Karantén

Mr. Február ágynak esett torokgyulladással, amit magas láz kísér. Elvittem abba kórházba, ahol született, hogy tényleg kapjon olyan gyógyszert, amitől meggyógyul, mert a helyi rendelőben kapott kanalasok, amiket kábé 2 hete szed, mit sem értek. A kórházban először egy kedves betegirányító néni kitöltötte helyettünk a 3 oldalas kérdőívet, majd elkísért bennünket a gyerekosztályra. Kicsit furcsállottam, hogy nem mehetünk be és az ajtó előtt kell várnunk, de hamar kiderült, hogy azért, mert Mr. Február sertésinfluenza-gyanús, ezért nem érintkezhet más betegekkel, hanem egy karantén-szerű szobába irányítottak bennünket, majd megjelent a nyomunkban egy takarítónő, aki gondolom lángszóróval megsemmisítette azt a széket, amin ültem, biztos, ami biztos. De azért ez jó dolog, hogy legalább a kórházban nem lehet H1N1-t kapni. A teszt amúgy abból állt, hogy egy hosszú és vékony pálcát dugtak Mr. Február orrába, amit ő nehezményezett. Azután sokat vártunk az eredményre, ami negatív lett, majd kaptunk gyógyszert és távoztunk. Itt az a módi, hogy a betegek pontosan kiporciózott mennyiségű gyógyszert kapnak, egy szemmel/grammal/cseppel sem többet, a mi esetünkben ez 4x3x1.33 ml kanalas orvosság. Baj csak akkor van, amikor a kanál tartalma nem éri el Mr. Február száját, mert akkor ezzel egy egész porció kárba vész.

A kórházból kijövet találkoztam színházas Chris-szel, akit a színházas időkben a nagyon jóképű férfiak listájára tettem magamban. Tegnap sajnálattal láttam, hogy legutolsó találkozásunk óta olyan szakállt növesztett, mint Damjanich Jánosnak volt. Megint egy Pinter darabot adnak elő, ami miatt elvetettem a történelmi szerepre való készülést, mint lehetséges mentséget.

Mr. Februar beteg: