Choux-choux bolondság

Tegnap este találtunk egy príma lakást az interneten, fel is kerekedtünk, hogy megnézzük. Az ügynökségen mindent megbeszéltünk, majd a főügynök bemutatott egy idős hölgyet, akinek az volt a feladata, hogy kocsival elvigyen minket a lakáshoz. Az állomástól gyalog 15 perces utat autóval végül másfél óra alatt sikerült megtennünk, mert a néni friss jogsis lévén nem nagyon tudta értelmezni a KRESZ-táblákat, többször is zsákutcában kötöttünk ki, majd úgy elkeveredett, hogy csak telefonos segítséggel talált vissza a városrészhez.

Az ügynökség fényképésze remek szögből kapta le az épületet, mert sem az 50 férőhelyes parkoló (kilátás a félkör alakú erkélyról), sem a káposztaföld (kilátás a hosszúkás erkélyről) nem látszódik rajta. Bár ha jobban belegondolok, egy káposztaföldi kilátás Tokió közepén végül is elég exkluzív dolog. Visszafelé induláskor a néni - állítása szerint - nem vette észre sem azt, hogy én éppen Mr. Februárt aplikálom be a gyerekülésbe, sem azt, hogy két ajtó is nyitva van, és nagy gázfröccsel elindult. Szerintem viszont megpróbált eltenni minket láb alól, nehogy hírét keltsük a káposztáknak.