Török büfé, welcomedrink és egyebek

Tegnap iskolába menet betértem egy török büfébe, merthogy már ezer (2) éve nem ettem kebabot. A török büfésfiú nagyon megörült nekem, mint az egyetlen vásárlónak, különösen attól jött lázba, hogy megtudta, hogy magyar vagyok, erre kaptam egy pohár guava szörpöt ajándékba, majd leguggolt a pult mögé, ahol 5 percig matatott, majd szomorúan közölte, hogy valaki kidobta a Budapestről szóló prospektusát, utána pedig elvarázsolta a visszajáró ötszázast. Ezek után eredeti szándékomtól eltérően inkább elvitelre kértem a kebabot. Az iskola jól telt, bár ezúttal a szakszervezetek volt a téma, ami itt japánban is unalmas, egyedül az újzélandi csoporttársamon, Gaynoron lehetett nevetni, aki elkezd egy mondatot, majd a felénél abbahagyja, azt mondja, hogy bocsánat, nem is ezt akartam mondani, és utána tényleg valami teljesen más mond. Pl: Ausztráliában a szakszervezeti tagok száma... bocsánat, nem is ezt akartam mondani,...mennyivel előbb kell bejelenteni a sztrájkot?
Iskola után mindig Kamakurában alszom, Kaya-san eddig minden héten átrendezte a házat, ezúttal beköltöztette a sógorom antiszociális nyulát a hálószobába, aki egyfelől elég büdös volt, másfelől egész éjjel olyan hangot adott, mintha újságot lapozna.
Mikor hazatérve másfél nap kihagyás után ismét felhúztam a szamaras forgót, Mr. Február örömében tombolva kalimpált a kezével és a lábával. Összehasonlításképpen, amikor megjöttünk Hongkongból, 4 nap távollét után engem egy félmosolyra érdemesített, de közben biztos valami olyasmire gondolt, hogy ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.
Apropo Hongkong, itthon várt egy levél a szállodától. Azt még előzményként el kell mondanom, hogy miután rátörtünk a kínai bácsira, a recepciós srác felajánlotta, hogy megvendégel minket egy italra, amíg kideríti, hogy melyik szobát adhatja majd végül nekünk. Szóval a levelet a szálloda ügyfélkapcsolati igazgatója írta, aki sajnálttal vette tudomásul, hogy italszámlánk rendezése nélkül távoztunk a hotelből, emiatt 36 dollárt utólag levont a bankszámlánkról, de kamatot nem számolt fel, mert reméli, hogy máskor is jövünk. Hát erre mondjuk várhat.

Itt pedig Mr. Február a tisztelgéssel búcsúzik a nagymamától: