23

Ennyi embert interjúztattam összesen márciustól napjainkig egy pozícióra, anélkül, hogy bármi eredménye lett volna. (Összehasonlításképpen, 6-8 interjúval már általában biztonságosan le lehet egy pozíciót zárni.) Nem azért, hogy bárkit untassak a számokkal, de a 23 érdeklődő ember összegyűjtéséhez 149 nem érdeklődővel is beszéltem. Ma erről egy nagyszabású kimutatást készítettem annak a fickónak, aki a leendő feletesse lesz majd ennek a fickónak. Róla leginkább azt kell tudni, hogy igen rosszindulatú, és mindenkihez van egy rossz szava. A jelöltek feléről kiderült, hogy ő ismer valakit, aki ismer valakit, aki szerint a jelölt rossz fej. A jelöltek másik fele pedig ismer valakit, aki ismer valakit, aki szerint az igazgató rosszfej. Szóval senki nem akart találkozni senkivel, amikor is végül találtam egy embert, aki "tiszta" volt. Na, őt elküldtük találkozni a rosszfejjel, és a jelölt azt találta mondani, hogy ő nem is akart eljönni az interjúra, csak azért van itt, mert én kényszerítettem. (Még, jó, hogy nem bántalmaztam fizikailag - bár a lelki bántás rosszabb, mint a testi). Emiatt a rosszfej bácsi az igazgatótanács cc-zésével írt goromba hangú levelet a főnökömnek, hogy én veszélyezetetem a projektet és kéretik a jelöltek fenyegetését a jövőben mellőzni.

már csak 3 nap, már csak 3 nap...

Miniszünidő - Maximunkahét

Szóval az volt, hogy a múlt héten 4 napos szünidőt engedélyeztünk magunknak. Pénteken terheléses cukorvizsgálaton voltam, amitől előre féltem, mert honi kismamáknak meg kell enni vagy rengeteg szőlőcukrot, vagy meginni nagyon sok cukros vizet, ehhez képest itt abból állt, hogy meg kellett inni egy kis üveg, Sprite-ízű löttyöt, várni, majd vérvételre menni Az is kiderült, hogy kis híján elértem a terhességi súlyhatár felső értékét, ami aggasztó, mert a terhességnek még közel sem járok a vége felé. Most elvileg minden nap ki kellene számolnom, hogy ne egyek napi 1600 kkcl-nél többet, de ezt nem csinálom. Felelőtlenségemet pedig azzal söpröm a szőnyeg alá, hogy én európai vagyok, és az európai nők nem csak 9 kilót hízhatnak.

Azután átvettük az önkormányzaton a házassági anyakönyvi kivonatot, ami nagyjából úgy néz ki, mintha valaki írt volna egy bevásárlólistát, azután egy nagyon cirkalmas pecsétet nyomott volna rá. Ez azért van, mert Japánban a kézírásnak hatalma van, míg az aláírásnak nincs sok ereje, ha valamit nagyon hivatalos formában akarnak csinálni, akkor ennek megfelelően kézzel írják, és az egyéni, regisztrált pecsétjével lepecsételi.

Szombaton felkerekedtünk, hogy elutazzunk Kyotóba. Ei az ajtóból visszafordult, hogy azért mégis felhívja a szállodát, mert csak egy automatikus választ kaptunk, hogy "foglalását iktattuk". Ezzel ki is derült, hogy a foglalást iktatták, azután egyből ki is törölték, mert az nem volt sehol, és nem is volt másik szoba. A ryokan-tulajdonos kevésbé volt nagylelkű, mint a török utazási iroda, azzal a jótanáccsal segített, hogy keressünk másik szálláshelyet. Ez a 3 napos ünnep reggelén pont annyira volt nehéz, mint az gondolni lehet. Végül egy keresőprogram segítségével megtaláltuk az egyetlen még ki nem adott szobát Seisen Ryo-ban, ami egy farm, valahol a hegyekben, nem messze Fuji bácsitól.

Seisen Ryo nagyon király hely, bár azoknak, akik Japán tradicionális értékeit akarják felfedezni, nem ajánlom. A farmot egy amerikai misszionárius bácsi alapította a 30-as években, hogy meghonosítsa az amerikai gazdálkodás e formáját, szóval egy igazi "ranch", még a Ewingok és megirígyelnék. Mindent a farm termel, zöldésget, gyümölcsöt (lekvárt), húst, kenyeret, fagylaltot, és mindenből nagyon finomat. Kis bungallókban lehet lakni a hatalmas, jelenleg étteremként funkcionáló főépület közelében. A tehenek megtekintésén túl pedig a kirándulás nyújt pompás szórakozást az idelátogatónak. Én nem vagyok egy nagy természetjáró, de kifejezetten jó volt a hűvös erdőben sétálni, főleg egy hónap 35 fok/85% páratartalom után. na, és persze megtekintettük a teheneket is, az egyik tehén egyből odasietett hozzám, mint utóbb kiderült, azért, hogy megpróbálja megenni a hajamat. Ettől most jobb oldalon kicsit csócsált a frizurám. A misszionárius bácsi nem mellesleg a farmgazdálkodáson túl a baseballt is meghonosította Japánban, ezért itt található a Japanese-American Hall of Fame, ami a kiemelkedő játékosoknak állít emléket. Valamint Japán egyetlen mókusmúzeuma is. De ezeket nem néztük meg.

Hétfőn lógattuk a lábunkat, én pedig remek csokoládétortát sütöttem. Ezután keddtől péntekig behoztuk az irodában a szünidei lemaradást, és bazi sokat és sokáig dolgoztunk. Említésre méltó esemény volt a héten az angolna nap, amikor is a néphit szerint angolnát kell enni, hogy jó erőben maradjunk a nyáron. A közértek rengeteg féle angolnát kínáltak, mivel nem igazán volt a fejemben egy angolnarecept, amit mindig is el akartam készíteni, ezért végül az előre pácolt és sütütt angolna mellett maradtam, ajándék szósszal. Nem volt rossz, mondjuk jó se.

Ezen kívül az irodaházban lévő Escada butikba megérkezett az őszi kollekció, remek kardigánok és átmeneti kabátok kaphatók, cirka a kettőnk havi bruttó fizetéséért. De arra is kiváncsi lennék, hogy a fent említett 35 fok/85%-os páratartalomban kinek szottyan kedve a kabátpróbálgatáshoz.

Ahogy Zsuzsi rá van kattanva a hidegburkolatra, úgy én a sütőmre. Ma azt álmodtam, hogy nagy melegre való tekintettel fagylalttortát sütök - pofonegyszerű recept: egy sütőformába sok eperfagyit kanalaztam, és aranybarnára sütöttem.

Branding

Jó márkanevet kitalálni biztosan nehéz - nem is mindenkinek sikerül. Így van ez a vásárlásra kicsit sem csábító "Pocari Sweat" nevü üdítőitallal...




... és a "Bitch" márkájú, amúgy igen konzervatívan kinéző ruházati cikkekkel is. Ez utóbbiról nem találtam képet, mert az első kábé 200 találat más tematikájú lapokhoz vezetett. Ei elmondása szerint ez a márka nagyon menő volt, amikor ő egyetemista volt, mára már kiment a divatból - vagy felvettek egy angolul tudó marketingest.

Levél

Levelet kaptunk Tokio bácsitól, aki egyike Ei számos nagybácsijának. Tokio bácsi elég öreg és elég messze él, ezért viszonylag későn értesült az esküvő híréről. Ezért az elmaradt jókívánságokat most egy szép és terjedelmes levélben pótolta, amit eképpen zárt:

"...(sok boldogságot, stb) kívánok neked, és kedves feleségednek, Casa Calientének."

Vajon mire gondolhatott Tokio bácsi, a 201 mi lehet a nevem végén?

Tengerpart

Ma is voltam a tengerparton. Meg tegnap is, de azt csak Áginak meséltem. Szóval tegnap az volt, hogy mindenki, aki nem én voltam az 16 éves volt, nagyon karcsú és nagyon szexi fürdőruhát viselt. Ez inferior érzéssel töltött el, mivel én kismamaruhában és mackós pólóban voltam, és nagyon messze voltam attól, amit a köznylev szexinek nevez. De azért jó volt. Ma, hogy még jobb legyen, a kora délutánt válsztottam a strandfürdőzéshez, hogy a gimnazisták még az iskolában legyenek, és tényleg ott voltak, vagy legalábbis nem a strandon. Ehelyett ott volt az általános iskola vegyes úszócsapata, és kábé 25 nagymama unokákkal és unokákkal focizó nagypapákkal, akik a homokot az strandon olvasókra rugdosták futás közben. Majd ha én megyek a kisdeddel a strandra, mi is mindenkire rugdosni fogjuk a homokot. Ma még úsztam is, kicsit és lassan, és igazán szuper volt, nem volt nehéz a pocakom (minden vízbe mártott test...) és nem fájt a hátam. Hurrá. Holnap is megyek.

Hiánygazdaság

A közértben egy ember egyszerre csak egy doboz vajat vehet.

Kínai

Ülünk a metrón. Velünk szemben középkorú pár, beszélgetnek. Magyarok. Mi is beszélgetünk, igyekszem nem hallgatózni. De egy mondatra felfigyelek. "Látod, Bubus - mondja férfi az állomásnév táblájára mutatva, amin háromféle írásmóddal, azaz hiraganával, kanjival és romanjival van kiírva a megálló neve) -, ez a japán ábécé nagyon egyszerű, mindent kiejtés szerint írnak le." Bubus kinéz, látja. "És mi az a másik felirat?" "Az kínaiul van, mindent kiírnak kínaiul is." "Biztos sok lehet errefelé a bevándorló" - vonja le a logikus következtetést Bubus. Utazunk tovább. Bubus szólal meg: "Volt egyszer egy tanítványom, egy taiwani. Az nem beszélt kínaiul sem, csak taiwaniul" "Oroszul se? - lepődik meg a férj - "Ázsiában pedig mindenki beszél oroszul. A kommunisták miatt". A választ már nem értettem a hangosbemondótól.

Aelita

Ma délután megnéztem a Black Stripe Theater előadásában a "The Homecoming"-ot, ami tök jó volt. Ez az a színtársulat, ahol tavaly nyáron kellékesként besegítettem.

Ha már bent voltam Tokióban, visszamentem Bunkamurába megnézni a csütörtökön elmulsztott kiállítást. Volt egy csomó jó festmény, meg egy csomó olyan is, ami nem tetszett, ezek leginkább a "Konstruktivizmustól a szocialista realizmusig" tematikájú teremben voltak kifüggesztve.

A legeslegjobb azonban az Aelita, egy 1924-es némafilm részleteiből tartott vetítés volt: egy tutifrankó űrhajós-robotkatonás sci-fi. A You Tube-on találtam egy még jobb válogatást (az eredeti 84 perc, az talán kicsit sok), ebből jobban kiderül a film mondanivalója:

http://www.youtube.com/watch?v=DCdMJtEjpDg

A múzeumban nem volt szabad rágózni - talán félnek, hogy ha nem tetszik egy festmény, a közepébe ragasztom a rágót?

Pompás este

Ma a cég vezetősége, a férjemet is ideértve, Taipeibe utazott, hogy prezentálja azt a pénzügyi tervet, amit múlt szombaton rittyentettünk. Kapva az alkalmon fél 7-kor kisurrantam az irodából, hogy megnézzek egy orosz avantgárd festők műveit bemutató kiállítást Shibuyában, ami amolyan szórakozó negyed-szerű.

Az úton sok érdekes dolgot láttam, pl egy Ciccolina nevű olasz éttermet (vajon tudják?), egy lányt, aki elfelejtett szoknyát venni (póló és necc-leggings volt rajta, de középen semmi), valamint egy nagyon kicsi, nagyon drága és nagyon kocka alakú görögdinnyét.



(12 ezer jen az kábé 20 ezer forint)

Rövid keresgélés után megtaláltam a Bunakmura névre hallgató kulturális központot, ahol megtudtam, hogy a kiállítás mára bezárt (az angol honlapon ugyan azt írták, hogy 9-ig tart nyitva, de az csak szombatra érvényes - az angolul olvasó az nyilván csak hétvégén ér rá). De ha már ott voltam, gyorsan megnéztem a moziműsort, és pont elcsíptem az utolsó esti vetítést, ami 7:35-kor kezdődött (logisztikai okokból egyetlen mozielőadás sem kezdődik 8-nál később, mert késő este nehéz/lehetetlen hazametrózni). A film a Legjobb barátom volt, Daniel Auteuil, azaz ダニエル　オトウイエル - ejtsd denieru otouieru- főszereplésével. A japán ábécé különlegesen alkalmatlan a francia szavak átírására.

A mozi annyira art volt, hogy enni- és innivalót nem lehetett bevinni, és film közben is be-bejöttek a jegyszedők, hogy ellenőrízzék, nem iszik-e suttyomban a mozilátogató. A műértő közönség mintegy 25 főből állt.

A film nem is volt rossz, kicsit kiszámítható, de szórakoztató. Ez szépen illeszkedett a "francia hetembe", ugyanis hétfőn valamiért nagyon szerettem volna Párizsba menni, kedden Alice talált egy nagyon szuper francia éttermet, ahol fejedelmi két órás ebédszünetet töltöttünk - bár nem ettünk kétórányit, csak a kiszolgálás volt lassú-, és tessék, egy film, ami Párizsban játszódik, bár ennek a történt szempontjából nincs jelentősége.

Hazafelé menet betértem egy szendvicsezőbe szendvicsezni, és kétszer is átmentem a nagy Shibuya-kereszteződésen, ami minden Tokióban játszódó filmben szerepel, és azt hiszem, a világ legforgalmasabb gyalogátkelőhelyének számít. Este tízkor is legalább száz-százötven ember gyűlt össze egy lámpaváltásnyi idő alatt.

Hozzánk két, nagyjából párhuzamosan futó HÉV jár, amiből az egyik nagyjából párhuzamosan futó ma este baleset miatt nem járt, ezért írdatlan tömeg volt, még az első osztályon is, ahová nagyvonalúen befizettem magam. Űlőhely nem volt, két kicsit részeg, de kedves fickó, akik egy bemélyedésben álltak átadták a bemélyedést, méltatták a pocakomat és amennyire értettem arról beszélgettek, hogy taplóság nem átadni a helyet terhes nőknek. Amúgy tényleg az. Azután az utolsó előtti, és egyben legrövidebb állomásnál hirtelen mindenki leszállt. Amint leültem, megjelent a kaller, és a teljes útra szóló felárat követelte. Én azzal érveltem, hogy egészen idáig álltam, és 3 percre nem fogok 45 percnyi felárat fizetni. Mivel lassan és viszonylag értelmetlenül magyarázok, mire befejeztem a mondandómat be is érkeztünk az állomásra, ezért egy odavetett "akkor leszállok"-kal kimasíroztam a kocsiból. Szerencsére itt az ellenőrök nem kergetik a bliccelőket.

Spagetti

Ma leptem a terhesseg 22. hetebe. A kismama hirlevel szerint a babuka olyan hosszu, mint egy spagetti es kabe 45 dkg. A hirlevel szerint a hajam es a kormom megerosodott es gyorsabban no. Errol biztosan allithatom, hogy nem igaz.

Ma ebedszunetben az utam egy hosszu kirakat elott vezetett, igy alkalmam volt hosszabban, feltunes nelkul tanulmanyozni magamat. A pocakot leszamitva a jarasomban kovetkezett be jelentos valtozas, egy meltosagteljes medvere emlekeztetek.

Szemöldöktrimmelő

A szemöldöktrimmelő a kisollónak egy továbbfejlesztett változata, amin egy állítható kisfésű van - valószínűleg a túlvágás megelőzésére. Van elektromos változata is, amit azért túlzásnak tartottam, legyen bár fülszőrtrimmelővé alakítható (erre per pillanat nincs is nagy szükségem). A csipesz bizony passzé, amikor az esküvő készülődés keretében megvallottam, hogy én eddig csipesszel, korosztálytól függetlenül olyan arcot vágtak a társaság nőtagjai, mintha azt mondtam volna, hogy birkanyíró ollót használok.

Egyelőre nem emlékeztetek Körmendi Jánosra, de ez csak idő kérdése, mert gondolom a vágástól erőre kap a szemöldök is. De azért így is elég hülyén áll.

A szemöldöktrimmelő felülnézeti képe:

Bagel bolt

A modern irodaházunkhoz közel van egy még csúcsmodernebb irodaház, Marunouchi Center a neve, funkcióját tekintve kulturális központ, de kinézetre simán elhinné az ember, hogy a NASA helyi kirendeltsége. Szóval ebben a csili-vili épületben van a Bagel Bagel nevű bagel üzlet, ahol elérhető áron kapható jófajta - na mi?- bagel. Ez még önmagában nem adna okot egy post megírásához, mert jófajta bagel városszerte kapható, de maga az üzlet igazi gyöngyszem. Berendezésében a 66-os út útszéli bisztróit idézi (bár ez a hasonlat nagyon is szubjektív, mert Amerikában 25 évvel ezelőtt voltam és zsenge koromat tekintve valószínű nem sokat időztem fél-önkiszolgáló éttermekben, a 66-os úton pedig konkértan sohasem jártam, de filmbéli élményeim alapján egy ilyen bisztró csakis így nézhet ki), és a legjobb, hogy nem retroskodó, műanyag-szagú az üzlet, hanem tényleg olyan, mintha 40 éve ugyanott állna, ami valójában lehetetlen, hacsak a Centert nem eköré építették 3 éve. A bagelek melegítésére használt toaster pl. megegyezik azzal a modellel, amit a nagyim is használt, a pult ütött-kopott, helyenként leszigetelőszalgozva. (A pesti éjszaka kerthelyiségének látogatói számára gondolom nem újdonság, hogy ilyen helyek léteznek, de Tokió belvárosában ez Elképzelhetetlen, nagy E-vel). A berendezéshez igazodik a menü is, a mindenféle bagelek mellé kapható old-school üveges Pepsi és mézes tej. A legjobb pedig a hűtőpolt dekorja: új termék a fagyis bagel, ezt népszerűsítendő, a hűtőpultban műanyag jegesmedvék tartják a kis fagyis táblákat, de a jelek szerint nem volt elég készleten, ezért az áfonya feliratú táblát egy pandamedve tartja.