Tmogasd az Egy Sima Egy Fordított Egyesületet!

http://www.jougyekert.hu/hu/jo_ugyek_tamogatoinak/kovetek_es_vallalasaik/nevess_az_inkluzioert.html#.YUSUqH28pEY

9/05/2008

Kórház-kaland

Ma voltam megint felülvizsgálaton, ami ezúttal is 6 teljes órát vett igénybe a különböző vizsgálatokra való várakozás miatt. Volt elbeszélgetés a bábával is, aki igaziból Eivel akart volna beszélni, mert annyira tud angolul, mint én japnául, ezért csak annyit tudtunk tisztázni, hogy megvettük az előírt cumisüveg mennyiséget és nekem a hosszú hálóinget, valamint kiderült, hogy a szülőfelkészítő tanfolyamból vizsgázni kell a jövő héten, majd ha ezt sikerül, akkor feliratkozhatunk a következő kurzusra, hogy tovább lépjünk az anyagban.

Előrelátóan vittem magammal könyvet, az 1984-et, viszont egy meglepően unalmas részhez értem, utólag visszgondolva, amikor a gimiben olvastam, akkor ez volt az a pont, ahol végül valami mást kezdtem ovasni, majd elfelejtettem folytatni. Szóval most is inkább a többi várakozót néztem, megint itt volt a spray-sapka pár, ezúttal a spray-s bácsi anyukájával, aki hatalmasakat nevetett a saját viccein, a sapkás meny pedig végig pofákat vágott. De ennél is érdekesebb volt az a nő, aki pont úgy volt felöltözve, mint a pornófilmeken a titkárnők: plisszés szoknya, zárt blúz, hamis fehér, hosszú gyöngysor ötvözve egy 20 cm-es sarkú ezüst szandállal, a fél arcot eltakaró szemüveg mögül pedig mondén smink villant ki. Sajnos, hamar sorrakerült.

1 comment:

zs. said...

Én lassan gyanakodnék, hogy kandikamera van a rendelőben.