Tmogasd az Egy Sima Egy Fordított Egyesületet!

http://www.jougyekert.hu/hu/jo_ugyek_tamogatoinak/kovetek_es_vallalasaik/nevess_az_inkluzioert.html#.YUSUqH28pEY

5/15/2011

D.I.Y

Miután kreatív energiát merítettünk a pazar székfestésből, nagyobb átalakítás mellett határoztunk. A kis szobát, amit eddig sokoldalúan használtunk (rendetlenség promt eltüntetése, ha vendégek érkeznek hozzánk, annak a 12+ éveseknek szánt emeletes ágynak a tárolása, amit Tojás úr kollégéjától kaptunk ajándékba, nagymama elszállásolása, büntetésből vagy egyébként elkobzott tárgyak látványos elrakása) most korábbi funkcióitól megfosztjuk, és hálószobaként fogjuk használni. Erre több okból is szükség van. Egyrészt 3. jubileumi évfordulójához közeledik, hogy különböző lakásainkban a nappaliban alszunk, valamint felismertük, hogy a tanulósarok fedőnéven futó, 3 nm-es területen töltjük gyakorlatilag az összes esténket, míg a lakásnak uszkve 60nm-ét használaton kívül tartjuk (ezen felül már annyira okosak vagyunk, hogy el sem férünk 3nm-en tanulni). Ezért aztán a mostani hálószobát meg a szerencsétlen attribútumokkal megáldott ablaktalan, de két ajtóval is rendelkező ebédlőt majd valahogy (a részletek még nem kidolgozottak) valós szükségleteinknek megfelelően átalakítjuk. Első lépésben pedig átvisszük az ágyat a kis szobába, hogy felszabaduljon a hely. Illetve technikailag ez a második lépés lesz, mert először azt a problémát kell orvosolni, hogy ebben a helyiségben a szokásosnál is ocsmundább a tapéta (selymes kék márványhatáson rózsaszín őszirózsák, ablak körül mediterrán hangulatú kékvirágos bordűrrel).
Mi sem lehetett kézenfekvőbb, mint hogy az első szabad délelőttünkön felkerestünk 2 tapétaboltot. Először csak egyet akartunk, de amikor egyszer csak elfogytak a kis sárga útjelző táblák, miszerint 'barkácsáruház már csak x m', rá kellett jönnünk, hogy Dél-Pestnek láthatóan nagyobb szüksége volt egy benzinkútra, mint tapétaszakáruházra. Ekkor elmentünk a kettes számú barkácsáruházba, ahol hosszas tépelődés után kiválasztottuk a megfelelőnek gondolt tapétát, amiből persze 2 tekerccsel kevesebb volt, és ugyan felkészültem rá, hogy nagy valószínűséggel a vevőszolgáltaon ki fog derülni, hogy ebből már soha többet nem lesz, a válasz mégis meglepett: automatikus a rendelés (?), _soha_senki_nem tudja, hogy mikor melyik áruból mennyi érkezik, netán érkezik-e, erre az áruháznak nincs ráhatása. Tojás úr - bár nem értette a válasz kifejtős részét - nagyon rossz idegállapotba került, ezért hazajöttünk, hogy az interneten folytassuk a vadászatot. 3 óra után, amikor már mintegy 500 tapétát megnéztünk és szinte mindent megtudtunk a vlies tapéták előnyeiről, kevés híján elvetettük a felújítás ötletét, ám akkor rátaláltam Fuchs Józsefné webáruházára, ahol azonnal megtaláltuk a nekünk megfelelő tapétát és azon nyomban meg is rendeltük. Most izgatottan várjuk a postást, valamint Seres urat, a tapétázót, akivel a tavaly nyári beázások okán már-már családias kapcsolatot ápolunk.

No comments: