Erkályláda-kertészet

Az erkélyünkön lakó növények gonoszak. Az ember 5 napon át locsolja őket (szigorúan csak kora reggel és napnyugta után), méregdrága, kimondottan városi növények részére kifejlesztett, stressztűrő képességet növel spay-vel permetezi őket, majd elutazik a hétvégére, és mikor vasárnap délután kimegy az erkélyre, akkor azt kell látnia, hogy 40%-uk tőből kiszáradt, a fennmaradó 60%-ot pedig megtámadta egy olyan kór, amitől ragacsos bevonat képződik a szirmokon. Vagy az is lehet, hogy engem utál a petúnia. Az unokatesómat például a kistestű kutyák utálják, meg is szokták harapni. Akárhogy is, valahogy csak nem akar szárba szökkenni a mi kapcsolatunk. A virágok legjobb 3 hete volt, amíg a kórház miatt nem voltam itthon és Tojás úr gondozta őket. Itt a személyes szimpátián túl még az időjárás sajátosságaira tudok gondolni, akkor ugyanis nem volt 35 fok.

Miközben ezt a postot írom, Mr. Február másodjára kandikál ki a szobájából. Én nem értem, hogyan lehetséges, hogy valakinek, aki gyakorlatilag nem vesz magához szilárd táplálékot (harmadik kikandikálás - feküdj le, fiam, édesanyád dolgozik (majd tényleg mindjárt, csak még nem tudtam rászánni magam)), annyi energiája legyen, hogy egy pillanatig se hagyja abba a mozgást, és még közvetlenül elalávás előtt is, csukott szemmel 8-10 csípőemelést végezzen. Persze az elalvást azt sem segíti, hogy a troli ötpercenként húz el az erkély alatt oly módon, hogy a Hollán Ernő sarkán lévő lámpa előtt tövig nyomja a vezető a gázt (áramot?), hogy átcsússzon a sárgán-piroson, majd azon nyomban beletapos a fékbe, hogy meg tudjon állni az 50 méterre lévő megállóban. Ennek nyomán sokat gondolkoztunk, hogy az új lakásban hol helyezzük el a gyereke(ke)t, és a kisszobára esett a választásunk, mert az ugye igen csendes. Viszont a hétvégén, amikor anyuéknál voltunk (negyedik kikandikálás - beküldöm apádat!) és bementem lekvárért az ugyanolyan kisszobába, arra gondoltam, hogy legfeljebb trópusi kisállatunkat (ha lenne) tudnánk érdemi veszélyeztetés nélkül ott tartani.