Elátkozott este

Most van a bonenkai szezon, amikor is az emberek különféle csoportokban elbúcsúztatják az évet, ügyfelekkel, kollégákkal, barátokkal, stb. Ezért mi is meghívtuk Ei kollégáit, az én kollégáimat és egy kedves baráti házaspárt, valamint a család itteni tagjait. Már akkor tudhattam volna, hogy bajra lehet számítani, amikor a bevásárlás után kábé öten lemondták, mert megbetegedett a gyerek, elfelejtődött a nagyapa szülinapja, sürgősen Yokohamába kellett menni, stb, stb, így ránk maradt nagyobb tétel marhahús.

Aztán az is volt, hogy a délutáni zsúr után a felnőttek elmennek színházba, a marhahús után nem akartam, hogy nagyobb tétel színházjegy is a nyakunkon maradjon, mert azt a marhahússal ellentétben nem lehet lefagyasztani, és lám, ezt is egyre többen mondták le. Aztán pénteken felhívtam a színházat, hogy foglaljak jegyeket, kiderült, hogy egy darab sincs már. Erre felhívtam egy ismerősömet, nevezzük Ann-nek, aki maga is szerepel, hogy hogyan tudnánk négyen bejutni. Szerencsére pont volt egy barátnője, akinek volt két jegy feleslegbe, de több nem. A vendégségben kihirdettük az eredményt, és egyhangú döntéssel úgy határoztunk, hogy a barátnőm (őt nevezzük Misuzunak) és én mehetünk színházba. A bejáratnál kellett kereseni a "fekete hajú nőt", Ann barátnőjét. A leírás nem illett senkire, erre odamentünk egy szervezőhöz, elmondtuk, hogy mi történt, ő belenézett egy könyvbe, és adott két jegyet, amit kifizettünk. Ennek okán fel sem merült bennem, hogy hiba lehet a dologban, amíg ma egy meglehetősen felháborodtt hangú levelet nem kaptam Ann-től, hogy én milyen csúnyán felültettem a barátnőjét, aki ott állt az esőben a jegyekkel. Igaziból nem érzem magam hibásnak és nem szeretném kifizetni a plusz jegyeket. A darab amúgy mókás volt, de ennek fényében már nem tudok felhőtlenül örülni.

És ha ez még mind nem lenne elég, péntek este több órás kemény munkával flódnit készítettem, ami tök szuper lett, képekkel tudom igazolni, viszont az is kiderült, hogy Ei nem szereti a flódnit, annyira nem, hogy udvariasságból sem tudott egy egész szeletet megenni. Teljesen összetörtem. A kollégám - akinek sem a gyerekei nem betegedtek meg, sem a nagypapája nem ünnepelte a szülinapját a hétvégén -, rendes zsidó ember, megevett egy fél tepsivel, majd csomagoltatott a családnak. És azt is meg kell mondjam, hogy a maradékot pedig az anyósóm ette meg egyszál egymaga, ami kis termetét figyelembe véve különösen szép teljesítmény.

Sütöttem még szép és szintén finom fánkokat, még szalagjuk is lett, ezt is életemben először csináltam, és eléggé paráztam, mert kelttésztában nem vagyok valami jó, most is majdnem kimaradt a cukor, de végül jól sikerült, legalábbis európai szemmel. Ázsiai szemmel valószínű, nem ekkora sikertörténet, mert a japán vendégek inkább azt a cukrászdás gyümölcszselét tolták, amit ők hoztak. A marhahús legalább elfogyott.