Ma a volt főnökömmel ebédeltem a Bois de Boulogne nevű (amúgy japán curry-re szakosodott étteremben), ahonnan kis nyaktekeréssel rá lehet látni a Tokyo Towerre, ami az Eiffel torony felnagyított mása. Ma két szögből is alkalmam volt megnézni, mert lehet látni az egyetem mellől is, bár ezen a képen a délutáni fények miatt majdnem egyáltalán nem látszik.
Az egyetemen bruttó 5 perc alatt elintéztem az adóbevallásomat, amit kitöltöttek helyettem, nekem csak alá kellett írni. Most is, mint eddig minden alkalommal idétlenül kuncogtam, amikor Sara senseinek szólítottak, úgy hangzik, mintha azért mondanák, hogy szívassanak.
Mostanában telefonon próbálok szerencsét a követségen, tegnap háromból háromszor leráztak ugyan azzal a szöveggel (nincs bent, nem tudom mikor jön vissza, nincs hozzáférésem a naptárjához), de ma egy japán néni vette fel a telefont, akire szerencsére nem ragadt át az általános tahó stílus, ezért elárulta, hogy a konzulnak délután nincs elfoglaltsága (mint azt sejthettük), ezért gyorsan tettem róla, hogy legyen, hamár amúgy is az egyetemen járok. A konzul maga igen szívélyes kedvében volt, de sajnos minden kérdésemre azt válaszolta, hogy "ezt nem tudom pontosan" vagy azt, hogy "nem vagyok biztos benne, de". Ádám jóvoltából hozzájutottam a külföldiek letelepedéséről szóló jogszabályhoz, és már azt is tudom, hogy van olyan hivatalos személy, akinél jobban értem a rendelkezéseit. Erről egy kicsit elbeszélgettünk, de sajnos a vámügyintézésnek nem olvastam utána, ezért erről csak annyit tudtam meg, hogy "bonyolult ügyek ezek". Útlevél ügyben pedig azt a remek tippet kaptam, hogy ha olyan útlevelet szeretnék, "amivel lehet külföldre utazni", akkor a legegyszerűbb a Központi Okmányirodában azt hazudni, hogy sürgősen Amerikába kell mennem, és akkor nagy valószínűséggel kiállítják annak ellenére, hogy külföldön élő magyar állampolgár vagyok.
No comments:
Post a Comment