Free Willy!

Ma ellátogattunk az akváriumba, hogy megnézzük a június végén született kisdelfineket, akik amúgy már nem voltak olyan nagyon kicsik (kábé Klippan kanapé nagyságúak), és zsenge koruk ellenére már megbízhatóan tudtak tapsolni, fröcskölni és a farkukkal integetni. Lehet, hogy minden aquaparkot lelkiismeretlen, haszonleső állatkínzók üzemeltetnek, akik nem veszik tekintetbe a delfinek természetes szükségleteit, és így az egyetlen erkölcsileg helyeselhető magatartás, ha az ember a delfináriumhoz láncolva követeli az állatok szabadonbocsátását, mi mégis nagyon jól szórakoztunk. A delfinshow két részből állt, az elsőben 4 vizitündérnek öltözött lány énekelt és táncolt és a delfinek néha ugráltak (ezen azok az unatkozó apukák szórakozhattak a legjobban, akik már fél órával a show kezdete előtt pokróccal stoppolták a helyet a családnak), de a második részben (ún. "Splash Show") szerencsére többet szerepeltek a delfinek, sőt, egy nagy fóka is mórikálta magát. A kisportolt felsőtestű fiatalemberek síppal és derékra kötött halastarisznyával pedig valódi delfintréner benyomását keltették, ellentétben a vízhatlan sminkben kánkánozó tündérekkel. Amúgy a delfinek is jól érezhették magukat, mert amíg a személyzet a pingvinshow-t készítette elő, maguktól is gyakorolták az ugrálást és a szinkronúszást.

100!!!

100 cm a kerülete a pocakomnak! Mangószörppel ünnepeltünk.

Online banking

Már rég nem használtam a lengyel bankszámlámat, gondoltam, megnézem, mi a helyzet. Igen ám, de idő közben elfelejtettem a User ID-met, ezért a rákattintottam a "Forgot your User ID?" ikonra, ahol néhány bevezető kérdés megválaszolása után a "Please enter your User ID" mezőhöz értem. Dolgomvégezetlenül távoztam.

Nem költözünk

Ma a közértbe menet észrevettük, hogy a tengerparti úton lévő hiper-szuper apartmanházban (uszoda, portaszolgálat, garázs) kiadó egy lakás, kis kerttel, remek rálátással az óceánra. Hogy megvitassuk egy lehetséges költözés mellett és ellen szóló érveket, kiültünk a szomszédos cukrászda teraszára és felfegyverkeztünk eperfagyival. Még a fagyi felénél sem jártunk, amikor az tünt fel, hogy kimondottan kiabálnom kell, hogy túlharsogjam az út forgalmát. Megegyeztünk, hogy nem sok értelme van egy olyan kertnek, ahol üvöltözni kell este 7-kor is, hogy halljuk egymást az autóktól, szóval nem költözünk.

Pálmaház

94% a páratartalom, hála a 4 napja tartó esőnek. Nem tudom mi lesz 100%-nál, talán víz alá kerülünk, de ennél rosszabb nem lehet.

Csönd

Ei egy hétig nem beszélhet a polipműtét miatt, ma van a 4. nap. Elvileg mára már jól belejöttünk a jelbeszédbe - már ilyen komplikáltabb dolgok is mennek, mint pl a magyar olimpiai csapat eddig 10 érmet nyert - de igaziból egyre frusztrálóbb.

Meglepetés!!!

Ezt kaptam a férjemtől, pedig nincs is születésnapom!


Borzasztóan örülök. Kiegészítő jó hír, hogy a pianinóhoz járt egy válogatás kotta is, amiben egy csomó olyan darab van, amit valaha játszottam, szóval egyből a billentyűkhöz is ültem. Mondjuk a 10 év kihagyás az 10 év kihagyás...

A másik meglepetés, hogy a postás egy hatalmas doboznyi kismamaruhát hozott, a feladó egy jelöltem, 3 gyerekes anyuka, aki egyszer említette, hogy majd küld egy pár dolgot, mert ő már nem szeretne több gyereket, és most megérkezett fél gardróbnyi tök csinos ruha.

Sex and Tokyo

Ma a férjem elvitt a Sex és NY premier előtti vetítésére - bizony, itt majd csak aug 23-án mutatják be. A sorozatot nagyon szeret(t)em (bár mindig viccesebb volt, amikor szingli voltam), Japánban mérsékelt sikert aratott, a filmen is - csúcsidős vetítés Ginzában - csak kábé 50 néző volt. Ahogy itteni moziélményeim mindegyikén, kizárólag az én nevetésem volt hallható a nézőtéren (Ei a polip-kaland miatt sem beszélni, sem nevetni (hangot kiadni) nem tud egyelőre). Olyannyira jól szórakoztam, hogy nem vettem észre, hogy időközben volt egy kicsi földrengés, és nagyot csodálkoztam, amikor a mozitól két utcányira belekerültünk a Marounochi Centerből evakuált emberek tömegébe, még frappánsan meg is jegyeztem, hogy pont olyan nagy a tömeg, mint földrengés után (nem dőlt össze semmi, de ilyenkor pár helyen rutinból kiürítik az épületeket).

Fotók

Mivel a Zsuzsi a Fogtündérrel fenyeget, ezért gyorsan csináltam néhány fotót a lakásról, ezen belül is a nappaliról. Áron szobája rendezés alatt van, még csak ma vitték el a szemetesemberek a régi ágyat. Magunkról nem tudtam fényképet készíteni, mert Ei ma ment be a kórházba, hogy megválljon a poliptól, de ha hazajön és felépül, akkor ezt is pótolni fogjuk.

Istenem, India!

Ma negyedjére főztem indiait, és negyedjére szúrtam el. Eddig legalább tudtam, hogy miért - túl sok a.../túl kevés a... - most viszont a lencse nem akar együttműködni. Tanácstalan vagyok, és asszem maradok az európai konyhánál, legalább senkinek sincs összehasonlítási alapja hozzá a szűk családban...

A fogmosás óráról még nem írtam, pedig minden tekintetben beigazolta a várakozásokat: nagyon vicces volt. 10 fogmosó anyukára 5 körzeti nővér és 1 fogorvos jutott, először elméleti alapvetés volt a fogmosás hasznosságáról és undorító fényképeken kellett felismerni különböző elváltozásokat. Majd következett a gyakorlati foglalkozás, először gyorsan átvettük, hogyan kell tartani a fogkefét - mint egy tollat -, és milyen erősségű nyomást kell gyakorolni az ínyre - enyhe -, majd meg kellett mutatni, hogyan mosunk fogat otthon, és ezt a nővérek korrigálták, majd egyénre szabott tanácsokat is adtak a mozdulatokra és fogkefe kiválasztására. Majd bemutattak néhány extrás eszközt, amiket én bevallom, még sosem láttam, pedig nem vagyok kezdő a fogmosásban. Ilyen volt a minikefe, ami oyan, minet egy nagyon-nagyon pici üvegmosó kefe, és az előre kifeszített fogselyem - a nehezen hozzáférhető helyek tisztítására. Majd a doktorbácsi mindenkit megvizsgált és megmondta, hogy mi a teendő - pl. nekem el kell távolítani az alsó metszőfogamról a fogkövet - ami a helytelen kefekezelés miat alakult ki. A fognyűvő manó idén sem támadott meg. A nyelvi nehézségeket - mert azért ilyenek is voltak - úgy győztük le, hogy az egyik nővér egy fogászati szótárban megmutatta a kérdéses kifejezéseket. Sajnos egy japán szakkifejezés sem ragadt rám, én viszont megtanítottam a csoportnak a wisdom teeth és a gum margin szavakat. Szeptember végén lesz a következő foglalkozás - számolom a napokat.

Síppal, dobbal

Gonosz kisgyerekek már 3 napja gyakorolnak egy rettentő monoton dallamot a fenti hangszerekkel az erkély alatt.

Spray

Ma voltam terhesgondozáson, ami különböző okok miatt bő 4 órát vett igénybe. Mivel csomó papírt kellett magammal vinnem, a könyvem már nem fért be a táskába, amit nagyon bántam a váróteremben. Miután "kiolvastam" az összes babaáruház összes katalógusát (és megtaláltam amúgy az ideális babakocsimodellt), jobb dolgom nem lévén az embereket nézegettem. A pálmát az a házaspár vitte el, ahol a feleség a kinti 38 fokos hőség ellenére kötött sapkát viselt, a pasi pedig a fejközépi tonzúra-szerű kopaszodást úgy próbálta (sikertelenül) leplezni, hogy fekete sprayvel fújta le a hajhiányos felületet.

Celeb

Ma azt álmodtam, hogy meghívnak egy nagy nézettségű talkshow-ba, ahol a varrás terén szerzett tapasztalataimról mesélek, és be is mutatom a babzsákpárnákat. A riporter azon kérdésére, hogy mi lesz a következő nagy kihívás, azt feleltem, hogy legközelebb jobban figyelek arra, hogy a minta jól érvényesüljön.

Boshi Techo és a Fogtündér

Ma az anyósom elkísért a helyi egészségházba, hogy lecseréljük a japán terhesgondozási füzetemet (boshi techo) egy japán-angolra, mert hogy igénylésre ilyen is van. Kaptunk még 5 másik kiskönyvet, a rajzok alapján a helyes gyermekgondozásról, de ezek mind japánul vannak, ezért majd csak este tudom meg, hogy miről is szólnak.

A terhesgondozás során legalább egy alkalommal el kell látogatni a fogmosás órára, a hétfői 1-es csoportba lettem beosztva - a hatékonyság miatt ezek kiscsoportos foglalkozások, max 10-en mehetnek egyszerre, egy alkalom 90 perc, saját fogkefét vinni kell. Alig várom, hogy megtudjam, mit oktatnak a fogmosásról másfél órában.

Hazafelé találtam egy bazi nagy illatszerboltot, és most már biztosan állíthatom, hogy Japánban ismeretlen fogalom a golyós dezodor - eddig azt hittem, hogy a helyi kis boltban nem tartanak, de ennél átfogóbb kínálatú illatszerboltot nehéz lenne találni. Hogy egész pontos legyek, a dezodor, mint olyan nem túl népszerű, egyetlen márkát láttam (Ag+, ha ez bárkinek is mond bármit), és ezt közvetlenül a harisnyák mellett találtam, remélem, tényleg dezodor és nem lábspray.

Házitündér

Az elmúlt 10 napban mást sem csinálok, mint lakást rendezek és takarítok és mindezt nagy élvezettel. Már-már gyanakodtam, hogy Jóbarátok-Monicává változtam, de ma elértem a szaturációs pontot, és a következő egy hétben semmit sem szeretnék letörölni, kimosni, sorba rakni, összehajtogatni vagy kiválogatni.

Arts and Craft hétvége

Minden pénteken kezdődött, amikor is a Tokyu Hands nevű áruházban cél nélkül shoppingoltam - itt leginkább olyan dolgokat lehet kapni amik a vicces és a hasznos határmezsgyéjén helyezkednek el, pl innen van a kutyás hangfalam, Alice makarónikészítője, Apukám gurulós ébresztőórája - szóval itt shoppingoltam, amikor is megláttam Personal Mishint, az egyfunkciós minivarrógépet. Personal Mishin a varrógépek evolúciós létráján a lábbal hajtós Singer utáni fokon áll, ez pont megfelel az én varrótudásomnak. Varrógépet utoljára Artner Erzsinéni "kézművesség" óráján láttam, majd a Nagyi segítségével elkészítettem a vizsgafeladatot, ami egy lapszoknya volt, a viszonylag primitiv fazon és a Nagyi közreműködésének ellenére a végeredmény tré lett. A vásárlásra a kalandvágyon túl az is ösztönzött, hogy még a múlt héten némileg felelőtlenül igennel válaszoltam arra a kérdésre, hogy tudok-e függönyt varrni, és vettünk csomó függönyanyagot, és még új huzatra valót is a babzsákpárnákhoz. Szóval Personal Mishin és én hazamentünk, és nekiláttunk először a babzsákhuzatoknak. A méretvételt eredetileg úgy terveztem, hogy majd lehúzom a régi huzatot, megmérem és kiszabom, ehhez képest a régi huzatot nem lehetett leszedni, illetve nem huzat volt, hanem az egyetlen réteg. Babzsákot lemérni elég macerás, mert mindig változtatja az alakját, de végül sikerült. Szombaton került sor a szabásra és a varrásra, inkluzíve cipzár, amit most csináltam életemben először. Egyáltalán nem néz ki bénán, sőt, még azt is rá lehetne fogni, hogy boltban vettük (ha nem is az International Design Centerben, de mondjuk a Skálában). Vasárnap következtek a függönyök, ami kevésbé gondolkodtató, viszont annál unalmasabb feladatnak bizonyult, és gyorsan rájöttem, hogy Anyukám ezzel miért fordul varrónőhöz. De végül mára ez is meglett, kicsit csüng, mert nem volt elég karika a karnison, de ezen majd javítok.

Craft kategóriában összeszereltük a bútorokat, a Gulliver kiságy gyorsan megvolt, de a mi ágyunknál kiderült, hogy a központi merevítő izét nem gyűjtöttük össze a piactérről, ezért félúton megrekedt a szerelés. A Vevőszolgálat 20 perces tanakodás után azt az ötletet adta, hogy talán menjünk be személyesen és hozzuk el. Az újabb félnapos túra roppant fárasztó volt, de igazán megérte, mert egyrészt igen szép, másrészt nagyon kényelmes. A régi ágyat szétszereltük, most az újabb kihívás, hogy hogyan váljunk meg tőle a szelektív hulladékgyűjtés szellemében. A szemétkatalógus (23 oldal) az ágy kategóriában csak annyit mond, hogy ez bizony "Special Large" elem, és fel kell hívni a szemétszolgálatot. Azt, hogy esetleg csak úgy levisszük a szeméttárolóba, az illegális hulladéklerakás idézett tényállásának ismeretében (10 millió jen büntetés / 5 évig terjedő szabadságvesztés) elvetettük.

És hamár így benne voltunk a kézimunkázásban, seperc alatt összedobtam a céges házifeladatomat: a munkaverseny eleredményjelző tábláját. És a legjobb az egészben, hogy a versenyben az én részvételem ezzel le is zárult.

Láncos kutya

Az a gonosz igazgatóbácsi, akiről a múltkor írtam, most a még nála is gonoszabb vezérigazgatót uszította ránk. A vezérigazgató hosszú és udvariatlan hangú levelet intézett hozzánk, amiből megint kiderült, hogy én zsarolom a jelölteket, a főnököm pedig az amerikaiak láncos kutyája, aki kémkedik a japán irodáról, de majd meglátjuk, hogy hogy végzik az ilyenek, mint mi. A főnököm szerint a vezérigazgató megőrült és most már senkinek a javát sem akarjuk azzal, hogy összehozunk egy kötetlen találkozót.

Hanabi

Kedden volt helyi Hanabi, azaz tüzijátok fesztivál Enoshimában. Augusztus a tüzijáték szezonja, minden magára valamit is adó település saját programmal készül. A mienk igen látványos volt, a rakétákat két hajóról lőtték fel, amik PONT szemben voltak a tetőterasszal, így igen kiváló - és kényelmes - helyünk volt, ahonnan nemcsak a tüzijátékot élvezhettük, de kicsit sajnálkozhattunk is azokon, akik a parton ácsorognak a tömegben. Az este 7-kor kezdődő show-ra fél négykor már masszív tömeg gyűlt össze, ilyenkor tradicionálisan yukatába öltözve (még soha nem láttam két egyforma mintájút), estére teljesen megtöltve a tengerpart 4 kilóméterét. A hangulat jobbfajta Robbie Williams koncertét idézte, az emberek teljes erőből sikítoztak és tapsoltak minden lövés után, a legnagyobb sikert a négyszínű giga- és a rózsaszín nyuszi alakú rakéták aratták. Mondjuk óriáskirály is volt.

Itt pedig mi vagyunk láthatók yukatában. Megjegyzem, a yukata kényelmesebb minden kismamaruhámnál, kár, hogy segítség nélkül nem tudom felvenni.

Smile Card

Kaptunk a banktól egy Smile Card-ot, azaz egy univerzális bevásárlókártyát, amivel a összes éjjelnappali hálózatban lehet fizetni, függetlenül attól, hogy ott milyen kártyát fogadnak el. Ma Sunkusban a rasztahajú eladófiú nem hogy nem mosolygott, amikor nyújtottam a kártyát, de úgy nézett rám, mintha Gazdálkodj okosan! pénzzel próbáltam volna fizetni.

Sealife

Erről már régóta akartam írni... A lakás tök közel van az Enoshima Akváriumhoz, ahol mindenféle érdekes halakat lehet látni, pl:


A téma megihlette a ház tulajdonosát is, aki saját kezűleg festette a lépcsőház falára ezt:

IKEA élmény

Tegnap összeszedtük minden bátorságunkat, és elmentünk az IKEA-ba. Ez kocsi nélkül Japánban nagy rákészülést igényel, mert bár "csak Yokohamáig kell menni", Yokohama valójában kicsit nagyobb, mint Budapest, és a városon belül még nagyon sokat kell utazni ahhoz, hogy a külvárosban lévő bútorparadicsomba jussunk. Mivel az árak magukért beszélnek, azért mégis elszántuk magunkat.

Persze az IKEA Yokohamában is pont úgy néz ki, mint Budaörsön, ezért a globalizációnak hála fél napra Európában éreztem magam. Vicces volt látni a yukatát (kimono-light) viselő japán nőket, amint Klippant próbálgatják. Én akartam paparazzo-képeket készíteni a kulturális sokféleség szemléltetésére, de Ei szerint ez illetlenség.

A felnőttek új ágyat kaptak (Malm - fehér, pedig először azt hittük, ez ki van zárva), a kisbaba pedig ágyat, kiskádat, meg egy csomó minden aranyos és/vagy hasznos dolgot a Kids' IKEA részlegből. Sajnos a forgatagban elveszett a kiságyról szóló megrendelő lap, emiatt plusz másfél órát töltöttünk a Vevőszolgálaton. Összesen 3 zsáknyi "Jaj, ez milyen hasznos/jópofa/vidám dolgot tettünk a kosarunkba, hogy azután kiderüljön, hogy ezeket nem bírjuk el. A házhozszállításhoz a cuccokat papírdobozba kell csomagolni (ez úgy derült ki, hogy a kiskádba feltornyozott, majd csomagolópapírral gondosan körbetekert egységünket hosszas alkudozás árán sem tudtuk elszállíttatni). A házhozszállításnál is a "lapra szerelés" a koncepció, tetrisesek biztos előnyben vannak, amikor a 30 különböző alakú tárgyat minél jobb helykihasználással próbálják egy hosszú és lapos dobozba beletölteni, de mi sem maradtunk szégyenben, végül 3 dobozzal megúsztuk, a tükör, a bébijátszótér és a nyári paplanok metróztak csak velünk. Szállítás kedden!

Ó, IÓ, CIÓ!

Ma volt az utolsó irodai munkanapom, most nagyon örülök. Tegnap ugyan utolsó metróval jöttem haza, mert a "gyorsan beszéljünk meg mindent" kissé elhúzódott, de ma elég kellemes volt. Ennek két oka is volt: kedves kollégáim meghívtak ebédelni, a korábban már említett Ciccolina nevű olasz vendéglőbe mentünk. Ciccolináról (és a politikai karrierjéről) majdnem mindenki hallott, igaz, azt hitték, olasz (mondjuk ezen az imidzsen sokáig is dolgozott). Az étterem csalódásunkra csak a nevét kapta a sztárról, és a boa-oboa helyett is Madonna szólt. Viszont nagyon finom pizzát sütnek - ami Japánban ritkaságszámba megy, mert itt keksz-szerú tésztát csinálnak némi feltéttel, ezt apróra vágják, hogy azután pálcikával egyék. Mindenki mondott kedves dolgokat, hogy hiányozni fogok, meg visszavárnak, és hogy azért jöjjek sokat látogatóba.

A másik ok, hogy ebéd után rögtön jött a fél nap szabadság következett, ti. ma volt az első szülőfelkészítő tanfolyam. A kórház ELTE-hangulatú előadótermébe zsúfolódott be sok leendő apuka és anyuka, a bába pedig mindenkinek tudta a nevét, ami szerintem elég nagy szám, mert eddig max kétszer találkozott a kismamákkal. Az előadás két részből állt, az első felében a kórházi tartózkodásról volt szó, ezt elég sok mutogatás kísérte a különböző furcsa ruhadarabokról, amit a szülés előtt, közben és után kell viselni, így kábé 30%-ban tudtam követni, de a második órában, a hogyan vigyázzunk az egészségünkre részből egy kukkot sem értettem, viszont nagyon elfáradtam a nagy figyelésben és a melegben (a légkondiszerelő bácsi az utolsó 10 percben érkezett, és akkor már mindegy volt).

Előadás után elmentünk a nagy idegennyelvű könyvesboltba Shinjukuba, hogy vegyünk egy szakácskönyvet, amiben koleszterinszegény ételek vannak, mert az orvosi vizsgálaton kiderült, hogy Einek borzasztó magas a koleszterinszintje. Hát nagyon pöpec egy szakácskönyv, mondhatom, alig várom, hogy kipróbáljam (bár fagylalttorta nincs benne).

Mivel a koleszterinszegény életformára holnaptól térünk rá, ma búcsúestét tartottunk és magyar étterembe mentünk, ahol a japán szakács nagyon finom körözöttet, gulyáslevest és lángost csinált, a töltött káposzta átlagos volt és a lecsó meg finom volt, de nem lecsó. De azért olyan volt, mintha kicsit hazamentem voltam, csudálatosan szép Hollóházi porcelánnal terítettek, szóval klassz kis este volt.