szajré - part 2

Az újsághírdetésre kizárólag olyan válaszokat kapok, hogy ugyan nem kell az x dolog, de szívesen lesz valaki a levelezőpajtásom. Pedig nem a Garfield magazin középső lapján tettem közzé, hanem a Pesti Est helyi megfelelőjében, aminek van egy direkt erre szakosodott felülete.

csak azt szeretném tudni

hogy itt miért nincsenek rászorulók? Egy hete házalok a tutifrankó háztartási gépeimmel (incl. újsághirdetés) és egy mikró nem sok, annyit sem sikerült elajándékoznom. Én tökre örültem volna, ha 3 éve nem kellett volna az összes spórolt pénzemen ilyen cuccokat vennem. Most meg fizethetek egy hűtőnyit, hogy az önkormányzat elszállítsa a használtháztartásigép-telepre, ahol gondolom tüzet raknak belőlük, vagy jobb esetben beépítik őket egy következő mesterséges szigetbe. És hát azt sem lehet, hogy csak úgy levisszük a ház elé és elszaladunk, mert amilyen a formám, tuti lebuknék, illegális szemétlerakásért lecsuknának és akkor sem hagyhatnám el az országot, ha történetesen lenne repülőjegyem.

f*ck austrian airlines

Amikor egyszer egy BA Tokió-Bp jegyet nem használtam fel és vissza akartam kapni a zseton egy részét, akkor a BA-s ügyintéző, aki végül pénzt nem adott vissza, nagyon örült, hogy megmondtam előre, hogy nem fogom felhasználni a jegyet. Gondoltam, most is jó arc leszek, megmondtam az AA-nak is, hogy nem haszánljuk majd a visszajegyet, a pénzt nem is eröltettem. Erre, ahelyett, hogy mondjuk azt mondták volna, hogy köszi és eladják a jegyet valaki másnak, azt mondta egy fejhangú ügyintézőnő, hogy ekkora szemétséget még nem is hallott, mert direkt azért volt ilyen olcsó a jegy (nem volt olcsó), mert oda-vissza útra szól és most akkor töröl az utasok listájáról és majd megnézi, hogy mikor van olyan gép, amire még két utas felfér (Mr. Február, aki 60%-ért utazik, csomagot nem vihet, külön ülést nem kap, gyerekmenü nincs, szóval igazán problémás eset), ezt követően pedig kiszámlázza büntetést. Hogy mi van????? 1. miért fáj az a légitársaságnak, hogy én kifizettem egy jegyet, amit aztán nem használok? 2. mi a tetves francért nem mehetünk az eredeti géppel (jan 9-et határozták meg, mint leghamarabbi járatot)? 3. miféle bírságolásról beszélünk? Lehet, hogy azóta Einek végül sikerült velük beszélni és minden megoldódott, csak én még nem tudok róla, de most vérnyomásproblémákkal küzdök és legszívesebben kiállnék az erkélyre és onnan skandálnám, hogy dögöljön meg az összes légitársaság összes ügyintézője, valamint azok is, akik a fenti process-t kitalálták.

Őrnagy úr Karácsonya

Ma átjött az anyósom hogy lekösse Mr. Februárt, így zavartalanul dobozolhattam. Amíg sétálni voltak, szétszereltem a rakétaporszívóautót és jól bedobozoltam. Aztán a szerződés apróbetűs részének értelmében a nem a szállítmányozó cég dobozába dobozolt cuccokat kidobozoltam, majd bedobozoltam őket a megfelelő = biztosítással ellátott dobozokba. Aztán még egy pár dolgot szétszereltem, néhány törékeny dolgot pizsamába csomagoltam és - meglepetés - bedobozoltam. A súly nem számít, csak a méret, ezért remek technikákat találtam ki arra, hogy mi mibe fér bele, stb.

Szombaton átjön a család, hogy megünnepeljük a Karácsonyt. Mivel úgyis jól ráérek, ezért egy újabb piskótatekercset gyártok majd, ami az itteni karácsonyi süti, de szerencsére gyorsabban elkészül, mint az ember gondolná. Ezt azért csináljuk, hogy én örüljek, mert biztos nehéz nekem Karácsony nélkül. Igaziból nagyon aranyos gondolat, de én jobban örülnék, ha mindenki átjönne, aztán piskótatekercsezés helyett egy nagy, közös, családi dobozolásba fognánk.

Költözés

Szóval, a hétvégén úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk, de nem ám júniusban, vagy augusztusban, hanem 2 hét múlva. Ezért most nekiláttunk a dobozolás-szortírozás kettős projektnek. Hazaszállítani a dolgokat tök sokba kerül, kidobni a dolgokat ezzel szemben szintén tök sokba kerül. Ezért most felállítottam egy szigorú rendszert, "mindenképpen vinni", "talán" és "túladni rajta" kategóriákkal, és nagyon megkeményítem a szívemet minden esetben. Amúgy ezért is jó a rövid intervallum, mert kevés idő marad a cuccok gyászolására.

Szombaton kértem árajánlatot egy csomó cégtől, három válaszolt, volt egy, aki az email alapján felmérte a lehetséges köbmétert, és 400.000 jenben állapította meg a díjat (ezt kaptam meg először, és majdnem infraktust kaptam), aztán volt egy, akinek az ajánlata 90.000 az első + 68.000 minden további köbméter volt, ez kicsit barátságosabb, aztán egy Robert nevű srác is írt, hogy ilyen családi fuvar esetén 60+53.000 az ár. Ennek nagyon megörültem, kértem, hogy valaki szálljon ki felbecsülni a köbmétereinket. Tegnap kiszállt Jeremy, ekkor még nem tudtuk, hogy maga a Country Manager. Nem kicsit kámpcsirodott el, amikor mondtam, hogy hát lenne ez a két légkondi, meg kábé 5 doboz, aztán ha belefér, akkor még ez meg az. És a ruhák? És a frigó? És a mosógép???? Mondtam, hogy hát ha kéri őket, szívesen odaadok bármit. (Ekkor odaadta a névjegyét, mintegy ahelyett, hogy 'vazzeg, én vagyok a góré, annyi használt mosógépet veszek, amennyit csak akarok'.) Szóval Jeremy nem akarta a szajrét, viszont akarta volna srófolni az árakat, merthogy ez nem olyan nagy volumen. De hát nem hiába nem tanítok végül Klimas doktor nemzetközi szerződéselméleti könyvéből, mondtam, hogy az ajánlati kötöttség az ajánlati kötöttség, ők most ehhez kötve vannak 45 napig. Mondta, hogy hát na jó, és elviharzott. Gondolom, hogy azonnal kirúgja Robertet, bár ő ma írt egy levelet, de ettől még lehet, hogy éppen a felmondását tölti.

A költözés célállomása még nem ismert, eredetileg a Dohány utca lett volna, de ott van a kedves bérlő, akitől anyuék nem szívesen válnának meg. Felmerült a Victor Hugo és Városmajor, utóbbi igen jó helyen van, viszont sok koloniál bútor tartozik hozzá, az előbbi üres, és hát nem lehet azt mondani, hogy rossz helyen van, mert ez így hazugság, csak hát én pesti srác vagyok. A dolgok jelen állapotában amúgy a Városmajor felé húz a szívem, annak ellenére, hogy Prézli és Morzsa csak autóval tudnak majd látogatóba jönni, mert nem tudnak metrózni. De majd minden kiderül, ha egyszer otthon vagyunk, aminek a napja január 6. Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy ezúttal nem Seremetyevón keresztül jövünk, hanem direkt járattal Bécsbe, ahonnan családi hazafuvar lesz, miután megettem legalább 3 szelet Sacher tortát hozzájuk tartozó kávékkal.

Az is van, hogy Mr. Február atyai nagyapja érkezik holnap látogatóba. Ez tavaly november óta húzódik, és az első találkozásból jószerivel most utolsó is lesz. A kedves rokonnak azt hiszem, bármikor jobban örültem volna, mint holnap, amikor Robert küldi a dobozokat, hogy a már meglévő dobozoknak legyen kellemes társasága. És pakolás helyett majd karácsonyi piskótakerercset meg finom ebédet kell rittyentenem. De így legalább kitakarítottam, amire a múltkori vendégség óta nem sikerült rászánnom magam. Néha arra gondolok, ha Marie-Laure az én lakótársam lenne, akkor egy éjszaka csendben agyoncsapna egy biocukkinivel és utána lángszóróval fertőtlenítene mindent, amihez hozzáértem.

UPDATE: Azt nem írtam, hogy egyelőre csak Mr. Február és én költözünk, Ei febuár végén per március elején csatlakozik.

Franciás ebéd, újabb kaland a konzulátuson

Ma a volt főnökömmel ebédeltem a Bois de Boulogne nevű (amúgy japán curry-re szakosodott étteremben), ahonnan kis nyaktekeréssel rá lehet látni a Tokyo Towerre, ami az Eiffel torony felnagyított mása. Ma két szögből is alkalmam volt megnézni, mert lehet látni az egyetem mellől is, bár ezen a képen a délutáni fények miatt majdnem egyáltalán nem látszik.

Az egyetemen bruttó 5 perc alatt elintéztem az adóbevallásomat, amit kitöltöttek helyettem, nekem csak alá kellett írni. Most is, mint eddig minden alkalommal idétlenül kuncogtam, amikor Sara senseinek szólítottak, úgy hangzik, mintha azért mondanák, hogy szívassanak.

Mostanában telefonon próbálok szerencsét a követségen, tegnap háromból háromszor leráztak ugyan azzal a szöveggel (nincs bent, nem tudom mikor jön vissza, nincs hozzáférésem a naptárjához), de ma egy japán néni vette fel a telefont, akire szerencsére nem ragadt át az általános tahó stílus, ezért elárulta, hogy a konzulnak délután nincs elfoglaltsága (mint azt sejthettük), ezért gyorsan tettem róla, hogy legyen, hamár amúgy is az egyetemen járok. A konzul maga igen szívélyes kedvében volt, de sajnos minden kérdésemre azt válaszolta, hogy "ezt nem tudom pontosan" vagy azt, hogy "nem vagyok biztos benne, de". Ádám jóvoltából hozzájutottam a külföldiek letelepedéséről szóló jogszabályhoz, és már azt is tudom, hogy van olyan hivatalos személy, akinél jobban értem a rendelkezéseit. Erről egy kicsit elbeszélgettünk, de sajnos a vámügyintézésnek nem olvastam utána, ezért erről csak annyit tudtam meg, hogy "bonyolult ügyek ezek". Útlevél ügyben pedig azt a remek tippet kaptam, hogy ha olyan útlevelet szeretnék, "amivel lehet külföldre utazni", akkor a legegyszerűbb a Központi Okmányirodában azt hazudni, hogy sürgősen Amerikába kell mennem, és akkor nagy valószínűséggel kiállítják annak ellenére, hogy külföldön élő magyar állampolgár vagyok.

Kiskarácsony

Ma feladtuk a karácsonyi képeslapokat. A postán a bácsi megkérdezte, hogy mit adok fel, erre ahelyett, hogy simán lestemplizte volna a borítékokat, hátrament és válogatott tök jó kacsás meg virágos bélyegeket. És a legjobb, hogy közben nem tartottuk fel a sort, mert amikor kettőnél többen vártak, akkor mindig kinyitottak egy új ablakot, sőt, még arra is futotta, hogy egy postáskisasszony egy borítékkal integetett Mr. Februárnak. Majd erre fogok gondolni, miközben a Bajcsy-Zsilinszky úti postán állok a 40 perces sorban.

Ezután különböző eredménnyel szerepeltünk az iskolarendszer 0. lépcsőjeként ismert Játszóházban. Mr. Február kiváló eredményt ért el a kupakszortírozó feladatban, én viszont csúnyán lebőgtem az adventi koszorú hajtogatásommal. Az óvónéni egyszer megmutatta, hogy kell csinálni, és amikor én valamit elszúrtam, akkor úgy mondta, hogy "nem így kell!!!", hogy arra kell gondolnom, ha lett volna nála nádpálca, rávágott volna a körmömre. Azért csak összejött:
A télapót Mr. Február nyerte.
A három év alatti gyerekek pedig könyvcsomagot kaptak a helyi önkitől.

A Konyv

Vannak azert fucsa dolgok ebben a konyvben:

"Contracts are to be taken seriously and are to be performed. This is one of the essential and most mystic things about contract law."

"A convention implies a meeting of the minds and wills of individuals, whereas the term transaction is more mechanistic and more in keeping with Soviet ideology; thus, even a private civil act exists only to promote the changes necessary to effect the communist version of paradise"

"In order to illustrate the concept that a convention requires a meeting of the minds, and hence that a unilateral juridical act does not create rights, is to ask the class to play a game. Ask a student to stand up. Inform him or her that he or she is the last person on the planet. Then ask them to enter into a contract with someone. Even to give a gift. This exercise works well in explaining that it takes two to tango."

Az első párbeszéd

- Akarsz egy kicsit szundikálni?

- Nem.

Mr. Február szépen fejleszti a kommunikációs képességét, azt már tudjaa, hogy a fejrázás nemet jelent, a bólogatás meg igent, és lehetőleg ha én valamelyiket csinálom, akkor ő az ellenkezőjét, de ez a verbális megnyilvánulás annyira meglepett, hogy nem is ragaszkodtam a szundikáláshoz. Most persze alszik, mert az új képességek gyakorlása még hamar kifárasztja.

Addig írok a fűtésről. Tokióban, ahol a tél nem kimondottan csikorgató, igaziból nem lehet fűteni a lakásokat, nem tartozik hozzájuk áltatalában semmilyen erre alkalmas eszköz. Ha van is ilyen, akkor az a hideg-meleg levegő fúvására egyaránt alkalmas légkondi. Valamint az épületek gyakorlatilag nincsenek szigetelve, bent annyi fok van, mint kint. És amikor kint 18-20 fok van, akkor tényleg elég, ha este egy kicsit bekapcsolja az ember, éjaszkára aztán megint ki. Most viszont hirtelen 6 fok van, tehát a lakásban max 10, ha jól beleheljük. A légkondi alatt sirokkó-szerű szél fúj, a szoba többi pontján stabilan tartja magát a 12 fok.

Fűtés helyett itt az emberek vagy beöltöznek, gyakorlatilag mindenhol lehet kapni írdatlan házikabátot, még a közértben is, vagy fűthetős asztalhoz ülnek (kotatsu), ami melegen tartja az alá bedugott lábat, netán éjszaka beizzítják az elektromos lepedőt.

Valaki nem robbantaná fel a követséget?

Steven új irodája pont az egyetem mellett van, ezt megünnepelendő, együt ebédeltünk a falafelesnél. Annyira szép idő volt, hogy kint ültünk az utcán, Steven ingujjban, Mr. Február pulcsiban, én kabátban, mert annak már nem volt hely a fogason.

Ebéd után beugrottam a tanszékre a könyvért, amit egyenest Amerikából küldtek "professzor Hunglernek", a főkönyv bőrhatású kötésben plusz Teachers' manual, összesen 900 oldal, nem fogok unatkozni a következő hetekben.

És ha már arra jártam, útba ejtettem a követésget is, merthogy le fog járni az útlevelem, és szeptemberben azt mondták, hogy a jövő héten kell telefonálnom időpontért, de gondoltam személyes varázsommal majd megkönnyítem a dolgomat, mert a telefont úgysem szokták felvenni. Sajnos a személyes varázsomat nem volt alkalmam kin gyakorolni. A nagykövetség feltehetően az egytelen középület Japánban, ami nincs akadélymentesítve, feltornáztam a lépcsőn a babakocsit, hogy megtudjam, a főbejárat zárva van és ráragasztott papír tudósított, hogy "útlevél (...) ügyeben menjen a vasajtóhoz". A vasajtóhoz tartozó kaputelefonon úgy lehet beszélni, hogy az ember térddel nekitámaszkodik egy kis betonkorlátnak, áthajol egy derékmagasságú tuján és oldalra fordítja fejét. Így társalkodtam sokáig egy nénivel, aki azt állította, hogy mindenki házon kívül van, nem tudja, milyen papírok kellenek az útlevélhez, nem tudja, mikor jön vissza az, aki esetleg tudja, és ha azt mondták, hogy telefonáljak a jövő héten, akkor minek jöttem ide most. Ennél a pontnál elköszöntem. Annyira király, hogy még soha semmi bajom sem történt, mert gondolom ugyanezeket mondta volna akkor is, ha azt mondom, hogy emberrablók áldozata lettem, vagy egy piranja leharapta a fejemet.

Chanel

Mr. Februárral ma (többek között) Ginzában csavarogtunk, hogy legyen egy kis karácsonyi feelingünk. Volt sok feldíszített tuja, meg télapó, rénszarvas társaságában, de ezek a rénszarvasok leginkább túlméretezett nyulakhoz hasonlítanak. Aztán az jutott eszembe, hogy már 3 éve lakom itt, de még sosem voltam egyetlen luxusáruházban sem, csak néha arról posztolok, hogy milyen felháborítóan sokba kerülnek ezek a vackok. Választásom a Chanelre esett, ennek valamiért híres az épülete, a valami pedig nyilván más, mint a külcsín. Nem az átlagvásárló megjelenését hoztam az alján kicsit szakadt farmeremben, a H&M gyerekosztályáról származó tornacipőmben és a Mr. Február által a hajamba önött leves maradékával, biztos arra gondoltak, hogy álruhás királylány vagyok, mert rögtön hárman is segítettek az akadálymentesített bejáraton feltolni a babakocsit. Bent kedvesen elbeszélgetett velem egy eladókisasszony, aki annyira tudott angolul, mint én japánul, ezért úgy határoztam, hogy a sálakat fogom megtekinteni, mert ez egy viszonylag könnyű téma és kizárt, hogy igénybe kelljen venni a próbafülkét. Az eladókisasszony úgy nézett ki, mintha most jött volna egy eladókisasszony-divatlapból, tökéletes frizura, tökéletes smink, igazán zavarba ejtő volt, igyekeztem arra gondolni, hogy valószínű, hogy az eladókisasszonyi fizetéséből ő sem itt vásárol. Megvitattuk - korlátozott nyelvi eszközeinkkel - a téli sáldivatot (a 30x30 cm-es sál 50.000 jen volt), majd távoztam. Nota bene, amikor a földszinten látták, hogy nincsen nálam kis chanelos szatyor, már senki sem segített a babakocsival.

Brainstorming és kínai

Most jövök egy konferenciaszervező cégnél tartott megbeszélésről. Ez a második megbeszélés volt, mert az elsőn leginkább arról volt szó, hogy a részlegvezető a saját főnökére panaszkodott, hogy micsoda rossz fej. Mondjuk a tárgyalóterem az ő fényképeivel volt díszítve, úgyhogy lehet benne igazság. Amúgy a tárgyalótermi képek ma is szóba kerültek, a srác, aki beengedett elnézést kért miattuk és elárulta, hogy régebben még több volt belőlük, de kérték az igazgatót, hogy néhányat vegyen le. Ma egy másik igazgató is ott volt, meg egy Temple-s kollégám, aki leginkább egy pikkelyét vesztett halra emlékeztet, és kábé annyira is kreatív. A megbeszélés arról szólt volna, hogy összeállítjuk egy HR-es konferencia programját azok alapján az ötletek alapján, amit a múlt héten kigondoltunk. A többiek házi feladatát megette a kutya, ezért kábé egy órán keresztül csak én beszéltem, először egy kicsit kínosnak éreztem, de aztán egyik ötlet adta a másikat, végül abban állapodtunk meg, hogy ezekből én megírom a programot. Egyszerre érzem magam strébernek és baleknak.

A sok beszédtől igen éhes lettem, ezért ahelyett, hogy maradékokat vacsoráztam volna (lásd az előző bejegyzést), a helyi kínaiban ettem, bár azt nem tudom, mit. Leginkább tofupörköltnek tudnám leírni, de szuper volt. Itt a kínai és az indiai éttermekre igaz, hogy azok a legjobbak, amiket ránézésre otthon bezárna az ÁNTSZ. Látványkonyhának volt megcsinálva, de nem volt különösebben mit nézni, mert a szakácsot kétharmad részben gigantikus konzervdobozok takarták. Emlékszem, hogy tofut életemben először egy azóta bezárt vegetáriánus étteremben ettem, ahol Zsuzsival voltam, és ő a tofut radírhoz hasonló ételként írta le. Ez arra a tofura amúgy igaz is volt. Szoktam arra gondolni, hogy ha egyszer meglátogatna, akkor megismertetném a tofu százcsillió féle elkészítési módjával, amik közül egyik sem hajaz a radírra.

Elátkozott este

Most van a bonenkai szezon, amikor is az emberek különféle csoportokban elbúcsúztatják az évet, ügyfelekkel, kollégákkal, barátokkal, stb. Ezért mi is meghívtuk Ei kollégáit, az én kollégáimat és egy kedves baráti házaspárt, valamint a család itteni tagjait. Már akkor tudhattam volna, hogy bajra lehet számítani, amikor a bevásárlás után kábé öten lemondták, mert megbetegedett a gyerek, elfelejtődött a nagyapa szülinapja, sürgősen Yokohamába kellett menni, stb, stb, így ránk maradt nagyobb tétel marhahús.

Aztán az is volt, hogy a délutáni zsúr után a felnőttek elmennek színházba, a marhahús után nem akartam, hogy nagyobb tétel színházjegy is a nyakunkon maradjon, mert azt a marhahússal ellentétben nem lehet lefagyasztani, és lám, ezt is egyre többen mondták le. Aztán pénteken felhívtam a színházat, hogy foglaljak jegyeket, kiderült, hogy egy darab sincs már. Erre felhívtam egy ismerősömet, nevezzük Ann-nek, aki maga is szerepel, hogy hogyan tudnánk négyen bejutni. Szerencsére pont volt egy barátnője, akinek volt két jegy feleslegbe, de több nem. A vendégségben kihirdettük az eredményt, és egyhangú döntéssel úgy határoztunk, hogy a barátnőm (őt nevezzük Misuzunak) és én mehetünk színházba. A bejáratnál kellett kereseni a "fekete hajú nőt", Ann barátnőjét. A leírás nem illett senkire, erre odamentünk egy szervezőhöz, elmondtuk, hogy mi történt, ő belenézett egy könyvbe, és adott két jegyet, amit kifizettünk. Ennek okán fel sem merült bennem, hogy hiba lehet a dologban, amíg ma egy meglehetősen felháborodtt hangú levelet nem kaptam Ann-től, hogy én milyen csúnyán felültettem a barátnőjét, aki ott állt az esőben a jegyekkel. Igaziból nem érzem magam hibásnak és nem szeretném kifizetni a plusz jegyeket. A darab amúgy mókás volt, de ennek fényében már nem tudok felhőtlenül örülni.

És ha ez még mind nem lenne elég, péntek este több órás kemény munkával flódnit készítettem, ami tök szuper lett, képekkel tudom igazolni, viszont az is kiderült, hogy Ei nem szereti a flódnit, annyira nem, hogy udvariasságból sem tudott egy egész szeletet megenni. Teljesen összetörtem. A kollégám - akinek sem a gyerekei nem betegedtek meg, sem a nagypapája nem ünnepelte a szülinapját a hétvégén -, rendes zsidó ember, megevett egy fél tepsivel, majd csomagoltatott a családnak. És azt is meg kell mondjam, hogy a maradékot pedig az anyósóm ette meg egyszál egymaga, ami kis termetét figyelembe véve különösen szép teljesítmény.

Sütöttem még szép és szintén finom fánkokat, még szalagjuk is lett, ezt is életemben először csináltam, és eléggé paráztam, mert kelttésztában nem vagyok valami jó, most is majdnem kimaradt a cukor, de végül jól sikerült, legalábbis európai szemmel. Ázsiai szemmel valószínű, nem ekkora sikertörténet, mert a japán vendégek inkább azt a cukrászdás gyümölcszselét tolták, amit ők hoztak. A marhahús legalább elfogyott.