East meets West - Oktoberfest a Hibiya Parkban

Amikor az iroda felé sétáltam, hogy aláírjam a kilépőpapírjaimat, véletlenül megláttam, hogy ma van az Oktoberfest nyitónapja. Mivel ma szerda van, azaz "no overtime day" a cégnél, úgy tűnt, hogy minden együtt van egy remek spontán estéhez. A spontán este egy spontán délutánnal kezdődött, amikor is spontánul megpróbáltam bébiételt venni, hogy Mr. Február is méltóképpen ünnepelhessen. Másfél óra után feladtam és az iroda melletti bioétteremben elvitelre beszereztem Mr. Február eddigi legdrágább menüjét: valamit, ami átmenet a paradicsomos húsgombóc és a fasírt között, valami fehéret és valami padlizsánosat. Ezeket először a parkban gondoltam elkölteni, amíg Ei megérkezik, ám a szúnyogok megtorpedózták a tervet, így visszamentünk az irodába. Kicsit hülyén éreztem magam, amikor a csupamárvány-süppedősbörfolteles-hiperszuperelegáns irodaház társalgójában trancsíroztam a húsgombócot, intenzív hagymaszaggal töltve meg a levegőt. Nem is értem, hogy nem hajított ki minket a biztonsági őr. Szerencsére Mr. Február annyira meglepődött az ismeretlen környezettől, hogy elfelejtett disznolkodni.
Végül megérkeztünk a Hibiya Parkba, ahol már irdatlan tömeg volt, ki tudja, honnan verődött össze ennyi üzletember ilyen korán. Volt háromtagú rezesbanda is komplett népviseletben: egy tubás bácsi pödört bajusszal, egy korosodó jódliénekesnő és egy nagyon részeg tangóharmonikás bácsi, aki felváltva üvöltötte, hogy kampai és prosit. Nagyon autentikus volt, nem is tudtam volna megmondani, hogy Japánban vagyok, hacsak:

• nem kérik el a személyimet, mielőtt sört vásároltam volna és nem figyelmeztet volna két szervező is, hogy Mr. Február nem ihat alkoholt
• nem lehetett volna takoyakit kapni
• nem pálcikával tolták volna a népek a kolbászt
• bárki is szemetelt volna, ahelyett, hogy szelektíven gyüjtötték volna a hulladékot.

Én voltam a szerencsés, aki kolbászért állhatott sorba, és mire visszaértem, már nagyon sok kollégánk összeverődött az asztalunknál, ami egyébként elég furcsa, mert Tokió olyan hely, ahol szándékosan is nehéz valakivel találkozni. A dínomdánomnak az vetett véget, hogy kifogytunk a pelenkából - hiába, a spontaneitásnak is megvannak a maga határai.