Budapest-Bécs-Budapest

Budapest-Bécs viszonylatban nagyon jól teljesítettünk, azt leszámítva, hogy rögötn a Bajcsy-Andrássy sarkán kevés híján elcsaptam egy biciklistát, de aztán összekaptam magam és szépen elvezettem a Feldgasse-ig. 270 km-t vezetni egyébként annak ellenére bevállalós, hogy közben apu az anyósülésről szórakoztatta a fiúkat és folyamatosan hátraadta a kívánt vizet, almát satöbbit, amiért nekem uszkve minden második pihenőhelyen meg kellett volna állnom.

Bécs 95%-ban szuper volt, játszással, sétálással, röhögéssel, konyhát bébiétellel telebotmixerezéssel, sőt, kávéfőzővásárlással (ez amúgy Tojás úr meglepetése lesz, de ő úgyse érti, amit itt írok). A -5%-ot az állatkert miatt kellett belvenni, mert szerdán ott voltunk mi, valamint bécs valamennyi kisgyerekese, ezért a 100 cm-es vonalban kizárólag baseballsapkás fejeket lehetett látni. És itt sikerült bruttó 3 percre elveszejtenem Mr. Februárt. Amíg csúcsot futottam a büfé és az elefántház között, arra gondoltam, hogy nem veszhet el, met a hangosbemondóba max azt mondhatnám, hogy a piros sapkás, németül nem beszélő kisfiút anyukája várja a pingvineknél. De szerencsére meglett, illetve az is kiderült, hogy nem tkp nem veszett el, csak elbújt a székek között.

A Bécs-Budapest út korántsem volt annyira felhőtlen. Ezt vonattal tettünk meg, az a rész még vicces volt, amikor teljes menetfelszerelésben rohantunk a pályaudvar felé (ne röhögtess, így nem tudok futni) és konkrétan 30 másodperccel az indulás előtt ugrottunk fel a vonatra. Az egyetlen szabad hely abban a fülkében volt, ahol 15 tajtrészeg német fiatal is helyet foglalt. Éreztem, hogy a "léci egy kicsit csendesebben legyetek, mert nagyon zavarjátok a gyerekeket, az egyik még nagyon picike" nem lesz hatásos, a "most már elég legyen!" sem sokkal volt jobb, így kénytelen voltam odamenni a vészfékhez és beleüvölteni a hozzám legközelebb ülő arcába, hogy "ha nem fogod be a szádat, akkor meghúzom, rád fogom fogni, és mindenki nekem fog hinni, mert én egy aranyos anyuka vagyok két gyerekkel te meg egy részeg faszkalap". Hiába, mióta itthon is átmentem piti zsarolóba, rájöttem, hogy ez elég széles eszköztárat jelent, fél óráig relatíve csendben kártyáztak. Ám akkor bejelentették, hogy a vonat 40 percet késik, így ismét elszabadult a pokol, ezért úgy döntöttem, hogy Kelenföldnél leszállunk és szabálytalanul hazataxizunk.

A kaland után nem éreztem erőt a széder estéhez, amit amúgy az én kedvemért tettünk át csütörtökre. A Jóisten viszont bosszúálló kedvében volt, amiért nem adtam meg a kellő tisztelet, plusz korábban egy takarítónőt is szereztem ahelyett, hogy magam készülődtem volna, és torokfájással, valamint felsőlégúti huruttal sújtott.

százötös

Már messziről láttuk, hogy jön a busz. Gyorsítottunk. Természetesen a nagyobbik gyerek kisiklott a motorral. Őt is, a motort is felnyaláboltam a már rajtam lógó kisebbik gyerek és a cekker mellé. Integettünk. Az utasok visszaintegettek. Az ilyen helyzetben elérhető maximális tempóval futásnak eredtem. Becsukódott az ajtó, a busz továbbgördült, hogy a 25m-re lévő piros lámpánál aztán 2 percet várakozzon. Ehhez szerintem egy bizonyos fokú perverzitás szükséges sofőri oldalon.

Főzelék

Már szinte el is felejtettem, mennyire kiábrándító, amikor az ember hosszasan pepecsel a bio-hozzávalókkal a konyhában, majd ennek eredményét az ember gyereke ventillátorszerűen szétköpdösi a konyhában, nem kímélve a bútorzatot, a csempét és az embert magát sem. És ami ezek után még a tálban marad, az az alátét lerántásával landol a padlón és a nadrágon. Ez utóbbit egyébként Miron a bátyjától tanulta, aki íly módon küldte padlóra a szombati menüt, Miron pedig gyöngyöző kacagással kísérte a "még egy ilyen és elzavarlak az asztaltól" kezdetű tirádámat.

Állakert

Nórival, Katával és a fiúkkal kimentünk az állatkertbe. Ez már önmagában megért volna egy posztot, mert láttunk fürdőző barnamedvéket. De azért meg kell mondjam, a büfénél kihallgatatott diskurzus még ennél is lebilincselőbb volt.

4 (talán általános iskolai) tanárnő, kávé mellett:
- Egyszerűen manapság túl sok joguk van a gyerekeknek.
- Na igen, mostanában már a macskáknak is van joguk.
- Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha úgy mennének a dolgok, mint a mi időnkben. A pedagógust mindig tisztelni kéne, akkor is, ha nem tiszteletre méltó. :s ha nem mondják otthon a gyereknek, hogy a tanárnak akkor is igaza van, amikor nincs igaza, akkor én mégis mihez kezdjek velük bent az iskolában?
- Igen. Felnőtt már egy pár generáció, akiknek mindent szabad volt, mégsem ment semmire a társadalom.
- Aki 12 éves koráig nem tanulja meg, mi a rend, menthetetlen.
- Hát igen, nem attól a pár nyaklevestől lesz a gyerekből bűnöző. Sőt!

Azt már nem tudtuk meg, hogy akkor viszont mitől, mert ennél a pontnál eljöttünk.

Álomgyár

Hát ez egyszerűen csodálatos! Ma volt Szegeden a 8. Országos Munkajogi Perbeszédmondó és Jogesetmegoldó (lehet, hogy ez fordított sorrendeben van) verseny, és a mi csapatunk a 4 kategóriából 3-ban első helyezést kapott: legjobb bíró, legjobb felperes és legjobb csapat. És az, aki először nem akart eljönni, persze szuperül szerepelt és külön megdicsérték, egyhangúlag őt választották a legjobb bírónak. Külön bónusz a hollywood-i forgatókönyvíróktól, hogy még szerelmek is (na jó, 1) szövődni látszanak. És arról már nem is szólva, hogy nem elég, hogy megismerkedtem Hajdú Józseffel, de még fagyit is kaptam tőle. Erről az is eszembe jut, hogy a könyvét már nagyon régen nem vittem vissza a könyvtárba. Kapcsolódó további jó dolgok: balesetmentesen vezettem, nem tévedtünk el Szegeden, hazafelé nem tört össze a 40 cm-es a Hollóházi vándorkupa.

Mindeközben Tojás úr hangos sikert könyelhetett el Cross-cultural Management címmel tartott előadása után a Közgázon. Családi sikernap.