Lépcsőzés

A metróban általában senki sem segít a babakocsit felvinni a lépcsőn, ezt már egészen megszoktam, mert ülőhelyet sem adott át senki, amíg terhes voltam, szóval ez elég logikusnak tűnik. Az utazóközönség legeslegrosszabb tagjai amúgy a nyuggerek, akik korukat meghazudtoló tempóban nyargalnak a metró felé, és a babakocsisokat afféle könnyen lehagyható akadálynak tekintik, amit több lépcsőben szoktak beelőzni: először a liftnél nem várnak senkire, sőt az erre rendszeresített gomb segítségével belépés után, illetve azzal mintegy párhuzamosan zárják az ajtókat, majd második lépésként a peronon beszálláskor a botjukat beakasztják a babakocsi kerekek közé.

Ezzel szemben ma egy fickó már a lépcső aljáról integetett, hogy most mindjárt segít, majd segítés után hosszan elnézést kért a metróvállalat nevében, amiért nem építettek ki megfelelő felvonóhálózatot. Ez amúgy nem igaz, mert az állomások 90%-nál van, de azért jól esett utólag és összesítve az eddigi megpróbáltatásokért.