Gyanús csönd

Éppen az ebédlőben takarítottam, amikor feltünt, hogy Mr. Február kiment a konyhába és már jó ideje csöndben van. Hát ezért:


Ezt az italt azért választottam, mert tetszett a maci a csomagoláson, és csak később vettem észre, hogy Karel Čapek a márkája. Vajon miért? Bolt is van hozzá, és bár nem vagyok nagyon otthon a sci-fiben, de nem ilyennek képezelnék egy róla elnevezett bármit is.

Kipróbáltuk az új kenyérsütőt

Az eredmény magáért beszél:

Játszóház és a magyar konyha

Sőt, nem csak a konyha. Kiderült ugyanis, hogy a játszóházból ismert anyukák/óvónénik erősen kötődnek Magyarországhoz. Nagyon sok férj járt Budapesten üzleti stb. okokból (pl. tegnap kiderült, hogy az egyik anyuka férje, aki üstdobos egy zenekarban egy hónapot volt Mo-n és nagyon jól érzte magát, vett egy társalgási zsebkönyvet is, ami ugyan tele van hibákkal, de azért hasznosnak bizonyult). Az egyik óvónéni pedig kiszótárazott egy pár dolgot magyarul és távollétemben betanította az anyukáknak, akik egy hatalmas "jónapottó"-val köszöntöttek. A leggyakoribb kérdés, amivel anyukatársaim megkeresnek, a Mit eszünk Magyarországon? téma köré csoportosítható, ezért a vállalkozó kedvűeknek csirkepörköltöt főztem nokdelivel, ami hatalmas sikert aratott, és egy nagyon vicces oklevelet adtak érte, amit az egyik óvónéni férje fordított le, aki "nagyon jól tud angolul".

Más: holnap lesznek a választások. Láthatóan, itt nem ismert a kampánycsend fogalma, mert ma percenként húztak el a pártok kisbuszai a ház előtt, egyre gyorsabban harsogva a program fő részeit, végezetül pedig csak a helyi jelült nevét óbégatták, míg a helyi jelölt rekedten üvöltötte utána, hogy köszöni a figyelmet. Szerencsére este 8 után nem lehet kisbuszozni. Holnap viszont vissza kell mennünk Enoshimába, mert Ei még ott van regisztrálva szavazóként, ezt strandolással fogjuk egybekötni, hogy valami jó is legyen benne.

Pénteken Mika Kaneko tartotta a jógaórát, hát, elég klassz volt. Ennek hatására megnéztem az International Yoga Asana Championship honlapját, sajnos róla már nem találtam fotót, mert azok csak 2006-tól vannak fent, de találtam klassz videót a 2009-es bajnkoságról. Azért ettől még nagyon messze vagyok.

Ez pedig Mr. Február reggeli után:

Ma a változatosság kedvéért egy kávézóban "dolgoztam", azaz okos jegyzeteket készítettem. A kávézó egy nagy kereszteződésben van, aminek a szemközti oldalán egy 3 emelet magas televízió van, amin (gondolom a reggelre való tekintettel) rajzfilmet adtak. A rajzfilm kisautókról szólt, akik strandra mennek, az egyikük leég, mert társai figyelmeztetése ellenére sem keni be magát naptejjel, a másikuk találkozik egy repülő benzinkúttal, amiből tej jön, a harmadik pedig homokozás közben magára haragítja a futóhomokot(?), ami beborítja, de azután kibékülnek. Ennél azért még a Varjúdombi Mesék is jobb volt.

Azután felmondtam, azaz közös megegyezéssel távoztam a cégtől. Nagy meglepetés senkit sem ért, miután Alice már 3 hónapja telekürtölte vele az irodát, plusz még a nyaralás előtt mondtam, hogy majd ha hazajövök, akkor ez lesz, de azért kicsit rossz érzés volt. Azért a jövő heti céges piknikre még alkalmazottként, és nem Ei feleségeként lettem meghívva.

Ezt egy jól sikerült shoppinggal ünnepeltem, amin eredetileg un. felnőttes kiállású, komoly darabokat akartam begyűjteni, ehelyett vettem egy piros-kék kockás kabátot és egy klassz pöttyös blúzt. Legfeljebb legközelebb a Vidámparkba helyezkedem el.

What Shall We Do with a Drunken Sailor?

Fekete-fehér a Miki egér

Kato-san lefénymásolta a bank bookomat. Most először éreztem kellemetlenül magam a Miki egeres minta miatt.

Apropo egyetem, így néz ki:

Strandélet

Az Arakawa Természetpark, ami pont mellettünk van, egy víztisztító üzemet takar el, ez abból áll, hogy a földszinten van a víztisztító üzem, és ezt nagyjából befedi az első emeleten található park. Elég jó kis park, van benne tó hattyúkkal és teknősökkel, csermely békákkal, teniszpálya, baseball-pálya, mászókás játszótér, közlekedési gyakorlópark és végül, de nem utolsó sorban, gyerekstrand. Tegnap kettesben voltunk Mr. Februárral, aki roppant módon élvezte a lebegést és a fröcskölést. Ma pedig családi programként hárman mentünk. Míg tegnap, miután ellenőrízték a vízálló pelenka helyes viselését, gond nélkül bejutottunk a vízbe. Ma viszont egy másik úszómesternő volt, aki tájékoztatott arról, hogy 1) egy gyerek-egy szülő párosításban lehet használni a medencét, 2) bár a vízálló pelenka 40 percig használható, ő csak 20 percet engedélyez, biztos, ami biztos, 3) a felnőtteknek javallot a vállat és hasat eltakaró fürdőruhát viselni (ez gondolom azt jelenti, hogy pólót kell venni a fürdőruhára), majd aggodalmas hangon megkérdezte, hogy használunk-e napkrémet. Mondtam, hogy persze, 30-as faktorszámút. Hát ez baj, ugyanis leoldódik a vízben és összemocskolja azt, előbb le kell mosni. Jó, mondtam engedékenyen, és áthaladtam a strand bejáratában e célból felállított spricc-kapun. Visszaküldött, mondván hogy ez így nem lesz elég. Visszaálltam. Odajött, megtapogatott, csóválta a fejét, ez még mindig nem jó. A kollégájával folytatott rövid megbeszélés azt a megoldást hozta, hogy szappanos fürdőt kell vennem. Először azt hittem, hogy ezt viccből mondják, pedig tudhattam volna, hogy itt az emberek soha nem viccelnek. Az egyik úszómester elkobozta Mr. Februárt, a másik pedig egy hatalmas piros szappannal akkurátusan ledörzsölt, majd jéghideg vízzel hosszan slaugozott (karokat eltartani, forogni). Mire befejeztük, szép számmal gyűltek össze nézők minden korosztályból. Vízbe vetettük magunkat, bár én már kicsit kékültem. Úgy 3-5 percet tölthettünk a vízben, amikor sípszó hallatszott, majd a szappanozós bejelentette, hogy mára bezár a strand, mert esőfelhők közelednek. Nettó szivatás.

Idézet

"Japanese labor law tend to be very labor friendly, especially when compared to the labor laws from other Asian countries such as the United States."

És nem ez volt az egyetlen hülyeseg, amit a cikkben olvastam.

Amúgy most éppen nagyban készülök az órákra, kivéve persze, amikor blogot írok. Ez sok tekintetben visszaidézi az egyetemi éveket: tegnap nagyjából az összes rendelkezésemre álló idő 60%-ban mással foglalkoztam: You Tube és Facebook oldalak extenzív látogatása, emailezés, stb, ami nagyjából a korábbi évek VH1-MTV nézésének és barátok körbetelefonálásnak feleltethető meg, igénytelen ruhában vagyok, igénytelen kajákat eszem sok kávéval és nem mosogatok. Meg az is van, hogy sokkal nehezebb ez, mint gondoltam, mert igaz, hogy most már viszonylag sokat tudok a munkajogról, más területekről viszont továbbra is semmit és majd rossz lesz, amikor mondjuk a jogérvényesítés kapcsán az eljárásjogról handabandázok.

Jóga, egyetem, kultúra

Amikor azt írom, hogy "visszamentem a régi jógahelyemre" akkor az alatt azt a Bikram-jóga stúdiót értem, amit az alapító testvére alapított úgy 40 éve Tokióban. Ezt most csak felvágásból írom, igaziból arra akartam kilyukadni, hogy a Bikram-jóga lényege, hogy nagyon meleg és nagyon párás helyiségben csinálják, ami így nyáron, főleg Tokióban elég nagy kihívás. Ma - pedig nem késtem el - a lehető legrosszabb helyet sikerült kifognom: a minikályha és a párásító közé ékelődtem be. Amíg csak rákvörösen hajlongtam, addig társaim nevetve annyit mondtak, hogy gambarou-gambarou (kábé annyit tesz, hajrá, csak így tovább), de amikor a tevepózból felemelkedtem, akkor totál fehér voltam, a jógalány nagyon megijedt (gondolom az előrelátható bonyodalmaktól, ha netán a mentő vitt volna el), ezért lekapcsolta a fűtőtestet, ezzel jócskán megnövelve a túlélési esélyeimet. Utána viszont nagyon jó volt kimenni az utcára, mert az előzőkhez képest meg se kottyant a pára és a meleg. Ja, és tanultam egy új ászánát is: ひこきポーズ(repülőgép tartás), nem tudom, mennyire autentikus.

Viszont ha kicsit is okosabb lennék, akkor jóga előtt csináltattam volna igazolványképet az egyetemi beléptetőkártyámhoz, így most megint van egy sorozat, ahol az arcomba tapadó hajjal nem sikerül a kamerába néznem, a különbség az előző képekhez képest annyi, hogy most az arcom pipacspiros. Aztán bevittem a képeket Kato-sannak, a HR-esnek, aki mindig nagyon komoly leveleket ír, gondolom ezzel kompenzálja, hogy 16 évesnek néz ki (persze az is lehet, hogy azt kompenzálja, hogy tényleg 16 éves). De azért elég jó fej volt, ki kellett töltenem rengeteg papírt és kaptam egy CD-t, amin a dékán 45 perces előadást tart az információvédelem fontosságáról és mikéntjéről, meg egy ellenörző kérdéseket tartalmazó ívet is, amit ki kell töltenem a film megtekintése után. Ezután bementem a tanulmányi osztályra, ahol nem volt bent az alány, akivel szintén kiterjedt levelezést folytatok, viszont egy másik lány azt hitte, hogy a saját diákom vagyok, és nagyon örült, hogy akarok jelentkezni az órára. Aztán amikor kiderült, hogy én lennék a tanár, akkor kábé olyan arccal nézett, mintha azt gondolná, hogy törpéket is bevesznek rohamosztagosnak. Úgy tűnik, dolgoznom kell még a külsőmön, hogy autentikus sensei-benyomást tegyek akár elsőre is. Esetleg álbajuszt ragasztok, az mindenképpen komolynak hat. Viszont van már 4 diákom, a tanszékes lány szerint általában szeptember elején jelentkeznek főleg.

Nyílt egy új kiállítás: "The Masterpieces of Egyptian Art from Torino" címmel. Nem figyeltem volna földrajz/művtöri órán?

Update

Jó régen nem írtam, de hát annyira sok minden történik. Jó, ez nem igaz, de éppen elég, hogy blogírásra mindig pont ne maradjon idő.

Kezdve azzal, hogy Mr. Február mától önálló munkával is fel tud állni, tessék:


Aztán megnéztük Gundamot, megörökítettük számtalan fényképen és még egy videon is, ahol felkapcsolja a szemét, elfordítja a fejét és a környezetvédelem fontosságáról beszél. Ezt azért nem töltöm fel, mert így elmondva kicsit érdekesebbnek hangzik, mint a felvételen. Gundam amúgy 18m magas (azaz életnagyságú) és Odaiban, a Szemétszigeten került felállításra 30. születésnapja alkalmából.

Az is van, hogy visszamentem a régi jógahelyemre, ami közben elköltözött egy kevésbé szép és kevésbé jól megközelíthető helyre. A jó hír, hogy amikor Ei felhívta őket, hogy megbeszélje, hogy ugyan elveszett a kártyám a költözés közben, de nem szeretnék befizetni újabb 5000 jent az új tagságiért, akkor kiderült, hogy egyrészt emlékeznek rám ("szorgalmasan gyakorló, ügyes diák" - ezt mondta a néni) másrészt nem a költözés során veszett el a kártyám, hanem utolsó alkalommal ottfelejtettem. Sőt, amikor odafelé eltévedtem, akkor először telefonon próbáltak meg navigálni, aztán amikor rájöttünk, hogy teljesen rossz kijáratnál vagyok és egy másik Koban előtt állok, akkor kijött értem a recepciós. Kölcsönösen elégedettek voltunk a lánnyal, hogy klasszul megtaláltuk egymást a világ legforgalmasabb gyalogos kereszteződésében. Azért az is közrejátszott, hogy én voltam egyedül szőke, ő pedig az iskolás egyenpólóban volt, de így is szép teljesítmény.

Apropopo Shibuya, készült egy film Hachikóról, a kutyáról, aki mindig a kereszteződésben várta a gazdáját (akkor még nem volt ennyire forgalmas), akkor is, amikor az már meghalt. A patetikus témát tovább rontja, hogy a férfi főszereplő Richard Gere. Hachikónak amúgy szobra van a kereszteződésben, de Godzilla után ezen már nem lepődöm meg.

Közelednek a választások, és egyrészt minden függőleges felület tele van ragasztva kampányanyaggal, másrészt egész nap hangosbeszélős kisbuszok járják az utcákat és harsogják a politikai programot. Ez talán csak akkor lenne még idegesítőbb, ha érteném, amit mondanak. Érdekes amúgy, hogy a politikusok nemzetiségtől és pártállástól függetlenül állati ellenszenvesek mindenhol. Az ellenzéki párt jelöltje pl. szakasztott úgy néz ki, mint Darth Wader, amikor leveszi a sisakját. Ha szavazhatnék, akkor a kutyamenhelyes plakát labradorjára adnám a voksomat.

Felesleges

Most már értem, hogy az akciófilmekben miért lassítva ábrázolják a katasztrófajeleneteket. Azért, mert az ember tényleg olyannak látja a valóságban. Tegnap például képkockánként láttam, ahogy Mr. Február felborítja az állólámpát, ami kivágódik az előszobába és ripityára törik. És ez történt Seremetyevón is, amikor Mr. Február kicsúszott a babakocsiból, földre huppant, rámnézett, majd felborult. De ennek ellenére esélytelen, hogy az ember a bamba nézésen kívül mást is csináljon.

Más: ma a játszóházban beszélgettem egy 3 éves kislánnyal. Megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélek Mr. Februárhoz, majd megkérdezte, hogy Mr. Február is beszél-e magyarul, mondtam, hogy nem. Erre egy kicsit gondolkozott, majd az mondta, hogy akkor szerinte feleslegesen bonyolítom a dolgokat.

És végül Petyusnak egy újabb evős trükk: Mr. Február rákapott arra, hogy amikor jól lakott, akkor valójában nem nyeli le az ételt, hanem oldalt a kis pofazacskóiban tartogatja és ha elég összegyűlik, akkor nagy nyomással kifújja.

Kultúrest

Ma Mr. Februárt orvoshoz vittük, mert 2 hónapja alig hízott, és mindenki hüledezik, hogy úristen, milyen vékony ez a gyerek. A doktornéni szerint Mr. Február szépen fejlődik és átlag 3x annyit mozog, mint kortársai, azért van módja ennyi kalóriát elégetni, valamint az is közrejátszik - és itt ránk nézett- hogy mind a két szülője vékony. Ez szép elismerés egy olyan országban, ahol még az operaénekesnők is soványak. Ez utóbbit onnan tudom, hogy ma megnéztük a Trubadúrt.

Történt ugyanis, hogy a Helyi Harsonában felfigyeltünk egy hirdetésre, miszerint az Arakawa (ez a kerület, ahol lakunk) Opera Társaság szeretettel látja a kultúrházban a kerület lakosait a fent nevezett darab előadására. A Társaság tagja között hivatásos és műkedvelő énekesek is vannak, az átlagéletkor 35 év és a főszabály, hogy a társulat tagjai egytől egyig Arakawában laknak. Érdemes művészből annyi van a kerületnek, hogy rögtön két szereposztásnyi is kitelt belőlük. Gondoltuk, hogy milyen pompás lesz viccből elmenni, aztán ha nagyon rémes, akkor szünetben lelépni, döntésünket az is befolyásolta, hogy a jegyárak egy művházhoz illően mérsékeltek voltak.

Ezek után egy csomó meglepetés ért bennünket. Az első rögtön az volt, hogy a helyi művház kábé akkora, mint az Erkel Színház, aztán ehhez kapcsolódóan a második, hogy odaérkeztünkkor az utcán jegyért ácsorgókat éppen az épület köré kanyarodó kígyóba terelték a szervezők. Beálltunk kábé százötvenediknek és meglepődtünk, hogy még jutott jegy. A következő, egyben legnagyobb meglepetést maga az előadás okozta, még a szánk is tátva maradt. Szünetben vételeztünk egy prospektust, hogy fizikai emlékünk is legyen a pazar előadásról. Ebből a következőket tudtuk meg az énekeskről: Leonora, amikor éppen nem az arakawai művházban lép fel, akkor az irodával szemközti Imperial Theater-ben énekel, ahol a kakasülőre szóló jegyek is 5-ször többe kerülnek, és egyszer, amikor 7-re mentem be, alkalmam volt megfigyelni, hogyan csomagolják össze a hálózsákjaikat azok a színházkedvelők, akik a bejárat előtt éjszakáztak, hogy biztosan jusson nekik jegy, szóval nem valószínű, hogy lesz alkalmunk látni/hallani az anyaintézményben. Ezzel szemben Luna gróf 2001-ben megnyerte a Milánói Énekversenyt és évekig élt Olaszországban, nemrég költözött Arakawába. Mögöttük semmivel sem marad el Manrico, aki brazil, 19 éves kora óta él Japánban, 7 nyelven beszél és civilben bukméker. Rajtuk kívül voltak még fizikusok és áltis tanárok is. Az egyedüli gyenge láncszem Azucena volt, aki energiájának nagy részét arra fordította, hogy öregasszonyosan mozogjon. De a duettekben, ahol kevesebbet sántikált föl-alá, azért nem volt rossz. Az egyedüli malőr egy kisebb földrengésnek volt betudható, amikor is valaki belehegedült egy szünetbe. De hát ki tudja, mi történne, ha Scalaban ráznák meg a zenekari árkot?