Alice és a tintahal

Nemrég ment el Alice, tök jó, hogy jött, már rég nem beszélgettem-vihogtam ennyit lányos témákon: öltözködés/smink, a kínai népi gyógyászat fogásai, ezúttal a fogyókúrára kihegyezve, ki-kivel jár/szakít, stb. Nem is volt időm nagyon a főzésre, ezért azt az egyszerű, de ízletes rizottó-jellegű fogást találtam ki, hogy mindenfélét beleraktam a rizsfőzőbe (ami szerencsére nem tudja, hogy éppen mi fő benne, vagy legalábbis nincs rajta kis, figyelmeztető cédula, hogy csak rizst és vizet lehet beletenni), felhasználva ehhez a tegnap vásárolt bébitintahalakat is. Ugye már korábban jeleztem, hogy nem veszek többet nem-konyhakész tintahalat, de akkor most ezt kiegészítem a bébitintahalakkal. Nem szokott érdekelni az elfogyastásra szánt állatok lelke, és általánosságban elmondható az is, hogy ezek megvásárláskor már halottnak néznek ki, ezzel szemben a bébitintahalak szeme nagyon is olyan, mintha nemcsak hogy élnének, hanem bosszút forralnának, amiért a rizsfőzőbe szánom őket. Tök rosszul éreztem magam, amikor rájuk zártam a tetőt. A teljesség kedvéért elmondom, hogy olyan horrorfilmet is láttam, amiben egy óriás tintahal öldöste a tengerbiológus csoport tagjait.