iSuck

Tegnap elmentem Akihabarába, ami az elektronikai városrész, ezt úgy kell elképzelni, mintha pl. Terézvárosban minden egyes ház egy 10 emeletes Keravill lenne, hogy a menő Apple boltban nem kapható cuccokat megvegyem. A térkép csak kicsit volt hasznos, mert úgy tűnik, hogy a printerből kifogyott a tinta, ezért a kis robotok csak nagyjából látszódtak, ami nagyon megnehezítette (lehetetlenné tette) az olvasást, valamint minden bolt tök egyforma volt, és mindegyiknek a neve Aki...-val kezdődött. Miközben az egyik boltot kerestem, teljesen véletlenül megtaláltam a másik boltot (Akiban névre hallgatott), ahol egyedüli női vásárlóként kitüntetett figyelemben részesültem, 3 eladó is foglalkozott velem. Sajnos IT-témában minden nyelven kihívás, hogy értelmesen fogalmazzam meg a mondanivalómat, ez különösen igaz a japánra, bár katakana-angollal* egész jól boldogultunk, és végül nemcsak a megfelelő terméket vásároltam meg, hanem abban is megállapodtunk, hogy be is szerelik a memóriát ("inzerto"). Egy órával később kellett visszamennem, ezalatt megpróbáltam megtalálni az egyik boltot, de nem sikerült, mert közben görcsösen próbáltam megjegyezni, hogy merre van a másik bolt, nehogy véletlenül úgy járjak, hogy soha többé nem találom meg a laptopomat. Miután itt végeztem, elmentem egy közönséges elektronikai boltba, ahol lehetett kapni a Mac Box Set International Version-jét, plusz a pontkártyámat is elfogadták. Itthon mindent installáltam, és akkor kiderült, hogy az új webkamera, ami miatt az egész cirkusz kellett, csak a Japanese Version-t támogatja. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

* a japán nyelv iránt érdeklődő pajtások figyelmébe ajánlom a laptop japán megfelelőjét: nótopaszokon. Ez az alábbi logika szerint működik: a japánok nagyon szeretik a szavakat összevonva rövidíteni (vö. Burapi), a personal computer a paszokon, a notebook és a paszokon összevonásából pedig megkapjuk a nótopaszokont.

Mr. Február gimnasztikázik

Hongkongi esküvő - 2. rész

Sikerült a Facebookról letölteni néhány képet az esküvőről.
Először is, a boldog pár egy hivatalos és egy kevésbé hivatalos pózban. Az uszály cipeléséhez egy külön ember volt rendszeresítve, mert egyébként nem lehett vele kanyarodni.


A torta, amit nagyon vártam, de sajnos műanyagból volt, és az előkészületekről készült fotókból az is kiderült, hogy több színből lehetett választani.


És végezetül mi és egy adag kolléga, illetve én és az ifjú pár:


Jó kis esküvő volt, meg minden, de azért örülök, hogy a mienk olyan volt, amilyen, és főleg annak, hogy valódi volt a torta.

Városi kaland

Ma egész napos túrát terveztünk a városba, természetesen emiatt az időjárás hirtelen rosszra fordult, és nem csak tök hideg lett, hanem az eső is zuhogott (most már bezzeg elállt, miután hazaértünk), de ez nem szegte kedvünket, sőt az sem, hogy a zuhogó eső miatt ideiglenesen nem járt a vonat, mert jópajtásaink vonalán is felfüggesztették a járatot, így nagyjából ugyanannyit késtünk mind a hárman. Pompás ebédet költöttünk el egy pizzériában Suzuki-sannal, a japántanárnőmmel és Yuki-channal, a nyelviskola adminisztrátorával, Mr. Február igazán elemében volt, böngészte az étlapot, csevegett a vendégekkel és villogtatta a mosolyát (bár nem tudom, ez mennyire helytálló kifejezés olyan személy esetén, akinek nincs foga). Ezután látogatóba indultunk az irodába.
Tokióban majdnem mindenhol van lift, ezalól csak 3 intézmény kivétel: a mi házunk, az állomásunk és az iroda metrómegállója. A mi állomásunkra találni magyarázatot, itt ugyanis főleg nyuggerek laknak, akik nemigen utazgatnak Tokióba, ide pedig leginkább szörfösök jönnek, és attól, aki elbír egy szörfdeszkát igazán elvárható, hogy a lépcsőn is fel tudjon menni. De azt nem értem, hogy az egyik legforgalmasabb környéket érintő megálló esetében milyen koncepció alapján döntöttek úgy, hogy sem liftre, sem mozgólépcsőre nincs szükség, a lépcsőn hömpölygő öltönyös fickók közül meg egy sem ajánlotta fel, hogy segít a babakocsit először fel-, majd levinni egy jó emeletnyit.
Az irodában nagy sikert arattunk, először a látványkonyhában tápszert készítettem, majd ezt példásan beletöltöttem a gyerekbe, aki utána példásan büfizett, majd példásan elaludt. Ezután elmentünk az iroda melletti menő Apple üzletbe, ahol semmi sem volt, amit vásárolni szerettem volna és a helyi customer policy értelmében technikai segítséget sem tudtak nyújtani. Látva a megnyúlt képemet, az eladósrác titokban kiprintelt egy csomó térképet más boltokhoz (mert a customer policy-nak az is része, hogy más boltokat nem ajánlanak), ahol a kívánt cikkek beszerezhetők és egy gyorstalpaló tanfolyam keretében elmagyarázta, hogyan kell beszerelni az új memóriát. Még soha semmilyen elektromos kütyüt nem csavaroztam szét, és nem vagyok biztos benne, hogy a sort a laptopommal akarom kezdeni. Talán a más boltok customer policy-jába belefér, hogy valaki beszerelje a cuccot.

Itthon lazsálunk

Jó kis lazulós hétvége volt ez a mostani, Áron ügyesen megértette, hogy vasárnap nem muszáj fél 7-től aktívan játszani, szépen visszafeküdt aludni reggeli után. A felnőttek reggelire palacsintát kaptak, porból, de finomat, és azt is megértettem, hogy a Snoopy-ban miért abrázolják olyan magasnak a palacsintákat:

Hamarosan lejár az éves bérletünk az akváriumba, ezért gyorsan elmentünk mégegyszer megnézni a halakat. A pandás gyereket akartuk magunkkal vinni, de időközben kicsi lett a pandás szerkó, és csak annyira volt csinos, mint a Zsuzsi bázeli pólója.

Tavasz a költözés szezonja Japánban, ilyenkor kell megújítani a szerződéseket, vagy más lakásba költözni. Mi fontolóra vettük a más lakásba költözést, mert a mostani nem éppen olcsó, és hát jó lenne egy kicsit nagyobb, persze ilyet azért nem találni az óceánparton, ezért fontolóra vettük, hogy beköltözünk a "városba". Egy csomó lakást/házat néztünk meg az interneten, a hirdetésekben külön megjelölik, hogy hová lehet hangszerrel, háziállattal vagy babukával költözni, és mivel mi két halmazba is tartozunk, nagyon leszűkült a kör, csak egy olyat találtunk, ahová mi is hajlandók letünk volna beköltözni, mivel az ingatlantulajdonosok általános álláspontja szerint a muzikális kisgyerekes családok csak peremkerületi, lepukkant, rossz beosztású lakásokban tűrhetők meg. Fel is hívtuk az ügynökséget, ahol egy kedves néni lebeszélt bennünket már arról is, hogy megnézzük, mert szerinte zajos a környék, reggel mindig dugó van és elég messze van a metró.

Török büfé, welcomedrink és egyebek

Tegnap iskolába menet betértem egy török büfébe, merthogy már ezer (2) éve nem ettem kebabot. A török büfésfiú nagyon megörült nekem, mint az egyetlen vásárlónak, különösen attól jött lázba, hogy megtudta, hogy magyar vagyok, erre kaptam egy pohár guava szörpöt ajándékba, majd leguggolt a pult mögé, ahol 5 percig matatott, majd szomorúan közölte, hogy valaki kidobta a Budapestről szóló prospektusát, utána pedig elvarázsolta a visszajáró ötszázast. Ezek után eredeti szándékomtól eltérően inkább elvitelre kértem a kebabot. Az iskola jól telt, bár ezúttal a szakszervezetek volt a téma, ami itt japánban is unalmas, egyedül az újzélandi csoporttársamon, Gaynoron lehetett nevetni, aki elkezd egy mondatot, majd a felénél abbahagyja, azt mondja, hogy bocsánat, nem is ezt akartam mondani, és utána tényleg valami teljesen más mond. Pl: Ausztráliában a szakszervezeti tagok száma... bocsánat, nem is ezt akartam mondani,...mennyivel előbb kell bejelenteni a sztrájkot?
Iskola után mindig Kamakurában alszom, Kaya-san eddig minden héten átrendezte a házat, ezúttal beköltöztette a sógorom antiszociális nyulát a hálószobába, aki egyfelől elég büdös volt, másfelől egész éjjel olyan hangot adott, mintha újságot lapozna.
Mikor hazatérve másfél nap kihagyás után ismét felhúztam a szamaras forgót, Mr. Február örömében tombolva kalimpált a kezével és a lábával. Összehasonlításképpen, amikor megjöttünk Hongkongból, 4 nap távollét után engem egy félmosolyra érdemesített, de közben biztos valami olyasmire gondolt, hogy ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.
Apropo Hongkong, itthon várt egy levél a szállodától. Azt még előzményként el kell mondanom, hogy miután rátörtünk a kínai bácsira, a recepciós srác felajánlotta, hogy megvendégel minket egy italra, amíg kideríti, hogy melyik szobát adhatja majd végül nekünk. Szóval a levelet a szálloda ügyfélkapcsolati igazgatója írta, aki sajnálttal vette tudomásul, hogy italszámlánk rendezése nélkül távoztunk a hotelből, emiatt 36 dollárt utólag levont a bankszámlánkról, de kamatot nem számolt fel, mert reméli, hogy máskor is jövünk. Hát erre mondjuk várhat.

Itt pedig Mr. Február a tisztelgéssel búcsúzik a nagymamától:

Sakura, sakura

Azt hittem, hogy az agymra ment a szamaras forgó zenéje, amit Áron végtelenszer meg tud hallgatni, ugyanakkora lelkesedéssel, és már mindenhol halk zeneszót vélek hallani, de nem, tényleg szól a muzsika az utcán a lámpaoszlopokra szerelt hangfalakról, az évszaknak megfelelően a Sakura, sakura, egy női kórus előadásában.

Hungaricum

A Kirin üdítőital-gyártó cég egy igazi magyar finomsággal lepte meg fogyasztóit barackos-mangós gyümölcslé formájában.

さくら

Mr. Február dúdol

My Funny Valentine

Közeleg a バレンタインデー, azaz [barentaindee]. Ilyenkor a lányok csokit adnak a fiúknak, ez a giri chocolate, azaz kötelező csokoládé. Én most éppen csokitrüffel-készítés közben vagyok. Az alkalomra való tekintettel mindenből kapható szív alakú.

Érzelmi nyomásgyakorlás

"Don't rush for the train. It would be dangerous and embarrassing if you got caught between the doors."

Hong Kong

Azt kaptam főajándékként Eitől a szülinapomra, hogy elmentünk a hétvégére Hongkongba. A fényképezőgép sajnos itthon maradt, ezért hogy ne higgye senki, hogy csak kitaláltuk az egészet, készítettünk néhány telefonos képet, de ezek elég bénán sikerültek, azért a kalandok sokszínűsége majd remélem pótolja a képanyag hiányát.

Szóval péntek délután felültünk a röpülőre, ahol szuper ráadásként megnéztük a Burn after readinget, amit már régóta terveztünk. Éjfélre megérkeztünk a szállodába, felmentünk a szobánkhoz, betettük a kártyát a nyílásba, hangosan sípolt, majd nem történt semmi. Betettük a másikat is, hangosan sípolt, semmi. Lementünk új kártyáért, vissza, sípolás, semmi. Recepcióssal vissza, sípolás, semmi. Recepciós hozta a passkey kártyát, kinyílt az ajtó, az ajtóban megjelent egy kínai bácsi, aki cefettül káromkodott. Már-már szóra nyitottuk a szánkat, hogy elnézést, meg ilyenek, de a recepciós egy hirtelen mozdulattal rácsapta az ajtót a bácsira, felkapta a bőröndünket és bevágódott a liftbe. Az új szobánk - ami a 22. emeleten volt, és mint másnap kiderült, pazar kilátással rendelkezett a lóversenypályára - sikeres elfoglalása után elindultunk vacsorát kereseni. Az egyetlen nyitott vendéglátóipari egységben családi dínom-dánom volt, de megszavazták, hogy bejöhetünk, de mivel a szakács szabadságon van, ezért csak egyféle ételel szolgálhatnak, hot pottal, ami egy nagy melegvizes lábos, amiben mindenki magának megfőzi a káposztáját, halgombócát, kagylóját, satöbbijét és elég finom.

Szombaton reggel elsétáltunk a Time Square-re, majd tovább a kikötő felé. Útközben egy tini-horrorba illő élménnyel gazdagodtunk. Találtunk egy plázát, ahol a Toys R Us kedvező áraival hirdette magát. Kicsit furcsa volt, hogy alig lehetett megtalálni a bejáratot, hamar kiderült, hogy ez egy valódi kisértetüzlet, rajtunk kívül nem volt ott senki, minden bolt zárva volt és csak felfelé menő mozgólépcsők voltak, a lépcsőházba vezető ajtó mindenhol be volt zárva, és találtunk egy lifetet, aminek ki volt tépve a hívógombja. Ekkor hisztérikusan kezdtünk rohangálni, végül találtunk még egy liftet, ez viszont nem állt meg a földszinten, hanem egyből a szeméttárolóba vitt le bennünket. Síráshatáron visszamentünk a kiindulási emeletre, majd némi tanakodás után lerohantunk a felfelé menő mozgólépcsőn és kitörtünk az épületből. Kellett nekem ennyit hülyülni a horrorfilmekkel.

A hongkongi kirándulás egyik célja az is volt, hogy résztvegyünk Ei jóbarátjának és egyben kollégájának, Joelnek és egy taiwani kollégánknak, Hazelnek az esküvőjén. Ehhez azonban szükségünk volt egy szmokinghoz való ingre, amit az internetes kutatás szerint Mr. Yu szmoking és alkalmi ruha szabóságában a tokiói ár egyötödéért lehet beszerezni. Mr. Yuval már a múlt héten néhány emailt cseréltünk a méretekről, és ígéretet kaptunk arra, hogy nem csak a megfelelő méretű inget teszi félre nekünk, hanem övet és csokornyakkendőt is kapunk ("Dear custom. we are have yuo need the price are shirt-hk$220 Bowtie and cummerbund hk$320") Mr. Yu üzletének megkeresése a kizárólag túristalátványosságokra koncentráló térkép segítségével először nehéznek tünt, de egyben jó alkalom volt arra, hogy bebizonyítsam Einek, hogy az utcák névvel és házszámmal való ellátása remek nyugati találmány. Mr. Yu, aki úgy néz ki, mint Fushimishi professzor a Macskafogóban, nagyon meglepődött, hogy megtaláltuk a boltot. A sikeres vásárlást a világ legfinomabb sült kacsájával ünnepeltük, amire a világ legkevésbé HACCP-sztenderdek szerint üzemelő kifőzdéjében tettünk szert (pl. az edényeket a WC-ben mosogatták, vagy a mosogatónál lehetett pisilni, de legalább mosogattak).

Ezután elmentünk Kowloon szigetre, ehhez metrót vettünk igénybe, ahol annyira gyorsra van állítva a mozgólépcső, hogy csak győztünk kapaszkodni. Kowloon szigeten csomó piac van, pl. virág, madár, gyerekruha és aranyhal. Mi az utóbbi kettőre látogattunk el, a gyerekruhapiac valójában olyan, mint otthon a kínai piac, sok Disney feliratú ronda bébiruhát lehet kapni 200 forintnak megfelelő áron. Az aranyhal-piacon az aranyhalakat előre becsomagolják nagyon pici nejlonzacskókba, 3 perc alatt két döglött halat és egy döglött teknőst láttunk, ekkor eljöttünk.

Következő úticélunk a kikötő volt, ehhez végigsétáltunk egy nagyon hosszú bevásárlóutcán, ahol két ékszerbolthálózat vetélkedik egymással, konkrétan minden sarkon van egy-egy üzlet, úgy 2 km-n kersztül. Vicces érdekesség, hogy ami kínaiul ékszert jelent, az japánul rizssütit. A kikötőben megnéztük a világ legnagyobb állandó fényjátékát, ami egyáltalán nem olyan látványos, mint azt a weboldal alapján gondolná az ember. Utána pedig elmentünk az éjszakai piacra. Ez kevésbé érdekes, mint a taipei, mert itt a "párhuzamos importból" származó termékek vannak túlsúlyban (azért vettünk nekem egy jó kis majmos órát) de legalább nincs büdös. A piacon vacsoráztunk, és majdnem sikerült felugrani egy hazafelé tartó buszra, amikor észrevettük, hogy az összes vásárfiát otthagytuk a piacon, de szerencsére az éttermes bácsi megőrízte a zacskókat.

Vasárnap felmentünk a Csúcsra, ehhez egy nagyon vicces fogaskerekű vasutat vettünk igénybe, ami 45 fokos szögben megy a házak között (lefelelé nem fordítják meg az üléseket, hátrafelé már nem annyira vicces így ülni, a mögöttünk lévő apuka elzöldült és ki is szállt az első megállónál). Ettünk bazsalikomos eperfagyit, ami csak nekem ízlett.

Az utolsó állomás az esküvő volt, ami egy nagyon rövid szertartásból és egy nagyon hosszú, tízfogásos kínai vacsorából állt. Nagyon sok finom dolog volt, a legfinomabb a Supreme Soup volt, szerencsére a mellettem ülő nem szerette, és megehettem az övét is. A vendégek 50%-a családtag, 50%-a kolléga volt. Ez utóbbiak, az alkalomra való tekintettel kerülték a céges témákat, de más mondanivaló híján inkább csak egymást fényképezték különböző felállásban (most a hongkongi iroda, most a lányok minden irodából, most csak a szingapúri fiúk, stb), tánc nem is volt, és a vacsora után rögtön haza kellett menni, ami igaziból könnyebbség volt, mert másnap nagyon korán indult a gépünk.

Itthon közben az történt, hogy Mr. Február megfázott a nagymamánál és most szörcsög, köhög és nincs túl jó kedve, ma egész nap Weöres Sándor versekkel vigasztalódtunk.

Burgerliches Gesetzbuch

Ezt is jo reg nem irtam le.
Mikozben a konyvtarban okosodtam, sikerult kihallgatnom egy amerikai es egy japan diak kozotti eszmecseret, amiben az amcsi srac arrol probalta meggyozni tarsat, hogy a leghelyesebb, ha lazadunk a szuleink ellen, pl tole a multkor megkerdeztek, hogy mi az uj cime, de hat neki esze agaban sem volt megmondani, mert kik az o szulei, hogy ezt csak igy megkerdezzek. A japan csavo eloszor kulturalis kulonbsegekre hivatkozott, miszerint ez japanban nem szokas, majd arra, hogy vegul is a szulei fizetik a tandijat. Ebbol az amcsi srac azt szurte le hogy japanok gyavak.

Bibinba

Azt hittem, nem tudok kulonbseget tenni jo es nem annyira jo koreai etelkeszitesi modok kozott, de megis. Most ettem bibinbat, ami egy forro koedenyben osszesutott rizs, valami noveny, tojas es sok csipos szosz, persze kimcsivel, es a sinek alatti kifozdeben a koreai neni sokkal finomabbat csinal, mint ebben a puccosabb etteremben, bar itt autentikusan fem evopalcikak vannak es szol a koreai pop, most eppen a Fur Elise egy feldolgozasa.

Rendeles

Ma kiderult, hogy a multkor a varratszedesen a "visszarendelt betegeket soron kivul kezelik" allitas pusztan az akkori orvos kitalacioja, es akkor is es ma is valojaban bevagtam egy csomo idos neni es bacsi ele a sorban. Most viszont egy kozepesen kedves novertol megtudtam, hogy a tablan a kanjik (micisapkas kislany majusfaval, gazrezso a horgasz szeken) valojaban azt jelenti, hogy nem itt kell varakozni. Most visszaparancsoltak a sorba es pont egy szomeneses neni melle kerultem, akit sem az nem zavar, hogy lathatoan nem ertem, amit magyaraz, sem az, hogy modortalanul a telefonomat nyomkoraszva postolok.

Alice és a tintahal

Nemrég ment el Alice, tök jó, hogy jött, már rég nem beszélgettem-vihogtam ennyit lányos témákon: öltözködés/smink, a kínai népi gyógyászat fogásai, ezúttal a fogyókúrára kihegyezve, ki-kivel jár/szakít, stb. Nem is volt időm nagyon a főzésre, ezért azt az egyszerű, de ízletes rizottó-jellegű fogást találtam ki, hogy mindenfélét beleraktam a rizsfőzőbe (ami szerencsére nem tudja, hogy éppen mi fő benne, vagy legalábbis nincs rajta kis, figyelmeztető cédula, hogy csak rizst és vizet lehet beletenni), felhasználva ehhez a tegnap vásárolt bébitintahalakat is. Ugye már korábban jeleztem, hogy nem veszek többet nem-konyhakész tintahalat, de akkor most ezt kiegészítem a bébitintahalakkal. Nem szokott érdekelni az elfogyastásra szánt állatok lelke, és általánosságban elmondható az is, hogy ezek megvásárláskor már halottnak néznek ki, ezzel szemben a bébitintahalak szeme nagyon is olyan, mintha nemcsak hogy élnének, hanem bosszút forralnának, amiért a rizsfőzőbe szánom őket. Tök rosszul éreztem magam, amikor rájuk zártam a tetőt. A teljesség kedvéért elmondom, hogy olyan horrorfilmet is láttam, amiben egy óriás tintahal öldöste a tengerbiológus csoport tagjait.

Nincs valami sok.

Ezt most olvastam az IMDB-n a Van, aki forrón szeretiről.

Marilyn Monroe required 47 takes to get "It's me, Sugar" correct, instead saying either "Sugar, it's me" or "It's Sugar, me". After take 30, Billy Wilder had the line written on a blackboard. Another scene required Monroe to rummage through some drawers and say "Where's the bourbon?" After 40 takes of her saying "Where's the whiskey?", 'Where's the bottle?", or "Where's the bonbon?", Wilder pasted the correct line in one of the drawers. After Monroe became confused about which drawer contained the line, Wilder had it pasted in every drawer. Fifty-nine takes were required for this scene and when she finally does say it, she has her back to the camera, leading some to wonder if Wilder finally gave up and had it dubbed.

Christine

Ha fel kellene sorolni, hogy miért szeretek itt lakni, akkor azt is biztos felvenném a listára, hogy azért, mert itt minden úgy van becsomagolva, hogy tök egyszerű legyen kinyitni. Ez arról jutott az eszembe, hogy kaptunk Szingapúrból egy doboz csilis földimogyorót, amit ketten sokféleképpen próbáltunk kibontani, majd végül késsel kellett behasogatni a fóliát a tetején, hogy azután elvághassam a kezemet az éles peremmel. Persze lehet, hogy Szingapúrban nem csak rágózni, hanem mogyorót enni sem szabad az utcán, és az állam így vigyáz a lakosokra, nehogy 5000 SGD-t kelljen fizetniük tiltott földimogyorózásért.

Más. Áron kapott egy termetes nyulat, aki altatódalt játszik:


Elvileg a hasán kell megnyomni egy gombot a beüzemeléshez, gyakorlatilag ha van benne elem, akkor teljesen random módon kapcsol ki-be, akár az éjszaka közepén is. Elég félelmetes. Gondoltam, nevezhetnénk Christine-nek. Bár láttam egyszer egy másik jó kis horrorfilmet is, amiben egy hasonló módon életre kelő lift szedte az áldozatait, de annak szerintem nem volt neve.