Mostanában nem írok a blogra, mert

1) a nap nagyrészét a gép előtt töltöm, és szabadidőmben nem vágyom arra, hogy még egy kicsit nézzem a monitort és gépeljek,
2) kevés érdekes dolog történik (lásd 1. pont).

Persze Mr. Február folyton új képességekkel gyarapszik, és egy csomó új szokása is van. Ezek közül kettőt emelnék ki. Az egyik, hogy a fogmosásra való szoktatás (talán az információs képregénysorozat hatására is) olyan jól sikerült, hogy Mr. Februártól úgy kell visszakunyerálni a fogkeféjét minden akció után. Sajnos a műveletet már teljes egészében ő akarja végezni és keservesen bömböl, ha utólag én is megmosom a fogát, de tekintettel arra, hogy még csak 6 db. van belőlük, ezzel gyorsan végzünk.
A másik, hogy új evési szokások jelentek meg a palettán: már nem hajlandó bébiételt enni, viszont amit én főzök azt tradícionálisan elutasítja, ezért a főtt rizs és banán keskeny mezsgyéjén tudtunk ezen a héten kompromisszumot kötni. További érdekesség, hogy amióta egyszer ezt kipróbáltam, rizst kizárólag pálcikával hajlandó enni. (Mármint hogy én pálcikával tömöm a szájába, mert annyira azért mégnem zseniális, hogy egyedül kezelje az evőeszközöket.)

Munka és ösztöndíjpályázós fronton meg annyi van, hogy az egyetem némi tanakodás után Stuartot, a volt tanáromat jelölte ki, mint referenciaadó személyt. Gondolom, tökre örült, hogy rá esett választás, miután kvázi kiebrudaltam a jogi tanszékről. Azért úgy csináltunk, mintha kölcsönösen kedvelnénk egymást, amikor elbeszélgettünk az ösztöndíjjal kapcsolatos terveimről. A másik szálon viszont nem sok sikert értem el, mert az a bizonyos professzor egyelőre nem válaszolt a levelemre és ahhoz meg túlontúl spúr vagyok, hogy Magyarországra telefonálgassak, hogy mi van már. És köszönöm a mindenféle felajánlásokat, hogy ki mondhatana rólam jókat, de sajnos nagyon szűkre van szabva a kör.

A tanítás amúgy elég jól megy, a diákok két csoportra oszthatók (mint az előre megjósolódott): hátsó sorban csendben ülő japánokra és első sorban handabandázó gaijinokra, kábé 50-50%-os megosztásban. Egy múlt heti parám, hogy az egyik diák (aki amúgy egy bazi nagy biztosító jogtanácsosa, és mint ilyen, az egyedüli jogász a csoportban) egyszer csak rájött, hogy valamit azonnal meg kell változtatni az ÁSZF-ükben. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy én csak azt tudom, ami a könyvben van, és azért kérdezzen meg mást is, aztán két éjszaka nagyjából nem aludtam, és próbáltam kideríteni, hogy most tényleg jót mondtam-e, de végül asszem, hogy igen. De minden órán meg szoktak kérni, hogy mondjam meg a tutit, hogy most valami jól vagy rosszul van-e szabályozva egy cégnél, amire nem nagyon merek vállalkozni, mert egyrészt ezt nehéz egy kiragadott per rosszul idézett szerződési pont alapján megmondani, másrészt meg valójában mit tudom én, mert azért az itteni polgári jogról vajmi keveset tudok továbbra is, bár igyekszem behozni.

Most megyek és még két cikket elolvasok a következő órára. A japán munkajogban való jártasságomat bizonyítja, hogy már nagy biztonsággal felismerem, hogy az újabb keletű cikkekhez melyik régebbi cikkekből ollózták össze az anyagot. Na, nem mintha az én munkásságom sokkal több nóvumot hozna a tudományos életbe.