Chanel

Mr. Februárral ma (többek között) Ginzában csavarogtunk, hogy legyen egy kis karácsonyi feelingünk. Volt sok feldíszített tuja, meg télapó, rénszarvas társaságában, de ezek a rénszarvasok leginkább túlméretezett nyulakhoz hasonlítanak. Aztán az jutott eszembe, hogy már 3 éve lakom itt, de még sosem voltam egyetlen luxusáruházban sem, csak néha arról posztolok, hogy milyen felháborítóan sokba kerülnek ezek a vackok. Választásom a Chanelre esett, ennek valamiért híres az épülete, a valami pedig nyilván más, mint a külcsín. Nem az átlagvásárló megjelenését hoztam az alján kicsit szakadt farmeremben, a H&M gyerekosztályáról származó tornacipőmben és a Mr. Február által a hajamba önött leves maradékával, biztos arra gondoltak, hogy álruhás királylány vagyok, mert rögtön hárman is segítettek az akadálymentesített bejáraton feltolni a babakocsit. Bent kedvesen elbeszélgetett velem egy eladókisasszony, aki annyira tudott angolul, mint én japánul, ezért úgy határoztam, hogy a sálakat fogom megtekinteni, mert ez egy viszonylag könnyű téma és kizárt, hogy igénybe kelljen venni a próbafülkét. Az eladókisasszony úgy nézett ki, mintha most jött volna egy eladókisasszony-divatlapból, tökéletes frizura, tökéletes smink, igazán zavarba ejtő volt, igyekeztem arra gondolni, hogy valószínű, hogy az eladókisasszonyi fizetéséből ő sem itt vásárol. Megvitattuk - korlátozott nyelvi eszközeinkkel - a téli sáldivatot (a 30x30 cm-es sál 50.000 jen volt), majd távoztam. Nota bene, amikor a földszinten látták, hogy nincsen nálam kis chanelos szatyor, már senki sem segített a babakocsival.

Brainstorming és kínai

Most jövök egy konferenciaszervező cégnél tartott megbeszélésről. Ez a második megbeszélés volt, mert az elsőn leginkább arról volt szó, hogy a részlegvezető a saját főnökére panaszkodott, hogy micsoda rossz fej. Mondjuk a tárgyalóterem az ő fényképeivel volt díszítve, úgyhogy lehet benne igazság. Amúgy a tárgyalótermi képek ma is szóba kerültek, a srác, aki beengedett elnézést kért miattuk és elárulta, hogy régebben még több volt belőlük, de kérték az igazgatót, hogy néhányat vegyen le. Ma egy másik igazgató is ott volt, meg egy Temple-s kollégám, aki leginkább egy pikkelyét vesztett halra emlékeztet, és kábé annyira is kreatív. A megbeszélés arról szólt volna, hogy összeállítjuk egy HR-es konferencia programját azok alapján az ötletek alapján, amit a múlt héten kigondoltunk. A többiek házi feladatát megette a kutya, ezért kábé egy órán keresztül csak én beszéltem, először egy kicsit kínosnak éreztem, de aztán egyik ötlet adta a másikat, végül abban állapodtunk meg, hogy ezekből én megírom a programot. Egyszerre érzem magam strébernek és baleknak.

A sok beszédtől igen éhes lettem, ezért ahelyett, hogy maradékokat vacsoráztam volna (lásd az előző bejegyzést), a helyi kínaiban ettem, bár azt nem tudom, mit. Leginkább tofupörköltnek tudnám leírni, de szuper volt. Itt a kínai és az indiai éttermekre igaz, hogy azok a legjobbak, amiket ránézésre otthon bezárna az ÁNTSZ. Látványkonyhának volt megcsinálva, de nem volt különösebben mit nézni, mert a szakácsot kétharmad részben gigantikus konzervdobozok takarták. Emlékszem, hogy tofut életemben először egy azóta bezárt vegetáriánus étteremben ettem, ahol Zsuzsival voltam, és ő a tofut radírhoz hasonló ételként írta le. Ez arra a tofura amúgy igaz is volt. Szoktam arra gondolni, hogy ha egyszer meglátogatna, akkor megismertetném a tofu százcsillió féle elkészítési módjával, amik közül egyik sem hajaz a radírra.

Elátkozott este

Most van a bonenkai szezon, amikor is az emberek különféle csoportokban elbúcsúztatják az évet, ügyfelekkel, kollégákkal, barátokkal, stb. Ezért mi is meghívtuk Ei kollégáit, az én kollégáimat és egy kedves baráti házaspárt, valamint a család itteni tagjait. Már akkor tudhattam volna, hogy bajra lehet számítani, amikor a bevásárlás után kábé öten lemondták, mert megbetegedett a gyerek, elfelejtődött a nagyapa szülinapja, sürgősen Yokohamába kellett menni, stb, stb, így ránk maradt nagyobb tétel marhahús.

Aztán az is volt, hogy a délutáni zsúr után a felnőttek elmennek színházba, a marhahús után nem akartam, hogy nagyobb tétel színházjegy is a nyakunkon maradjon, mert azt a marhahússal ellentétben nem lehet lefagyasztani, és lám, ezt is egyre többen mondták le. Aztán pénteken felhívtam a színházat, hogy foglaljak jegyeket, kiderült, hogy egy darab sincs már. Erre felhívtam egy ismerősömet, nevezzük Ann-nek, aki maga is szerepel, hogy hogyan tudnánk négyen bejutni. Szerencsére pont volt egy barátnője, akinek volt két jegy feleslegbe, de több nem. A vendégségben kihirdettük az eredményt, és egyhangú döntéssel úgy határoztunk, hogy a barátnőm (őt nevezzük Misuzunak) és én mehetünk színházba. A bejáratnál kellett kereseni a "fekete hajú nőt", Ann barátnőjét. A leírás nem illett senkire, erre odamentünk egy szervezőhöz, elmondtuk, hogy mi történt, ő belenézett egy könyvbe, és adott két jegyet, amit kifizettünk. Ennek okán fel sem merült bennem, hogy hiba lehet a dologban, amíg ma egy meglehetősen felháborodtt hangú levelet nem kaptam Ann-től, hogy én milyen csúnyán felültettem a barátnőjét, aki ott állt az esőben a jegyekkel. Igaziból nem érzem magam hibásnak és nem szeretném kifizetni a plusz jegyeket. A darab amúgy mókás volt, de ennek fényében már nem tudok felhőtlenül örülni.

És ha ez még mind nem lenne elég, péntek este több órás kemény munkával flódnit készítettem, ami tök szuper lett, képekkel tudom igazolni, viszont az is kiderült, hogy Ei nem szereti a flódnit, annyira nem, hogy udvariasságból sem tudott egy egész szeletet megenni. Teljesen összetörtem. A kollégám - akinek sem a gyerekei nem betegedtek meg, sem a nagypapája nem ünnepelte a szülinapját a hétvégén -, rendes zsidó ember, megevett egy fél tepsivel, majd csomagoltatott a családnak. És azt is meg kell mondjam, hogy a maradékot pedig az anyósóm ette meg egyszál egymaga, ami kis termetét figyelembe véve különösen szép teljesítmény.

Sütöttem még szép és szintén finom fánkokat, még szalagjuk is lett, ezt is életemben először csináltam, és eléggé paráztam, mert kelttésztában nem vagyok valami jó, most is majdnem kimaradt a cukor, de végül jól sikerült, legalábbis európai szemmel. Ázsiai szemmel valószínű, nem ekkora sikertörténet, mert a japán vendégek inkább azt a cukrászdás gyümölcszselét tolták, amit ők hoztak. A marhahús legalább elfogyott.

Mr. Február viccet mond

Az új lakásnál nincsenek támadókedvű halászsólymok, vannak viszont ronda fekte madarak, amik azt mondják: kuaó, kuaó. Ezt Mr. Február (aki amúgy egyáltalán nem tud beszélni) teljesen élethűen utánozza. Ma rámutatott az égen repülő madárra, azt mondta, kuaó, hozzáfűzött valamit a saját szókincséből, majd ezen 3 percig folyamatosan röhögött. Azután táncolt a rádióból szóló enka muzsikára, amin utána szintén jót nevetett.

Állatkert

Hú, ezt a posztot jó régen kezdtem el írni, de most van csak időm befejezni. Először úgy volt, hogy szerdán nyolcan elmegyünk az állatkertbe. Aztán ebből a hét elejére 4 lett, aztán szerda reggelre egy anyuka beteg lett, később egy gyerek belázasodott, a nagymama meg beleesett a lekvárba, de mivel egy hete esett az eső, kivéve szerdán, mi juszt is elmentünk az állatkertbe. Mr. Februárt nem érdeklik a nagy állatok, mint pl. az elefánt, sem azok, akiket nehéz észrevenni, mint pl. a kifutó árnyékában alvó tigrist, és valamiért a tapírokat sem szereti, pedig a tapír kicsi és mozgékony. Viszont szerencsére pont időben érkeztünk a kisállatsimogatóhoz, amikor is a látogatók etethetik fűvel a kecskéket. Amikor szétosztották a gondozók a füvet, minden 5 év alatti látogató egyszerre rohamozta meg az ól szélénél várakozó 5 kecskét, akik erre menekülőre fogták és a nagy kavarodásban egy kecske elsodorta Mr. Februárt nekem pedig egy birka kitépte a kezemből a fűcsomómat. Mr. Február sokáig álldogált egyetlen fűszállal a kezében, mire végül odajött egy kiskecske és megette. ettől nagyon boldogok voltak mind a ketten. Később odajott egy birka (nem az, amelyik megette a füvet), akinek a bundájába száraz levelek tapadtak, Mr. Február felemelt néhány levelet a földről és szépen elrendezte őket a birka tetején.
Aztán láttunk még bébivizilovat, akit egy nagy kefével sikáltak, meg vicces majmokat. András a megmondhatója, hogy utálom a majmokat, de lenyűgözve álltam a pókmajom ketrece előtt. A pókmajmok egy az egyben úgy mozognak, mint Pókember. Csudálatos. Aztán láttunk még De Brazza majmot is, ami a wikipédián nem néz ki olyan viccesen, mint élőben, mert élőben látszódik, hogy teljesen tojás alakú a testük és olyan mintha egy nagy, narancssárga napellenzős sapka lenne rajtuk.

Azóta még az is történt, hogy Mr. Február elindult. Egyelőre egyszerre 3 lépést tud segítség nélkül megtenni, azután le kell ülnie pihenni és átgondolni a következő tervet.

A rakétaporszívóautó írtó klassz, van benne egy 5 különböző hangeffect, a legjobb egy kellemes női hang, ami azt mondja: astroids ahead, a legidegesítőbb, amikor egy férfihang bömböli, hogy 3, 2, 1, BLAAAST OOOFF. És az ülés alatt van egy titkos rekesz, pont akkora, hogy belefér a légkondi távirányítója, amit egy egész délelőttön keresztül kerestem. (Operator, may I help you?)

Boldog Születésnapot!

Mr. Február 1 éves!

Baba-mama jóga, 1-2. rész

1. rész:
A nyáron Mr. Februárral beneveztünk a Paulay Ede utcai jógahely baba-mama jógájára, mert feltételeztem, hogy egy hely, ahol Laci tanít, az feltétlenül olyan óriáskirály, mint maga Laci. Ez sajnos nem volt igaz. A foglalkozást egy platinaszőke fitness-cica tartotta, méregdrágán (bérlet nem érvényes), egy tornaöltöző szagú, 40 fokos miniatűr szobában. Maga a foglalkozás abból ált, hogy párba osztott bennünket (nem lehetett választani, pedig én egy Samu nevű helyes gyerekkel és a hozzá tartozó helyes anyukával akartam lenni, ehelyett a kis Kopánnyal kellett lennem, akinek az anyukája egész idő alatt azon aggódott, hogy nem fogunk-e véletlenül rálépni az új napszemcsójára, ami GUCCI), és így felváltva kellett lóbálni egymás gyerekét, majd körbe-körbe kellett menni a szobában és ismét lóbálni a gyereket. Nem mentünk többet.

2. rész
Jennifer újságolta, hogy talált egy helyet egész közel, ahová gyerekeket is lehet vinni, sajnos nekem ma pont nem volt jó, amit nagyon bántam, de aztán ezután az üzenet után mégse annyira:

"The class was a mummy and us, run by volunteers"

Korlevel

Most ertesultem egy Dear Sir/Madam kezdetu levelbol, hogy nem nyertem a palyazaton. Mivel igazibol tenyleg nem feleltem meg a felteteleknek, nem hibaztatom oket, viszont jol esett volna, hogy faradozasaim elismereseul legalabb a level elso sorat modositottak volna.

Csirke

Ez a bejegyzés eredetileg arról szólt volna, hogy Mr. Február életében először evett húst. Egy hosszabb részt szenteltem volna annak, hogy ennek a csirkének az elkészítése miben tért el a korábbi csirkék elkészítési módjától, majd alaposan vállon veregettem volna magam, hogy sikerült több hónapos eredménytelen kísérletezés után állati fehérjét juttatnom a kis szervezetbe. Ehhez képest a valóság az, hogy amikor nem néztem oda, akkor kivette a szájából az összecsócsált csirkét és ráült. De ez csak azután derült ki, hogy felállt az asztaltól, és persze előtte bezsebelte az összes dicséretet.

Update: Mr. Február a balra látható videofelvételen éppen egy új pulóvert próbál fel.

Baleset

Kellett nekem arról panaszkodni, hogy mostanában nem történik semmi. Ezen a héten szerintem behoztuk az lemaradást, sőt. Csütörtökön Mr. Február elesett és nagyon csúnyán lefejelte az erkély küszöbét (ami amúgy az egyetlen küszöb a lakásban és nincs is lépten-nyomon útban). Az eredmény egy paradicsom nagyságú, vérző púp lett, ami rémisztően nézett ki, azt hittem, hogy betörte a fejét. Elrohantunk az ügyeletre, ami szerencsére az metróállomás mellett volt, és még nagyobb szerencsére egy idegsebészeti klinika volt, felszerelve mindenféle fejvizsgálásra alkalmas készülékkel. Mr. Február a körülményekhez képest jól viselkedett, és a vizsgálat első szakaszát jól tűrte, a baj akkor kezdődött, amikor a CT-re került sor. A nővérke kedvesen mosolygott és megkért, hogy mondjam meg Mr. Februárnak, hogy feküdjön mozdulatlanul (egy tök sötét csőben, leszíjazva, egyedül, miközben furcsa fények villognak és nagy számú, ólomköpenyes ember zsizseg a szobában). Nem sikerült ezt megbeszélnem vele, de szerencsére volt egy-két pillanat (amikor levegőt vett a következő üvöltéshez), amikor nem mozgott, ezért lett egy pár használható szelet, amin látszik, hogy nem történt belül baj. A röntgen ehhez képest simán ment, bár a felvételek felén az én kezem is rajta van. A képeket amúgy később albumba rendezve megkaptuk, nagyon figyelmes.

Ma pedig éppen fodrásznál voltam, amikor kaptam egy sms-t, hogy Mr. Február ismét eltanyolt, ezúttal a száját ütötte be és csúnyán vérzik, de a telefonos ügyelet szerint ha nem mozog a foga, akkor nincs nagy baj. Most értem haza, és ő most éppen alszik, ezért erről nem tudok bővebben beszámolni.

A fodrászkaland most is, mint mindig, nagyon mókás volt, de most inkább csak annyira szorítkoznék, hogy leginkább Mia Farrowra emlkéztetem magam a Rosemary gyermekében (bár talán annyira azért nem volt rossz ez a hét).