Dadus néni

Mr. Február bölcsődébe jár már 3 hete, igaz, hogy ebből mindjárt kettőt itthon töltött, mert a 3. napon fertőzte meg köhögős vírussal egyik kis társa. Most van a "beszoktatási periódus", aminek az a lényege, hogy nem hagyják ott a szülők a gyereket bömbölni, hanem szép fokozatosan történik mindez, az első héten még végig ott maradnak velük, a második héten pedig egy-két órára már el is mennek. Szóval, a beszoktatást apukám csinálja, Ei átviszi reggel Mr. Februárt, hármasban odamennek, Ei el, apukám halált megvető bátorsággal marad a randalírozó kétévesek között (én közben munkával ütöm el az időt), majd néhány óra múlva lelépnek. Ma maradt Mr. Február először hosszabb időre egyedül, Ei ment érte azzal a meghagyással, hogy ha bármi baj lenne, felhív. A bármi baj 1 perccel az érkezés után következett be, nevezetesen, hogy a dadus néni kíván velem beszélni. Dadus néni belerikoltott a telefonba, hogy asszongya: itt van egy férfi és el akarja vinni a gyereket. Mondom, hogy alighanem, az a férjem lesz. Na ő biztosan nem, mert ő már többször látta a férjemet, aki kopaszodik és alacsonyabb is, mint az, aki most van itt. Nem kopasz/de kopasz, nem kopasz/de kopasz - beszélgettünk még el így egy darabig. Majd a háttérből hallatszódó sírás valószínűleg megzavarhatta, mert hirtelen témát váltott, és számonkérő hangon folytatta, hogy most mit csináljon azzal a tisztasági csomaggal, amit reggel bevittünk (és aminek minden egyes elemét tegnap ő vetett papírra). A tisztasági csomag papírszalvéta részét felajánlottam a köznek, ezzel taktikai fölényre tettem szert és kértem Mr. Február kiadását a férfinak, hajmennyiségtől függetlenül. (Csak zárójelben jegyzem meg, ha Ei valóban a gyerekrabló maffiának dolgozna, biztosan beszervezett volna egy női hangot, aki váltig állítja, hogy márpedig az adott maffiózó a férje, de legalábbis vett volna egy parókát.)

Nem tudok másra gondolni, mint hogy Wang mester jár be a Dob utcai bölcsibe és szemrevaló félázsiai gyerekek szülőjének adja ki magát.