Tmogasd az Egy Sima Egy Fordított Egyesületet!

http://www.jougyekert.hu/hu/jo_ugyek_tamogatoinak/kovetek_es_vallalasaik/nevess_az_inkluzioert.html#.YUSUqH28pEY

11/18/2009

Állatkert

Hú, ezt a posztot jó régen kezdtem el írni, de most van csak időm befejezni. Először úgy volt, hogy szerdán nyolcan elmegyünk az állatkertbe. Aztán ebből a hét elejére 4 lett, aztán szerda reggelre egy anyuka beteg lett, később egy gyerek belázasodott, a nagymama meg beleesett a lekvárba, de mivel egy hete esett az eső, kivéve szerdán, mi juszt is elmentünk az állatkertbe. Mr. Februárt nem érdeklik a nagy állatok, mint pl. az elefánt, sem azok, akiket nehéz észrevenni, mint pl. a kifutó árnyékában alvó tigrist, és valamiért a tapírokat sem szereti, pedig a tapír kicsi és mozgékony. Viszont szerencsére pont időben érkeztünk a kisállatsimogatóhoz, amikor is a látogatók etethetik fűvel a kecskéket. Amikor szétosztották a gondozók a füvet, minden 5 év alatti látogató egyszerre rohamozta meg az ól szélénél várakozó 5 kecskét, akik erre menekülőre fogták és a nagy kavarodásban egy kecske elsodorta Mr. Februárt nekem pedig egy birka kitépte a kezemből a fűcsomómat. Mr. Február sokáig álldogált egyetlen fűszállal a kezében, mire végül odajött egy kiskecske és megette. ettől nagyon boldogok voltak mind a ketten. Később odajott egy birka (nem az, amelyik megette a füvet), akinek a bundájába száraz levelek tapadtak, Mr. Február felemelt néhány levelet a földről és szépen elrendezte őket a birka tetején.
Aztán láttunk még bébivizilovat, akit egy nagy kefével sikáltak, meg vicces majmokat. András a megmondhatója, hogy utálom a majmokat, de lenyűgözve álltam a pókmajom ketrece előtt. A pókmajmok egy az egyben úgy mozognak, mint Pókember. Csudálatos. Aztán láttunk még De Brazza majmot is, ami a wikipédián nem néz ki olyan viccesen, mint élőben, mert élőben látszódik, hogy teljesen tojás alakú a testük és olyan mintha egy nagy, narancssárga napellenzős sapka lenne rajtuk.

Azóta még az is történt, hogy Mr. Február elindult. Egyelőre egyszerre 3 lépést tud segítség nélkül megtenni, azután le kell ülnie pihenni és átgondolni a következő tervet.

A rakétaporszívóautó írtó klassz, van benne egy 5 különböző hangeffect, a legjobb egy kellemes női hang, ami azt mondja: astroids ahead, a legidegesítőbb, amikor egy férfihang bömböli, hogy 3, 2, 1, BLAAAST OOOFF. És az ülés alatt van egy titkos rekesz, pont akkora, hogy belefér a légkondi távirányítója, amit egy egész délelőttön keresztül kerestem. (Operator, may I help you?)

2 comments:

saturninus said...

[a végéhez: pontosabban "hello darling I love you".]

vihettél volna magaddal egy tégely csillámport, attól biztos a tapír is érdekesebbé vált volna.

meg kéne mutatni a porszívó gyártóinak a négyes-hatos villamost, mert szerintem nagy-kálózy eszter és hegyi barbara kiválóak lennének az aszteroidás bejelentések megtételére is (és h.b. be is bizonyítja a villamoson, milyen derekasan helytáll, ha angolul kell beszélni).

Sara said...

na, hamarost személyesen is tesztelem a neéyeshatost.