A hozzátáplálás-projekt keretében elementünk az IKEA-ba, hogy szert tegyünk egy etetőszékre. Odafelé úton Ei a metrón hagyta a táskáját, pénztárcával, mobiletelefonnal, céges Blackberryvel. Japánban ugyan nem szokás lopni, de azért nagyon megörültünk, amikor megtudtuk, hogy egy becsületes megtaláló leadta az állomásfőnöknek a végállomáson. Emiatt egyórás kitérőre kényszerültünk és kissé fáradtan érkeztünk az áruházba. A gyerekosztályon kiderült, hogy az összes etetősszékkel kompatibilis Antilop tálcát már nem forgalmazzák, noha a weboldal szerint a yokohamai áruházban van (miért van az, hogy nekem mindig valami olyasmi kell, ami már nem kapható? vö. citromos frupp). Mr. Február legjobban a Gulliver széket szerette (ami viszont nincs a weboldalon), ezért forgalommal szembe visszamentünk az áruház elejére az ebédlőasztalokhoz, hogy megnézzük, feléri-e a székből Yokkmokkot (feléri).
Hazafelé, amikor a metróa készültünk beszállni, a vezető hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül zárta az ajtókat (ez általában nem fordul elő, mert az "oshiyák" jeleznek, ha már mindenki beszállt, vagy némelyik vonalon ők csukják be az ajtókat), ezzel részlegesen megrongálva Gulliver csomagolását. Egy pillanatra elgondoltam, hogy az ajtók a hordozóban ülő Mr. Februárra csukódnak és teljesen kiakadtam, vérben forgó szemekkel követeltem, hogy vonják vissza a vezető ajtócsukási engedélyét (?! - hogy tud ilyen baromság eszembe jutni?). Ei átszálláskor beszélt az állomásfőnökkel, aki nagyon sokszor bocsánatot kért és biztosított bennünket arról, hogy ellátják a gondatlan vezető baját. Gondolom, kapnak valami speciális tréninget, hogyan kezeljék a megvadult édesanyákat.
Az eredeti tervtől (odamegyünk+levesszük a széket a polcról+hazajövünk=max 3 óra) eltérően sikerült az egész napot házon kívül tölteni. Nem is értem, Mr. Február hogy bírja ilyen jól a strapát, én biztosan sírtam volna, ha a szüleim egy egész napot akartak volna a Domus-ban tölteni velem. Itthon pedig annyira örült az új versenyautóknak, hogy alig akart elaludni.
2 comments:
ez a hozzátáplálás szó elég morbid. viszont Mr. Február indokoltan örült a nyulas versenyautónak, tök jól néz ki..
a yamashita házaspárnak hajlama van a metrón felejteni a dolgokat. ennek a metodológiájára azért kíváncsi lennék. leteszitek az ülésre, aztán leszállásnál úgy gondoljátok, hogy táska nélkül indultatok el otthonról?
yokkmokk
Post a Comment