20 perc

Remélem, ez a poszt soha nem jut el a gyermekvédelmi szervekhez. Szóval, ma délután a szüleimnél Mr. Február 4:00 és 4:20 között, mialatt Miront szoptattam (és emiatt nem tudtam elhagyni a karosszéket) a következőket csinálta: levette a telefonomat a könyvespolcról, lepiszkálta a hátlapját, kiszerelte az akkumulátort, majd elszaladt vele és elrejtette. Ekkor szelíd hangom kérleltem, hogy hozza vissza. Majd mikor ezzel végzett, kiment a konyhába málnaszörpért, azt először pohárba töltötte, majd szétlocsolta az ónémet politúrozott étkezőasztalon. Ekkor már erőteljesebben hangot adtam nemtetszésemnek. Ezt követően pedig hozott egy üveg ásványvizet és kiöntötte az asztalra, eláztatva az alatta elterülő (gépi) perzsát. Ekkora lilává változott a fejem és a tudományos kutatásokkal is igazoltan legkevésbé hatékony módszerhez folyamodtam: torkom szakadtából üvöltöztem, hogy nem hiszem el, hogy egy ilyen kis gyerek ennyire rossz tudjon lenni, majd beküldtem a hálószobába és rácsuktam az ajtót. Látható pszichés károsodást vélhetően nem okoztam, ha mondjuk a védőnő pont felugrott volna, akkor azt látta volna, hogy én az asztal alatt dühöngve tocsogtatom a málnaszörpös keveréket, mialatt ő az odabent található játékokkal mintagyerek módjára játszadozik. A rohamnak az vetett véget, hogy tekintetem a riadtan bámuló Mironét kersztezte, ettől kicsit elszégyelltem magam, majd újfent négykézlábra ereszkedtem és alig 10 perc alatt megtaláltam a telefon akkumulátorát.

Egyébként meg ilyen jófej is tud lenni: