Tojás úr cégének jóvoltából családi napon vettünk részt. A meghívó valójában nagyon is jól kifejezte azt az ambivalenciát, ami az egész rendezvényt átjárta, ez a következőképpen néz ki: vidám, élénk színekkel rajzolt erdei kép, rét felett átívelő hatalmas szivárvánnyal, a szivárványon félkövér comic sans fonttal felirat: "A nap során rengeteg kalandban vehetnek részt". A távolságtartó beharangozás alatt fergeteges bulit és színes programokat ígértek a szervezők, a kettő kölcsönhatása pedig szükségszerűen szánandó volt. Fergeteges élményeinket az alábbiak szerint összegezhetjük.
Fergeteg #1: maximálisan eltévedtünk. Az első 100%-ban az én hibám, elnéztem az MO-s lehajtót, mert ökörködtönk a kocsiban. Innen sok km és 30 perc után végül sikerült megtalálni a megfelelő mellékutat, de igaziból ekkor jött az igazán zúzós rész, a célállomás neve a konkrét faluig egyetlen irányjelző táblán sem szerepelt, hogy azután a semmiből bukkanjon fel és azonnali balra kanyarodást kívánjon, majd pedig - mivel nem vállaltam be a satuféket -, később a több helybéli útbaigazitásában is szereplő CBA-áruház a parkolójának végében tűnjön fel újra. Az eredmény: 33 km 95 perc alatt.
Fergeteg #2: érkezésünkkor a(z általam mindeddig nem ismert, de a villámteszt alapján több szülő által betiltott) Buborék együttes adott koncertet, egy korpulens hölgy konkrétan 0 db gyereknek énekelte, hogy egyenek több zöldséget és kevesebb csokit. A fergeteges program amúgy nagy részt az egészséges életvitel köré szerveződött, ennek némileg ellentmondott, hogy a büfésátorban ("árusitandó termékek" címszó alatt) tökipompost és hurka-kolbászt kínáltak, kint pedig nyárson forgott egy ökör.
Fergeteg #3: a programsátrak változatos (és természetesen szintén fergeteges) kalandokkal kecsegtettek, voltak játékok "kicsiknek-nagyoknak, gyerekeknek-felnőtteknek" (ezt a különbségtételt nem tudom amúgy mire vélni, mert vélhetően nem alacsoknyakra és magasakra gondoltak), ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az animátorok fáradt hangon ismételgették a mikrofonba, hogy a gyerkőcöket és a játékos kedvű felnőtteket várják a lufifújó versenyre. A gyerkőcök azonban nem mentek, hanem giga felfújhatós várakon ugráltak, ahol nem volt idő-, sem korlimit és a felügyelő srác mindenkit bátorságra biztatott, így a vakmerőnek éppen nem mondható Mr. Február is közel egy órát pattogott öccse társaságában, aki apró termete ellenére jól szerepelt, a játékoskedvű felnőtteket pedig jobban vonzotta a csocsó és vizisízés.
Fergeteg #4: a pattogás után egy Beatles emlékzenekar szórakoztatta az egybegyűlt ebédelőket, meglehetősen jól, bár a közönség bevonására tett kisérleteik rendre kudarcba fulladtak, mint az ilyen próbálkozások általában, ugyanakkor a tele szájjal grillcsirkézőktől nem elvárható, hogy beleéléssel harsogják, we all live in a yellow submarine. Mr. Februárt teljesen magával ragadták az örökzöld slágerek a jó hangultat megörökítésére szerződtetett obligát kameraman legnagyobb örömére, míg a kizárólag Bartók rádiózó Miron sikítva követelte, hogy vigyük ki. Ezt követően eljöttünk, így a fergeteges esti buliról, amelyet majd megfűszerez egy hangulatos kareoke (sic!) parti, nem tudok beszámolni. Visszafelé már nem volt gond, mert székesfővárosunk szerencsére mindenhol szerepelt a közúti jelzőtáblákon, bár az utazást beárnyékolta, hogy a Bartók rádió egész idő alatt ritkán hallható kontratenor áriákat közvetített. Képek hamarost érkeznek.
4 comments:
fergeteg a javából!
zsuzsival egy hete hasonló mutatványokat hajtottunk végre az M5-ösön, aminek köszönhetően csak a szertartást késtük le az esküvőn, de a vacsora kezdetére még pont odaértünk. a még órákkal később is tartó lelkifurdalás miatt engedelmesen és nagy lelkesedést színlelve vonatoztunk a korosodó násznéppel.
egyébként hasonló fergetegről tudnék beszámolni a Korfu törököktől való megvédésének tiszteletére rendezett falusi mulatság kapcsán is, ahol meglepő módon a magukat népviseletben illegető asszonyoknak, a környező faluk összes kisgyermekes anyukájának (és csemetéiknek), a borvirágos orrú, cserzett bőrű helyi notabilitásoknak, valamint a vagány mopedes kamaszfiúknak "árusitandó termékeket" ugyanúgy papucsos kínaiak árulták, mint a világ bármely nagyvárosában. lufifújó verseny nem volt, mert csak készre fújt lufikat lehetett megvásárolni. a legnagyobb népszerűségnek a csillogó-villogó lovacska örvendett (minden gyerek sikítva követelte), spongyabobot kevesen választották (szerintem a korfun fogható tévéadók nem vásárolták meg a sorozatot).
Spongya Bob olyan mint a Madonna dalok: nagyon sokat kell nézni/hallgatni ahhoz, hogy az ember megkedvelje, elsőre nem egy igazán szerethető karakter. Vagy mint Rigyóc Pali.
A papucsosság nem a korfui nyárnak szól? Korfut, ahol nem voltam, olyan helynek képzelem, ahol nehéz lehet vagány kamasznak lenni, bár más okból, mint azt a norvég/svéd kisvárost, ahol láthatóan szintén nehéz volt megfelelő vagánysági szintet hozniuk az ottani tizenhat éveseknek.
spongyabob komplexitásának lehetőségét elfogadom, de talán épp ezért nem jó ötlet lufiváltozatban árulni: mire az ember rájön, hogy mennyire szerethető, már nincs igénye a lufira.
a mondat fókusza nem is annyira a papucson, mint inkább a kínaiakon volt: nem gondoltam volna, hogy Kína egy görög sziget déli csücskében, egy kb. 1000 lelket számoló falu búcsújában is üzleti lehetőséget lát.
a helyi fiatalok mind napbarnítottak és félmeztelenek, akik kanyargós utakon kismotoroznak. a svédeknek ugyanezek az egyszerűnek látszó dolgok (napbarnítottság és félmeztelenség) valószínűleg sokkal nehezebbek lennének.
ami a kinaiak piacot meglato fantaziajat illeti: http://www.bbc.co.uk/news/business-14447485
Post a Comment