Rosh Hashanah

Már napok óta készültem a jeles napra, vadásztam a különböző hozzávalókra és törtem a fejem az ünnepi menün. A Gefilte Fisch-t azonnal kilőttem, mivel talán nincs is olyan étel, amit ennél jobban utálok. Viszont szilárdan tartottam magam a hatfonatú barheszhez. Hétfő reggel kipattantam az ágyból, hogy a második fogmosás óráig elkészüljek. Ekkor jöttek az első gondok. A recept friss élesztőt ír, én pedig csak szárítottat kaptam. Megjelent előttem a nagymamám arca, amint a más által sütött kalácsra összeszorított fogai közül szűri ki a halálos csapást: keletlen. Szóval akkor mennyi az annyi. Egy részletes internetes keresés után a legegyszerűbb, 1 teáskanál szárított=10 gr friss mellett döntöttem, összegyúrtam a tésztát, és betettem a fürdőszobai melegítő alá. Jöttem-mentem a lakásban, majd úgy negyed óra múlva feltünt, hogy a komparatív élesztő-tanulmány elkészítése közben a tojások bizony kimaradtak a tésztából. Miközben a felvert tojásokat gyurmáztam a félig megkelt tésztába, azon gondolkoztam, mi az a szint, amin a barheszben járatlan családnak még beadható, hogy ennek ilyennek kell lennie. Némi utókelesztés után jött a fonás, ezt sosem csináltam, ezért ezt a Youtube videójáról lestem el. A kis video végén a mosolygós háziasszony figyelmeztet: Újévkor nehogy azzal az olcsó trükkel éljünk, hogy két kis kalácsból csinálunk egy kereket, azt eleve hosszan kell megfonni. Megfontam, majd az így keletkezett krokodilt ismét begyúrtam, és újból nekiláttam, ezúttal a snassz két kicsinek. Fonás közben egymást érték a gondolatok a fejemben, pl hogy egy, a barheszt hírből sem ismerő országban felesleges túlvállalás a hatos fonás, ha ezt a fogmosás óra után csináltam volna, akkor nem szorítana az időcsapda, valamint, hogy a Youtube nézőit még biztos érdekelné néhány kiegészítő video is, pl amikor a tésztakarok rejtélyesen elszakadnak, követhetetlenné téve ezáltal a fonás menetét, vagy amikor a verejtékes munkával elkészült kalács gyúródeszkáról tepsibe való transzoprtálása először lehetetlen, később pedig csak a minta irreverzibilis sérülésével oldható meg, illetve legalább egy montázs erejéig más háziasszonyok arca, amikor a lisztes zacskó a nappali közepére borul. De végül elérkezett a pillanat, amikor a kerek kalács a sütőből figyelt. Majd 15 perc múlva az a pillanat is, amikor keserűen konstatáltam, hogy a kalács tovább dagadva kitölti a tepsit, és felveszi annak szögletes formáját. A végeredmény:

és a kistestvére:


Intermezzo: Fogmosás óra

A második fogmosás óra valójában egy 2 részből álló vizsga volt. Először egy önbevallálsos kérdőíven nyilatkoztunk olyasmikről, hogy hányszor használunk egy héten fogselymet, majd egy gyakorlati rész az újonnan tanult kefekezelési technikákról, ahol a védőnők mindenkit egyenként végignéztek, majd a fogorvos ellenőrízte, hogy mennyi lepedék maradt a fogakon. Én egy "jó" minősítést kaptam, a fogselyem használatom nem volt megfelelő, és a legutolsó rágófogon maradt lepedék.

Ezután visszatértem az ünnepi főzéshez. A már előre beáztatott csicseriborsóból gond nélkül megcsináltam a hummuszt, viszont a falafellel az történt, hogy bármit csináltam, az olajban egyszerűen szétmállott, majd a kis szemcsék nem kevés füst kiséretében gyorsan feketére égették az olajat. Amikor a harmadik leégett edényt tettem a mosogatóba, akkor hirtelen felindulásból a maradék csicseriborsó masszát kivágtam a szemétbe. A túlélők száma 15 körül mozgott, ami sajnos kevés 4 embernek vacsorára. A "mi van a hűtőben?" csak kicsit ünnepi szellemében kiegészítő fogásként spenótos-sajtos palacsinta került az asztalra, de a palacsintákat egy főzős portálról ellesett technikával muffin-formába tettem, amitől nagyon dizájnosak lettek, és lehetett azt hinni, hogy direkte ezt főztem. Szerencsére a sült almát nem lehet elrontani.

A vacsorát 8 órára hirdettem meg, Ei 7:40-kor tudott csak elindulni az irodából, de az elmúlt hetek átlagát nézve ez is csúcs. Az ünneplő család megtekinthető a fotókon.