Csalódás

A jóhoz könnyű hozzászokni, pl. hogy itt az éttermekben jó minőségű ételeket adnak. Így nagy törést jelentett a mai ebédem a Shane's Burg-ben, ahol a jó hangulatot az idősödő, western-csizmás pincérnők és Brenda Lee garantálták. A fotón remekül mutató hamburger a valóságban az alábbiakat tartalmazta: két szelet pirított zsemle, egy nagy szelet löncshús, egy karika nedvesség nélküli, fehéres paradicsom, feltehetően egy nukleáris erőmű kertjéből, egy levél barnás színvilágú saláta, egy szelet hőre keményedő sajt, nagy adag mexikói szósz. Megpróbáltam reklamálni, de nem sikerült, ezért végül a löncshús kivételével bevállaltam, legalább a mexikói szósz remekül elvette a többi összetevő ízét.

Rotring

Ha a noverke megegyszer megkerdezi, hogy kivel es hogyan fogok erkezni a korhazba, ha megindul a szules, a rotringjaval fogom szivenszurni.

Nemzetközi vacsora

Ma Dietmarral vacsoráztam egy francia étteremben, ahol csak japán menü volt, viszont az egyik pincér beszélt franciául, ezért mindketten leporolhattuk a franciatudásunkat, én különösen villogtam, mert értettem azt is hogy, pacal (szerencsére, mert így azt nem rendeltünk), ezzel fizetéskor kiérdemeltük a "szimpatikus amerikai házaspár" címet. Az étteremben amúgy elegánsan kis adagokat adtak, ezért hazafelé betértünk a Krispy Kreme-be és vettünk egy tucat cukormázas fánkot, aminek csak a felét bírtuk megenni és ettől is rosszul lettünk, de fánktól nem annyira rossz megbetegedni, majdnem élvezem is.

The nesting instinct

Sok kismama erős késztetést érez, hogy pincétől a padlásig kitakarítsa a házat, mielőtt a baba megérkezik, vagy hogy átrendezze a gyerekszobát. Nekem porszívózni továbbra sincs kedvem, viszont folyton sütisütésen jár az eszem (az elmúlt héten két adag macaront és diós bejglit sütöttem, most éppen gyümölcskenyér van soron) és néha éjszaka arra ébredek, hogy ellenőríznem kéne a kórházi bőröndömet, amiben eredetileg leginkább hálóingek voltak, de a tartalma mostanra akkorára duzzadt, hogy gond nélkül eltölthetnék vele egy hosszú hétvégét egy random turisztikai célponton.

Hogy mik vannak

Ez egy kutya-spa:
.
Van kávézó, külön menüvel kutyáknak és gazdiknak, futtató, divatáru-üzlet (szintén kutyáknak és gazdiknak), és persze szépségszalon, ahol újdonság a viziterápia, ezen belül is a mikro-buborékos fürdőt ajánlják, ami jót tesz a bőrnek és a talpnak. Persze a Dog Fashion Week után már nem kéne csodálkoznom.

A mobiltelefonnal keszitett termeszetfotok szuksegszeruen rosszul sikerulnek, de en legalabb tudom, hogy igazibol tok szep volt.

Mozi

Tudom, hogy már sokszor elmélkedtem azon, hogy a japánok azért nem járnak moziba, mert csupa rossz filmet adnak, vagy azért adnak rossz filmeket, mert úgyse nézi meg őket senki. Greater Tokyo Area mintegy 30 millió lakosa a héten az alábbi filmek közül választhat: 1) három fiatal rájön, hogy a brutális gyilkosságok hátterében a kormány áll 2) Halloween-maszkos sorozatgyilkos tartja rettegésben a kisvárost 3) legyalult arcú holttestre bukkannak a rendőrök 4) és egyben legígéretesebb, a 'Be kind rewind', Jack Black-kel, akit úgy nem szeretek, hogy egy filmjét sem láttam - ezt ma este fogjuk megnézni.


Lapzártánk után érkezett a hír, hogy aki látta trailert, az látta az összes vicces részt a filmben. Ezt egy költség- és időkímélő módszerként ajánlhatom azoknak, akik ezek után még érdeklődnek a film iránt.

A többnyelvű gyermek

Ez volt a Zsidó Közösségi Ház által szervezett előadás címe, amin ma reggel részt vettem. Az előadó Marsha volt, akit eddig is jófejnek tartottam, de most pláne. Az előadás lényege az volt, hogy következetesen és sok odafigyeléssel kell beszélni a gyerekekhez, és akkor akárhány nyelven meg tudnak tanulni. Mielőtt elkezdtem volna sokat olvasni arról, hogy a gyerekekre mikrofont kell szerelni és azután bonyolult egyenletekbe foglalni, hogy milyen nyelven hány szót mondanak, hogy ezzel megkapjuk a "t-értéket", én is pont így gondoltam, úgyhogy szívesen visszetérek ehhez a kiindulási ponthoz. És nagyon jó volt találkozni macedón-amerikai, olasz-kínai, német-japán, holland-angol stb. kombinációjú szülőkkel, akik hasonló cipőben járnak.

Első benyomás

Az anyósom, miután nyugdíjba ment a saját vállalkozásából, újabb saját vállalkozást indított, úgy kábé egy éve: előadásokat tart mindenféléről, de leginkább szépségápolásról, öltözködésről meg önismeretről. Eddig ezt Kyotóban tette, ahol régebben lakott, de nemrég átköltöztette ezt a tevékenységét is Tokióba, és most szombaton volt az első hivatalos előadás. A helyszínt egy barátja szolgáltatta, aki foglalkozására nézve multimiliárdos, 51 étterme van, meg egy 24 emeletes service apartman háza, ahol olyan bérlők vannak, akik hajlandóak iszonyatosan sok pénzt fizetni azért, hogy a nagyon pici lakásukat kitakarítsák és feltöltsék a frigót. Az előadás ebben a házban volt, a 23-ik emeleten, ahonnan pompázatos kilátás nyílt más 24 emeletes service apartman házakra, korábban lehetett látni a Tokyo Towert is, de nemrégiben egy ellen-apartman házat húztak fel torony és az épület közé. Szóval itt volt az előadás, ezúttal önismeret témakörben, pl az első benyomás fontosságáról. Gyakorlás képpen mindenkinek röviden be kellett mutatkoznia, a többiek pedig név nélkül leírták egy kis papírra, hogy ez alapján mit gondolnak a beszélőről. Persze azt mindenki tudta, hogy melyik papír származik tőlem, mert én angolul írtam.
Én ezeket a kommenteket kaptam:

• Érezni a Földanya erejét a tekintetében és a hangjában (észrevette volna, hogy terhes vagyok?)
• Intuitív és aranyos (ez a férjem volt, megismerem az írását, tehát nem számít)
  
• Nagyon magával ragadó, áthatja a japán szellemiség (?)
  
• Aranyos, igazi divatdiktátor (nem mostam hajat, ezért sapkában voltam, állati menő)
• Boldog, meleg és boldog otthont képes teremteni, kicsit szégyellős
  
• Boldog (sokkal hosszabb a jegyzet, jó lenne tudni, mit nem fordított le Ei)
• Önállótlan, a férjére támaszkodik, annak személyisége határozza meg minden lépését (szerencse, hogy nem Ozzie Osbourne-höz mentem feleségül)
• Vad és energikus (groáá!!)
  
• Barátságos és nyitott, jó lenne jobban megismerni
• Nagyon magával ragadó, egy kicsit félénk, de határozott és kifejező tekintete van (két felkiáltójellel)
• Rosszmájú, kritikus

A házi íráselemzés kimutatta, hogy az, aki szerint minden lépésemet a férjem határozza meg, azt írta Eiről, hogy mindenben az anyjára támaszkodik, nem nőtt még fel. Ezek szerint az én összes lépésemet valójában az anyósom irányítja a háttérből. Egy másik résztvevőről, aki bemutatkozásában végig arról beszélt, hogy hét unokája van, azt írta, hogy kegyetlen és erőszakos. Én igazán jól tudom, hogy nem minden nagymama aranyos, de nekem amúgy Kalán néni jutott róla az eszembe, bár ezt nem írtam meg.

Ma az anyósom azt mesélte, hogy csomóan nagyon örültek az én megjegyzéseimnek, mert sok olyan dolgot fedeztek fel, amit eddig nem tudtak magukról, pl. hogy beszéd közben a ruhájukat markolásszák, vagy nem néznek a hallgatóságra. Annak is meg van a maga haszna, ha az alapján mondunk véleményt a hallottakról, hogy nem értjük, miről beszél valaki.

Az önismereti előadás személyes tanulsága, hogy megfogadtam, többet nem teszek rosszindulatú megjegyzést, amikor mások is hallják, ugyanis a liftben azt ecseteltem, hogy soha nem költöznék ilyen helyre, később liftes útitársunkról kiderült, hogy az apartmanház-tulajdonos jóbarátja, és mint nyelviskola igazgató, az egyetlen, aki a hallgatók közül tud angolul.

Így készült

Ma fontos hiánypótló beruházásra szántam el magam: vettem képet a hálószoba falára. Illetve posztert. De azért nagyon elégedett vagyok, már régóta terveztem. Az egyik bökkenő az volt, hogy a falak nagyon gyengék, mert tkp. csak szigetelőanyagból állnak, és ezért majdnem semmit sem bírnak el, ezért igazi, keretezett kép az ágy fölé nem jöhetett számításba. A másik bökkenő pedig a földrengés, mert ilyenkor még a legjobban rögzített kép is fejbe találhatja az embert. Ezért keretezés helyett habkartonra kasíroztam a képeket (külön köszönet Andrásnak, aki a habkartonra kasírozás fogalmával megismertetett), vagy legalábbis öntapadós habkartonra ragasztottam őket és csak egyszer vágtam bele a középső kép szélébe.

Szokásos péntek

Most jövök a szokásos pénteki vizsgálatról, ezúttal az anyósom is velem tartott, ez több szempontból is jó volt, mert egyrészt jobban telt a várakozás, először gúnyoltuk a többi a várakozót, azután viccesen befonta a hajamat, másrészt fontos támaszt nyújtott a bábával való elbeszélgetésen, ahol ismertettük a "B" tervet, miszerint ha Ei valamiért nem tudna velem lenni, majd Kaya-san kísér el. Az új bába, aki korábban egy munkatáborban lehetett nevelőtiszt, egyből közölte az anyósommal, hogy a tanfolyam elvégzése nélkül nem jöhet be a szülőszobába, de lehetősége van pótolni az ismereteit, és akkor majd meglátja, mit tehet, addig is röviden összefoglalta a tankönyvet és adott kötelező olvasmányt.

Majd Ei távollétét kellett igazolnunk, akinek már nem ez az első mulasztása a beszélgetésekről, és ezek alapján hogyan garantáljuk, hogy részt fog venni a szülés utáni felkészítésen. Kérdeztük, hogy az jó-e, ha mondjuk megígérjük, de láthatóan nem hitt nekünk, talán azt várta, hogy okiratba foglaljuk és a vérünnkkel pecsételjük meg, erről mindenesetre hosszan jegyzetelt a füzetébe. Ezután megkaptam a nevezett 5 napos felkészítő tanfolyam órarendjét:
5:30 - ébresztő
8:00 - eligazítás
10:00 - 12:45 szoptatás
13:00 - 16:30 egyéb ismeretek
18:30 - 19:00 napi összefoglalás

Persze nagyon örülök, hogy majd elmagyarázzák, mit hogyan kell csinálni, mert sokat parázom azon, hogy mi lesz, ha beleejtem a gyereket a lekvárba, de ennyi idő alatt egy teknőst is be lehet idomítani a pelenkacserére.

Ezután én kerültem sorra, mivel japánul keveset értek, felmerült a gyanú, hogy majd nem tudok lépést tartani a csoporttal, esetleg azt sem értettem, ami a korábbi tanfolyamokon elhangzott. Mondtam, hogy de igenis értettem, mert Ei lefordította. Hát, azért az nem az igazi. A következő gyereknél felveszünk egy szinkrontolmácsot. Már persze, ha egyáltalán még szabadlábon leszünk, mert amikor megmondtam, hogy hagyományos, és nem rooming-in elhelyezést kértem (ezzel negyedére csökkentve a kórházi ellátás költségét), biztosan azt írta a naplójába, hogy potenciális csecsemőgyilkos vagyok, akinek pszichiáter és titkosrendőr általi megfigyelése javasolt. Ennek ellenére írásba adtuk, hogy ez a végső döntésünk és kisomfordáltunk a szobából.

Jaj...

...ne, ezt már igazán ne. Szektává változik a cég.

Mosómedve

Ma éjjel nem tudtam (tudok) aludni, ezért az erkélyen ültem (ülök). Innen vettem észre egy mosómedvét, aki az erkély alatt futott el, majd bekanyarodott az állomás felé. Hogy ne csak érdekes, hanem hasznos is legyen a blog, megpróbáltam kideríteni, hogy a mosómedve a környék természetes faunájához tartozik-e, vagy ez netán valakinek a szökésben lévő házikedvence volt, és kiderült, hogy a mosómedve igen komoly veszélyt jelent a környékre, legalábbis a Yokohama Egyetem szerint, ahol egy egész konferencia foglalkozott a témával, még tanulmányi kirándulást is szerveztek: "This tour visits a Japanese historical city, Kamakura. Kamakura, located in suburb of Tokyo, has rich natural and cultural heritage, but has been threatened by increase of invasive species such as raccoons." A jelentkezéseket a chipmunk@... email címre várták. Vessetek a mókusok elé!

Azért az valahol szomorú, hogy már szerda (csütörtök) van, és a héten eddig ez a legérdekesebb, ami történt. Holnap is kiülök, hátha erre jön egy rozmár.

Téves riasztás

Ezen a héten kétszer hittem, hogy most fog megszületni Áron. Először szerda éjjel, amikor arra ébredtem, hogy rettenetesen fáj a hasam és mozdulni sem tudok - ez úgy egy óra múlva elmúlt.

Ma pedig reggeli után, amikor felálltam az asztaltól, hirtelen egy kisebb pocsolyában találtam magam, ezért berohantunk a kórházba, hogy kiderítsük, ez a magzatvíz volt-e. A kórházban szombat délutáni hangulat volt, trécselő nővérekkel és lézengő látogatókkal, de amikor benyitottunk a szülészet lengőajtóján, hirtelen a Vészhelyzet közepén találtuk magunkat, két orvos és két nővér állt készenlétben és egy percen belül a vizsgálóasztalon feküdtem, ahol nagy számú maszkos ember ijesztő eszközökkel állt körülöttem. Sokáig vizsgáltak ultrahanggal, de valamit nem láttak, ezért átkerültem egy másik ágyra és behozták azt a műszert, ami azt mondja "ping", ennek működtetéséhez rögtön két ember is kellett. A feszültséget jól oldotta, amikor egyikükre rátekeredett a kábel és nekiesett a monitornak. Végül kiderült, hogy ez nem a magzatvíz volt, az viszont nem, hogy akkor micsoda, végül "watery discharge"-ként dokumentálták a terheskönyvemben.

Hazafelé pont elértünk egy Super Rapid Express vonatot, amiről sajnos csak az Ajtók záródnak! felhívás után vettük észre, hogy az ellenkező irányba megy, persze visszafelé csak minden bokorban megállós járat volt, így az általában 50 perces utat több mint 2 óra alatt tettük meg. Most egy ideig nem akarok itthonról kimozdulni.

Hokkaido

A képek alapján azért nem lehetett annyira rossz a kirándulás, nekem különösen a csokoládégyár tetszik, ahol egyrészt nagyon finom és nagyon szép csokoládék készülnek, másrészt kicsit rájátszottak a Charlie-effektre:


Az almafarmról kaptam egy csomó lekvárt, azt viszont nem tudtuk meg, hogy mi van az üvegraktárban, mert Ei néhány társával együtt ellógott a programról.

Ami a bált illeti, voltak, akik pincérnek öltöztek, és örömmel fedeztük fel azt a kollégát is, akinek már csak az a bizonyos fehér szmoking maradt.

Egy rossz nap

Ma a terhesgondozáson simét felbukkant a négybetűs rém, IUGR, azaz Intrauterine Growth Restriction, magyarán hogy a baba nem nő úgy, mint az statisztikailag elvárható. Reggel 8 és délután 3 között az összes, az osztályon fellelhető diagnosztikai gépet végigpróbálták rajtam, és szerencsére a súlyon kívül más gond nincs, ezért nem értik, hogy mi lehet a baj. Amikor felvetettem, hogy talán nincs is baj, olyan döbbenettel néztek rám, mintha bevallottam volna, hogy valójában marslakó vagyok és küldetésem a földi civilizáció megsemmisítése. De valószínű, még jobban fel lennék dúlva, ha nem aggódnának ennyit.

Ezután elmentem a frissen nyílt H&M-be, hogy az elmúlt évek hagyományát követve itt szerezzem be az idei sapka-sál együttesemet. A bolt előtt Disney Landet idéző sor hömpölygött a bejutásért, 3 biztonsági őr terelte a népet, a negyedik egy táblát fogott, amin a várakozási idő (40-60 perc) volt felírva. Nem árulok el titkot, ha elmondom, azt a sapkát még nem kötötték meg, amiért én ennyit sorban állok. Bánatomban ettem egy citromtortát és hazajöttem.