Karrier expo és nyúlketrec

Vasárnap, mint jó fejvadászokhoz illik, úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a Tokiói Kereskedelmi Kamara (a továbbiakban TKK) által szervezett állásbörzére. A TKK nagyon szerencsétlen helyen van, csomószor át kellett szállni és utána még sokat gyalogolni, természetesen most is esett az eső, mint mindig, ha a babukával kiruccanunk. De végül megérkeztünk és kicsit meglepődtünk, amikor a liftbe beszállt velünk egy fickó, karján egy egyméteres Barbie babával, de végül is mi meg egy csecsemővel voltunk, ami szintén nem tartozik az álláskeresők klasszikus fegyvertárába. Akkor meg még jobban meglepődtünk, amikor a liftből alig tudtunk kiszállni a gyerekkocsival, mert egy másik fickó éppen egy nagy, ezüstszínű szárnyat próbált magára erősíteni. Viszont ennek fényében akkor már nem lepődtünk meg olyan nagyon, amikor kiderült, hogy ezen a héten az országos játékkatona vásár, vagy valami nagyon hasonló került megrendezésre a TKK-n, és az állásbörze a jövő héten lesz.

A családfő elfoglaltsága miatt rám hárult az anyósom születésnapi ajándékának kitalálása és beszerzése. Mivel az antiszociális nyúl beltéri kisállattá nőtte ki magát, és a ketrece, ami a kábé húsz éve kimúlt kutya kerti játszókájából lett átalakítva, az én szememben veszélyes fertőzések első számú forrása, úgy döntöttem, hogy a megfelelő ajándék egy új nyúlketrec lesz. Egy gyors piackutatás lefolytatása után a fujisawai állatkereskedés akciós ajánlata mellett döntöttem. Miközben az eladóval a hobbinyulak tartásáról beszélgettem (ez valójában abból állt, hogy az eladó megpróbált meggyőzni arról, hogy a 3x annyiba kerülő luxusketrecet vegyem meg), Mr. Február egyenlő mértékben osztotta meg figyelmét a csaholva tomboló kutyák és a saját lába között. Mire sikerült nyélbe ütnünk az üzletet, ismét eleredt az eső, és mivel fél kézzel a gyerekkocsit toltam, fél kézzel pedig a 1x0.6x0.6m-es ketrcetet vitttem, sikerült bőrig áznom. Mondanom sem kell, nem kezdtem el jobban szeretni a nyulat.