Költözés

Szóval, a hétvégén úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk, de nem ám júniusban, vagy augusztusban, hanem 2 hét múlva. Ezért most nekiláttunk a dobozolás-szortírozás kettős projektnek. Hazaszállítani a dolgokat tök sokba kerül, kidobni a dolgokat ezzel szemben szintén tök sokba kerül. Ezért most felállítottam egy szigorú rendszert, "mindenképpen vinni", "talán" és "túladni rajta" kategóriákkal, és nagyon megkeményítem a szívemet minden esetben. Amúgy ezért is jó a rövid intervallum, mert kevés idő marad a cuccok gyászolására.

Szombaton kértem árajánlatot egy csomó cégtől, három válaszolt, volt egy, aki az email alapján felmérte a lehetséges köbmétert, és 400.000 jenben állapította meg a díjat (ezt kaptam meg először, és majdnem infraktust kaptam), aztán volt egy, akinek az ajánlata 90.000 az első + 68.000 minden további köbméter volt, ez kicsit barátságosabb, aztán egy Robert nevű srác is írt, hogy ilyen családi fuvar esetén 60+53.000 az ár. Ennek nagyon megörültem, kértem, hogy valaki szálljon ki felbecsülni a köbmétereinket. Tegnap kiszállt Jeremy, ekkor még nem tudtuk, hogy maga a Country Manager. Nem kicsit kámpcsirodott el, amikor mondtam, hogy hát lenne ez a két légkondi, meg kábé 5 doboz, aztán ha belefér, akkor még ez meg az. És a ruhák? És a frigó? És a mosógép???? Mondtam, hogy hát ha kéri őket, szívesen odaadok bármit. (Ekkor odaadta a névjegyét, mintegy ahelyett, hogy 'vazzeg, én vagyok a góré, annyi használt mosógépet veszek, amennyit csak akarok'.) Szóval Jeremy nem akarta a szajrét, viszont akarta volna srófolni az árakat, merthogy ez nem olyan nagy volumen. De hát nem hiába nem tanítok végül Klimas doktor nemzetközi szerződéselméleti könyvéből, mondtam, hogy az ajánlati kötöttség az ajánlati kötöttség, ők most ehhez kötve vannak 45 napig. Mondta, hogy hát na jó, és elviharzott. Gondolom, hogy azonnal kirúgja Robertet, bár ő ma írt egy levelet, de ettől még lehet, hogy éppen a felmondását tölti.

A költözés célállomása még nem ismert, eredetileg a Dohány utca lett volna, de ott van a kedves bérlő, akitől anyuék nem szívesen válnának meg. Felmerült a Victor Hugo és Városmajor, utóbbi igen jó helyen van, viszont sok koloniál bútor tartozik hozzá, az előbbi üres, és hát nem lehet azt mondani, hogy rossz helyen van, mert ez így hazugság, csak hát én pesti srác vagyok. A dolgok jelen állapotában amúgy a Városmajor felé húz a szívem, annak ellenére, hogy Prézli és Morzsa csak autóval tudnak majd látogatóba jönni, mert nem tudnak metrózni. De majd minden kiderül, ha egyszer otthon vagyunk, aminek a napja január 6. Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy ezúttal nem Seremetyevón keresztül jövünk, hanem direkt járattal Bécsbe, ahonnan családi hazafuvar lesz, miután megettem legalább 3 szelet Sacher tortát hozzájuk tartozó kávékkal.

Az is van, hogy Mr. Február atyai nagyapja érkezik holnap látogatóba. Ez tavaly november óta húzódik, és az első találkozásból jószerivel most utolsó is lesz. A kedves rokonnak azt hiszem, bármikor jobban örültem volna, mint holnap, amikor Robert küldi a dobozokat, hogy a már meglévő dobozoknak legyen kellemes társasága. És pakolás helyett majd karácsonyi piskótakerercset meg finom ebédet kell rittyentenem. De így legalább kitakarítottam, amire a múltkori vendégség óta nem sikerült rászánnom magam. Néha arra gondolok, ha Marie-Laure az én lakótársam lenne, akkor egy éjszaka csendben agyoncsapna egy biocukkinivel és utána lángszóróval fertőtlenítene mindent, amihez hozzáértem.

UPDATE: Azt nem írtam, hogy egyelőre csak Mr. Február és én költözünk, Ei febuár végén per március elején csatlakozik.