Budapest-Bécs viszonylatban nagyon jól teljesítettünk, azt leszámítva, hogy rögötn a Bajcsy-Andrássy sarkán kevés híján elcsaptam egy biciklistát, de aztán összekaptam magam és szépen elvezettem a Feldgasse-ig. 270 km-t vezetni egyébként annak ellenére bevállalós, hogy közben apu az anyósülésről szórakoztatta a fiúkat és folyamatosan hátraadta a kívánt vizet, almát satöbbit, amiért nekem uszkve minden második pihenőhelyen meg kellett volna állnom.
Bécs 95%-ban szuper volt, játszással, sétálással, röhögéssel, konyhát bébiétellel telebotmixerezéssel, sőt, kávéfőzővásárlással (ez amúgy Tojás úr meglepetése lesz, de ő úgyse érti, amit itt írok). A -5%-ot az állatkert miatt kellett belvenni, mert szerdán ott voltunk mi, valamint bécs valamennyi kisgyerekese, ezért a 100 cm-es vonalban kizárólag baseballsapkás fejeket lehetett látni. És itt sikerült bruttó 3 percre elveszejtenem Mr. Februárt. Amíg csúcsot futottam a büfé és az elefántház között, arra gondoltam, hogy nem veszhet el, met a hangosbemondóba max azt mondhatnám, hogy a piros sapkás, németül nem beszélő kisfiút anyukája várja a pingvineknél. De szerencsére meglett, illetve az is kiderült, hogy nem tkp nem veszett el, csak elbújt a székek között.
A Bécs-Budapest út korántsem volt annyira felhőtlen. Ezt vonattal tettünk meg, az a rész még vicces volt, amikor teljes menetfelszerelésben rohantunk a pályaudvar felé (ne röhögtess, így nem tudok futni) és konkrétan 30 másodperccel az indulás előtt ugrottunk fel a vonatra. Az egyetlen szabad hely abban a fülkében volt, ahol 15 tajtrészeg német fiatal is helyet foglalt. Éreztem, hogy a "léci egy kicsit csendesebben legyetek, mert nagyon zavarjátok a gyerekeket, az egyik még nagyon picike" nem lesz hatásos, a "most már elég legyen!" sem sokkal volt jobb, így kénytelen voltam odamenni a vészfékhez és beleüvölteni a hozzám legközelebb ülő arcába, hogy "ha nem fogod be a szádat, akkor meghúzom, rád fogom fogni, és mindenki nekem fog hinni, mert én egy aranyos anyuka vagyok két gyerekkel te meg egy részeg faszkalap". Hiába, mióta itthon is átmentem piti zsarolóba, rájöttem, hogy ez elég széles eszköztárat jelent, fél óráig relatíve csendben kártyáztak. Ám akkor bejelentették, hogy a vonat 40 percet késik, így ismét elszabadult a pokol, ezért úgy döntöttem, hogy Kelenföldnél leszállunk és szabálytalanul hazataxizunk.
A kaland után nem éreztem erőt a széder estéhez, amit amúgy az én kedvemért tettünk át csütörtökre. A Jóisten viszont bosszúálló kedvében volt, amiért nem adtam meg a kellő tisztelet, plusz korábban egy takarítónőt is szereztem ahelyett, hogy magam készülődtem volna, és torokfájással, valamint felsőlégúti huruttal sújtott.
5 comments:
te komolyan megzsaroltad a részeg német fiatalokat (és komolyan ezzel)? ha így történt, nem is tudom, hogy leborulva tiszteljelek, vagy inkább felülvizsgáljam a barátságunkat. mindenesetre félfüggetlen vígjátékokat megszégyenítő húzás volt.
de miért hagytátok bécsben a kocsit?
meg. középutas megoldásnak láttam az "ezek a mai fiatalok/bezzeg az én időmben" és a "mondjatok egy számot!" között.
ha válszthatok, inkább tisztelj leborulva.
a kocsi apuval visszament még hétfőn.
Mud, én hihetetlenül büszke vagyok rád és le is borulnék, ha nem az ágyból fekve írnék. De miért kellett Bécsbe mennetek? Uri pásszióból?
megtisztesz, Melcsi. vakációzni voltunk Bécsben, már amennyire ez 4 gyerekkel értelmezhető fogalom, de ezért a konkrét bécsi rész szuper volt.
Nohát én leborulva... Én életemben egyszer üvöltöttem rá idegen emberre nyilvános helyen, ez pedig egy mutogatós bácsi volt a párizsi metróban, de ezt semmiféle megfontolás nem előzte meg, abszolút impulzus üvöltés volt.
Post a Comment