Tanulás

Csak hogy igaza legyen Bálintnak, diákként tényleg azzal jövök, hogy hülyék a tanárok. Legalábbis az, aki a mai, Első Hivatalos PhD-seknek Szóló Órát tartotta. A bevezetőből megtudtuk, hogy bár pár éve felmerült az igény, hogy egy tudományegyetemen oktasson módszertant, a diákok mégsem örültek annak, amikor ez megvalósult, ezért most nem is igazán lehet tudni, hogy ezen az előadássorozaton mit fogunk tanulni, de mindegy is, mert a phd nem ér semmit, és a dolgozatunk - ha egyáltalán megírjuk - úgyis nélkülözni fog mindenféle empirikus hátteret. Majd az is kiderült, hogy a mai prezentáció vírus áldozata lett, az idézendő könyvből pedig kiestek a könyvjelzők, az ajánlott irodalom címére viszont fejből nem emlékszik, de ne aggódjunk, mert úgysem lesz igazi számonkérés. Jó, hogy a csoportos öngyilkosság gondolata nem vetődött fel, bár ennek kivitelezésére egyébként jó esélyünk lett volna, mert ha még 20 percet töltünk a szellőzés nélküli teremben, tuti elfogyott volna az összes levegő.

Ezzel éles kontrasztot alkot az International and Comparative Tax Law névre hallgató szeminárium, amit egy holland bácsi tart napi 5 órában, főként erasmusos diákoknak. Az első öt percben játékosan megpróbálta kitalálni, hogy ki hol dolgozott a nyáron, ami után adót kell majd fizetnie - rám mint pincérnőre gondolt. Előre örültem, hogy majd jól megbánja, hogy így alábecsült, amikor villantok valami intelligens kérdést, amiből kiderül, hogy én már milyen okos doktorandusz vagyok - ehhez képest nagyon gyorsan kezdtem elveszíteni a fonalat, amit egy óra után érzetem az nagyjából annyi volt, hogy ennél jobban leegyszerűsítve már tényleg nem lehetne elmagyarázni a dolgokat és aktívan reménykedtem, hogy soha nem derül ki, hogy én már szigorlatoztam pénzügyi jogból.