint 1077 forint túlfizetés mutatkozik a számlán.
-A múlt héten kaptunk egy újabb levelet, miszerint 200 ezer forintot valaki tévesen utalt a számlánkra és most fizessünk 105 ezer forintot vissza.
- Klári néni, a bérbeadónk, illetve már csak volt bérbeadónk tényfeltáró szándékkal személyesen fáradt be az ügyfélszolgálatra, ahol kérdéseire felváltva a "nem tudom" és az "ez nincs benne a rendszerben" válaszokat kapta. Végül abban maradtak, hogy mi befizetünk 102 ezer forintot, de ebből visszautalnak 3100 forintot. Az, hogy miért nem fizethetünk inkább 98,900 forintot, nem derült ki. Az viszont igen, hogy a téves utalások azért jöttek a számlára, mert a Wesselényi utcai bácsi csekkjein rossz azonosító szerepel
- Klári néniben felmerült, hogy ha ez így van, akkor esetleg tenni kellene ez ellen, hogy pontot lehessen tenni az ügy végére. Erre, és bevallom, ez minden várakozásomat felülmúl, azt javasolták neki, hogy megadják a Wesselényi utcai bácsi telefonszámát, hívjuk fel és mondjuk meg neki, hogy dobja ki a csekkeket.
Mindenki szerint hülye vagyok, hogy vissza akartam fizetni a pénzt. Most már kicsit szerintem is. Viszont érdemes lenne rákeresni a Wesselényi utcai bácsiról, hátha vicces posztokat olvashatunk arról, hogy két hónapja kikapcsolták nála az áramot.

5/16/2012

Hangjáték két hangra és zongorára

(zene)
- Elektromos művek számlainformáció! Miben segíthetek?
- Szeretnék információt kérni egy visszafizetéssel kapcsolatban.
- Hallgatom!
- Most kaptam vissza 42 ezer forintot túlfizetés címen Önöktől, de már egyszer a múlt hónapoban is visszakaptam nagyjából 50 ezret, és attól tartok, hogy valami hiba csúszott a rendszerbe.
- Utána nézek, tartsa!
(zene)
- Nemrég fizetett be 42 ezer forintot, ez lehet az?
- Nem rémlik, hogy 42 ezer lett volna a villanyszámlánk, 8 ezer szokott lenni.
- Utána nézek, tartsa!
(zene)
- Megnéztem, egy cég a maguk azonosító számára fizetett be kétszer is egymás után.
- Értem.
- Remélem, nem vette át a pénzt?!
- De igen, átvettem.
- Hiszen nem is a magáé!
- Akkor még nem tudtam, ezért is telefonáltam...
- Vissza kell fizetnie! Most azonnal ráterhelem a 92 ezer forintot a számlájára és átteszem az ügyét a tartozáskezelő osztályra! Küldök egy csekket vagy menjen be minél hamarabb az ügyfélszolgálatra és egyenlítse ki a tartozását!
- Valójában ugye nincs is tartozásom.
- De van, most terheltem meg a számláját.
- Azért késedelmi kamatot nem szeretnék fizetni...
- Meglátom, mit tehetünk!
(zene)

4/26/2012

Violence

Van az a jelenet a You've got mail című filmben, amikor Hálaadás előtt ugyan abban a közértben vásárol Tom Hanks és Meg Ryan, akik aktuálisan még utálják egymást, Meg Ryan a készpénzes kasszánál áll sorban, amikor kiderül, hogy nincs nála pénz, és Tom Hanks segít neki, hogy az undok pénztárosnő mégis elfogadja a bankkártyáját, de minden csak Tom Hanks megnyerő fellépése miatt van (itt hangzik el az a vicc, amit sosem értek "Knock-knock, who's there - Oranges", ha valaki járatos hálaadáskori viccekben, majd egyszer mondja el, hogy ez mitől mókás), ettől még Meg Ryant a közért megvetése sújtja.

Szóval ez a hosszú bevezető azért kellett, mert apuval a gyógyszertárban kullancs elleni védőoltáshoz vettünk vakcinát, és Jolikához, az elképesztően undok patikushoz kerültünk és már előre féltem, hogy milyen rossz lesz, de apu nagyon ért a jolikák nyelvén, és nemhogy nem mondta, hogy nincs és meg sem rendelem, hanem helyette azt mondta, hogy sajnos csak holnapra tudja megrendelni és nem baj-e. Mondtuk, hogy nem, és eljöttünk. Másnap nagy reményekkel mentem a vakcináért és régi jó ismerősként adtam oda Jolikának a bilétát, de hát... Lecsapta a négy dobozt a pultra és vádlóan a szemem közé vágta: Tudja maga, hogy ezen nincs támogatás? Védtelennek érzem magam, a gyengeség jeleit mutatom: Ööööö. - Jolika: A gyerekorvosnak kell beadnia, vigye haza és tegye be a hűtőbe! Gondolom ezt arra az esetre mondta, ha esetleg az járt volna a fejemben, hogy otthon a  önkezemmela gyerekek pupillájába szúrom őket. Vajon ismeretlenek milyen embert látnak bennem? Aronson azt írja, ilyen helyzetekben jó stratégia a segítségkérés, pl. további magyarázatot kérni, ez leveri a támadó kedvet: - Hmm, értem, tehát most kapnak egyet-egyet, és az ismétlő oltásig a maradékot tartsam a hűtőben? - Emlékeztető oltásnak hívják. Oké, témát váltok: És hoztam D-vitamin receptet is...Kicsapja pultra. Fenyegetőleg: - Remélem, tudja hogy kell adagolni?! Aronson: - Zacskót kaphatok? - Nem.

3/17/2012

órabér

Miron a szigetbejáró-állatkert szakaszt15 perc alatt nyomta le kismotoron. Ez kábé annyi idő, mint ahogy én lefutom ugyanezt a távot (kismotorral szerintem még több is lenne). Egy darabon egy háromévesforma gyerek vidáman mellécsatlakozott, majd kábé 50 méter után síráshatáron azt kiabálta, hogy anyuuuu, miért nem tudom lehagyni a kisbabát?

De ezt a posztot eredetileg azért akartam megírni, mert amíg a kisállatkerten pónilovaglásért álltunk sorban, szerencsém volt 35 percben élvezni a mögöttünk álló két nagymama beszélgetését, ami aköré épült, hogy ha 500 forint egy menet, amit (empirikus módszerrel, a telefon órájával lemérve) 3 perc alatt tesz meg a gondozó, akkor (kalkuláció szintén mobilon) tulajdonképpen 10,000 forintos órabérben dolgozik, pedig láthatóan csak egy kertésznadrágos gondozó, és a pedagógusok meg ezalatt éhbért kapnak, pedig ők egész életüket satöbbi. Kedvem lett volna hátrafordulni és azt mondani, hogy ezzel a logikával a legjobban mozipénztárosnak éri meg lenni, mert egy mozijegy kábé 1500 forint és 10 másodperc alatt lehet kiadni egy vevőnek, így akár félmillió forintos órabér is ütheti a markát annak, akinek a kasszájánál sokan állnak sorban. Szóval hogy az emberi hülyeség tényleg határtalan.

Miron a motorral:
Áron a rejtélyes miliomossal:

3/14/2012

Twinkle Twinkle Santa Claus

Nálunk a tévé neveli a gyerekeket. Különösen azokon az estéken, amikor helikopteres tűzoltóbevetésből kifolyólag fejenként kétszer már lezúgtak a kanapéról. (És ha valaki a gyerekvédelmiseken gondolkodik, az adatgyűjtés megkönnyítése végett ezt is bevallom, hogy édességadással /-megvonással is rendszeresen manipulálom őket.) Szóval ma éppen a vacsora romjait takarítottam a konyhában, miközben a Drága Gyeremekek a Jó éjszakát Szezám utcát nézték DVD-n, amit ma vételeztem a közértben, mert időről időre új anyagba fektetek, ugyanis az ismétléseket nehezen bírom (vö. Thomas és a törkény rakomány).  És akkor Grover egyszer csak azt mondta, hogy most énekeljünk el egy dalt, amit mindenki ismer és rázendített a Hull a pelyhesre, gondoltam is, hogy mintha ez nem egy karácsonyi epizód lenne, majd egyszer csak azt harákolta (btw, a Szezám utca 25 éve sokkal viccesebbnek tűnt, de lehet hogy csak azért mert már age inappropriate vagyok), hogy most olyan hangosan énkeljük, hogy minden csillag meghallja, akkor már nem lepődtem meg, hogy Mr. Február kikiabál, hogy anya, a Télapó mit beszélget a csillagokkal? Amúgy nem tudnék egy olyan altatódalt mondani, amit biztosan mindenki ismer, pláne csillagokkal, már csak azért sem, mert egyetlen altatódalt sem ismerek (merthogy ugye a tévé neveli a gyerekeket és Bálint házban is hülye arcot vágtam a múltkor, amikor az énekes foglalkozáson egyetértésemet kereste az énekes foglalkozást tartó nő, hogy 'mert ugye amikor este gitározunk a gyereknek').

Ps: azért ez elég vicces

2/19/2012

Trend - 2012 tél/tavasz

Ennek a postnak az lesz a tanulsága, hogy mindig érdemes csinos pizsamába beruházni. Én a születésnapomra leptem meg magam egy igazán pompás darabbal. Ma pedig különösen nagy hasznát vettem.

Méghozzá azért, mert ma volt az első nap, hogy reggel 8 órától MA-s hallgatókat vezettem be a mediációs jogba. Még tegnap este szépen felkészültem az órára, megnéztem a helyszínt, elterveztem az oda vezető utat, beállítottam az ébresztőórát reggel 6-ra és lefeküdtem aludni. Ma reggel hallom, hogy cseng az óra, de valahogy más hangon, mint szokott, meg halkabban is, mintha a fal tulsó oldaláról jönne a hang, de mindegy, azért rápillantottam a telefonra, hogy mennyi időm van még. A helyes válasz minusz másfél óra volt, merthogy 7:43 percet mutatott. Az ágyból való kiugrással párhuzamosan taxit rendeltem, a táskámba bedobtam néhány szükséges apróságot, úgyismint pendrive, jegyzetek, fogkefe, a pizsamafelsőre rákaptam egy zakót, az alsó részt, bár szintén csinos, azért lecseréltem, zokni, cipő, kabát, 7:48-kor már a taxiban ültem, diszkréten megmostam a fogamat, kifestettem a szememet és rájöttem, hogy hajkefét nem hoztam, de ekkorra (8:00) már meg is érkeztünk a főiskola elé, ami kis részben a gyér forgalomnak, nagyobbrészt annak tudható be, hogy a Kerepesi úton hozzávetőlegesen 90-cel mentünk, a campusra pedig a forgalommal szembe hajtottunk be. Ekkor kiderült, hogy készpénz nincs nálam, viszont nem indul el a kártyaleolvasó, a sofőr kedvesen felajánlotta, hogy alkalmazza a "varázsfújását", ami abból áll, hogy levesz valamit, befúj és drukkol, ehelyett felajánlottam egy véletlenül nálam maradt 10 eurós bankjegyet, amivel feltehetően mindketten jól jártunk. Az előadás ahhoz képest, de mondjuk szigorúan csak ahhoz képest jól sikerült, hogy ébredéstől számítottan 25 percen belül kezdtem bele és hogy félidőnél kevés híján szomjan haltam. Hazaérkezvén Tojás úr alaposan szemrevételezte az összeállításomat és azt kérdezte: te ma nem tanítani voltál? Pedig, amennyire ezirányú ismereteim terjednek, a divatbemutatók immanens lényege, hogy a modellek szándékosan össze nem illő vagy fehérneműnek látszó ruhadarabokban, kazalszerű hajjal vonulnak a kifutón.

2/09/2012

Miron utónevű gyermekünk napközbeni ellátást biztosító intézménybe történő felvételéről

Tessék, még egy párbeszédrészlet:
- Japán az EU szempontjából harmadik országnak számít.
- Biztos ebben?
- Teljesen.

Ezt a beszélgetést amúgy nem a gyerekekkel, hanem a bölcsőde vezetőjével folytattam, és külön szerencsének érzem, hogy Miron nem a szükséges politikai/földrajzi tudás megszerzéséért, hanem favonatozási és építőkockázási céllal fogjuk ősztől járatni.

Ezt követően felszólító levélben közölték, hogy ha így áll a helyzet, akkor leszek szíves haladéktalanul bemutatni Tojás úr érvényes tartózkodási papírjait, különben promt törlik Miron utónevű gyermekemet a listáról. És bár ezt egy mókusmintás, halványkék hátterű levélben tették, nincs kétségem, ha késlekedünk a dokumentumok prezentálásával, akkor ránk küldik az idegenrendészetet.

Amúgy most már számos példa áll a rendelekzésemre arról, hogy az úgynevezett intézményvezetőkkel kölcsönösen ellenszenvesnek tartjuk egymást. Én azért, mert nem szeretem, amikor felszólítanak. Őket nem igazán értem, én kedves ember vagyok, a magam módján konformista is. Bár Tojás úr szerint, ha élőben is ilyen arcot vágtam, mint amikor neki elmeséltem, akkor igaziból nincs min csodálkozni.

1/25/2012

2 a.m.

- Áron (beront a hálószobába): Anya, anya, azonnal ébredj fel!
- Anya (egy pillanat alatt kiugrik az ágyból): Mi történt, nyuszikám?
- Elfelejtettem, hogy ki mesél a Bogyó és Babóca dvd-n!
- Öööö...Pogány Judit?
- Ez az! Köszönöm! Most már vissza tudok aludni!
(Anya az adrenalin-fröccstől még nagyjából egy órát forgolódik, mire vissza tud aludni.)

1/16/2012

Writing Sample

About things I am proud of or would have done differently

To Whom It May Concern,

I am very proud that the day before, even though I was asked what I was laughing at, I did not share the following joke with my professor, who is by the way leading the Gender Studies Department of your University: "Behind every successful man there is a woman, but behind every successful woman there is a man checking out her arse."

As for the latter, when the Vice Dean of our University asked me to provide insightful comments about a conference she is about to organize, my insightful comment was that she had made a typo in the invitation. Thinking back, I wish I had not opened my mouth at all.

1/15/2012

Nevelő célzattal

- Jó napot kívánok! Hipoallergén gyerektápszert szeretnék.
- Gyógyszerésznő: Nem tartunk.
- Pedig én úgy látom, hogy a háta mögött háromféle doboz is van.
- A gyerekek számára a szoptatás a legmegfelelőbb táplálási mód.